Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

I Am John 5: még egy szám Rob Zombie gitárosának nyári lemezéről

0509johnInvasion címmel új lemezt jelentet meg idén John 5 és csapata, a The Creatures. A gitáros most a harmadik dalt is bemutatta az albumról.

Hamarosan, a tervek szerint valamikor a nyár folyamán friss stúdióalbummal jelentkezik a John 5 And The Creatures, ahol Rob Zombie jelenlegi és a Marilyn Manson, illetve David Lee Roth egykori gitárosa mellett Ian Ross basszer és Logan Miles Nix dobos zenél. Az Invasion pontos megjelenési dátumát egyelőre nem tudni, de a zenekar már január elején bemutatott egy Zoinks! című friss szerzeményt, amelyhez ráadásul egy különleges, animációs videót készítettek. Érdekesség, hogy a klip szellemi atyja Brett Broggs, a Disney egyik vezető szakembere volt, és szinkronhangként Nikki Sixx, illetve a cinderellás Fred Coury is felbukkan benne. Nem sokkal később a második szám, a Crank It – Living With Ghosts is megérkezett, most pedig az I Am John 5 című dalt tették közzé.

Magát az Invasion lemezt egyébként Barry Pointer producerrel-hangmérnökkel készítette el John, és két évvel követi majd a sorban a legutóbbi Season Of The Witch anyagot. John egy észak-amerikai kört biztosan fut majd a lemezzel, de egyelőre nem tudni, Európába is átjut-e szólóban koncertezni. Gyanúnk szerint nem, mivel idén elvileg egy Rob Zombie-album is kijön majd...

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.