Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ibaraki: jön Matt Heafy Ihsahnnal készített projektlemeze, Nergal a vendég az új dalban

Bemutatta Ibaraki projektjének második dalát a Trivium frontembere, Matthew Kiichi Heafy. A hamarosan megjelenő album Ihsahn bábáskodása mellett készült.

0122heafy

Tamashii No Houkai címmel pár hete mutatta be az első dalt új, Ibaraki nevű projektjétől Matt Heafy, benne Ihsahn vendégeskedésével. Utóbbi társszerzőként jegyzi a számot, és a még idén megjelenő teljes nagylemez producere is volt, ami nem véletlen: Matt elsősorban az Emperor főnökének szólómunkássága hatására vetette bele magát a munkába. „Ez a dal jelentette a fordulópontot az Ibarakit illetően – mondja. – Mindent összefoglalt, amit a black metal múltbeli, jelenkori és jövőbeli mibenlétéről, lehetőségeiről gondolok. Tökéletesen jellemzi az Ibaraki jelenét és jövőjét is.” Az albumról most a második dal, az Akumu is meghallgatható, benne a Behemoth frontemberével, Nergallal.

ibaraki_cA Rashomon című lemez május 6-án érkezik, a kiadó a Nuclear Blast lesz, a dallista az alábbi:

01. Hakanaki Hitsuzen
02. Kagutsuchi
03. Ibaraki-Dōji
04. Jigoku Dayū
05. Tamashii No Houkai
06. Akumu (feat. Nergal)
07. Komorebi
08. Rōnin (feat. Gerard Way)
09. Susanoo No Mikoto (feat. Ihsahn)
10. Kaizoku

A lemezen Ihsahn és Nergal mellett a My Chemical Romance frontembere, Gerard Way is felbukkan, de szerepelnek rajta a Trivium tagjai is.

 

Hozzászólások 

 
+5 #7 szpeter03 2022-02-21 10:21
a kazis demóik még jók vótak'...
Idézet
 
 
+4 #6 Kulákok támadása a kolhoz ellen 2022-02-21 05:59
Idézet - Nornagest:
Hát jól elkurvult a világ, az biztos

Milán Petya?
Idézet
 
 
+3 #5 Nornagest 2022-02-21 01:23
Hát jól elkurvult a világ, az biztos
Idézet
 
 
+6 #4 Equinox 2022-02-19 15:59
Idézet - ZoldAsz:
Idézet - Infernus666S.A.T.A.N.:
Hol vannak már azok az idők, amikor a black metalosok elszigetelve gyűlölték a mainstreamet és a heavy metalt, ma meg azt látom, hogy karöltve kánkánoznak egymás projectjeiben.
HAIL EVIL!

Á, az már nyál volt. Amikor még egymást is gyűlöték és gyilkolták, az volt a trú.
Az a black metalos, aki nem koncolt fel legalább 3 másikat, az nyálas médiabérenc, és égni fog.

Inkább egy templom égjen, mint szketánk egyik megvilágosodott elméjű egyik tagja, nem? :D
Idézet
 
 
+10 #3 ZoldAsz 2022-02-19 12:35
Idézet - Infernus666S.A.T.A.N.:
Hol vannak már azok az idők, amikor a black metalosok elszigetelve gyűlölték a mainstreamet és a heavy metalt, ma meg azt látom, hogy karöltve kánkánoznak egymás projectjeiben.
HAIL EVIL!

Á, az már nyál volt. Amikor még egymást is gyűlöték és gyilkolták, az volt a trú.
Az a black metalos, aki nem koncolt fel legalább 3 másikat, az nyálas médiabérenc, és égni fog.
Idézet
 
 
-2 #2 Lucifer 2022-02-19 12:20
Idézet - Infernus666S.A.T.A.N.:
Hol vannak már azok az idők, amikor a black metalosok elszigetelve gyűlölték a mainstreamet és a heavy metalt, ma meg azt látom, hogy karöltve kánkánoznak egymás projectjeiben.
HAIL EVIL!


Idióta
Idézet
 
 
-1 #1 Infernus666S.A.T.A.N. 2022-02-19 11:16
Hol vannak már azok az idők, amikor a black metalosok elszigetelve gyűlölték a mainstreamet és a heavy metalt, ma meg azt látom, hogy karöltve kánkánoznak egymás projectjeiben.
HAIL EVIL!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.