Shock!

október 09.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Hűségesek maradtunk mindahhoz, amit Bill megálmodott”

Új albummal jelentkezik tavasszal a kultikus Warlord. A zenekar három éve elhunyt főnöke, Bill Tsamis előtt hajt fejet a Free Spirit Roarral.

0212warlord

2021-ben hunyt el a Warlord vezéregyénisége, William J. Tsamis, és akkor úgy tűnt, a zenekarnak vége. Mark Zonder dobos azonban továbbvitte az örökséget, és egykori zenésztársa előtt tiszteleg a csapat új nagylemezével. A Free Spirit Roar a High Roller kiadónál érkezik május 10-én, és Zonder, illetve Giles Lavery énekes mellett Jimmy Waldo billentyűs, Philip Bynoe basszer és Eric Juris gitáros játéka hallható rajta. „Be akartuk fejezni ezeket a dalokat, amiket Bill emlékéért kezdtünk el kidolgozni – mondja Lavery. – Az alapanyag kétségtelenül elég erős volt ahhoz, hogy megihlessen bennünket. Ahol le tudtuk szedni a demókról a sávjait, ott Bill játéka is hallható, nagyjából úgy, ahogy nemrég a Beatles is meg tudta menteni John Lennon hangját egy ősrégi demószalagról. Ugyanakkor senki se gondolja, hogy ez a lemez egy demó lesz, vagy demósan szól. A témák javát az új gitárosunk, Eric játszotta fel, a zenét azonban végig Bill írta, mi pedig roppant hűségesek maradtunk mindahhoz, amit megálmodott."

warlord_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Behold A Pale Horse
02. The Rider
03. Conquerors
04. Worms Of The Earth
05. The Watchman (CD-bónusz)
06. Free Spirit Soar
07. The Bell Tolls
08. Alarm
09. Twin (CD-bónusz)
10. Revelation XIX

A Conquerors máris meghallgatható. A Warlord legutóbbi nagylemeze 2015-ben jelent meg The Hunt For Damien címmel.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.