Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Holnap jön az új Morbid Angel, hallgasd meg a For No Master című dalt!

For No Master címmel új dalt mutatott be a Morbid Angel a holnap megjelenő Kingdoms Disdained albumról. A csapat elmaradt decemberi koncertjére vasárnapig még vissza lehet váltani a jegyeket.

0524ma

Noha európai turnéjukat sajnos lemondták, azért természetesen holnap a terveknek megfelelően megjelenik a Morbid Angel régóta várt új albuma, a Kingdoms Disdained. A zenekar új lemezét a UDR kiadó hozza ki, és mint ismeretes, az utóbbi évek során mindenki kicserélődött a csapatban Trey Azagthoth mellett: a régről ismert Steve Tucker basszer/énekessel, Scott Fuller dobossal és Dan Vadim Von gitárossal felálló csapat Erik Rutan producerkedése mellett készítette el az anyagot.

Tucker már jó néhány hónappal ezelőtt leszögezte: az új album biztosan nem olyan lesz, mint a 2011-es, rengeteg vitát kiváltó Illud Divinum Insanus. „Amikor belekezdtünk a munkába, csak arról volt szó, hogy írunk egy albumot, de olyat senki sem mondott, hogy most ebbe és ebbe az irányba kellene mennünk”, vázolta a folyamat lényegét az énekes/basszer. „Vannak bizonyos dolgok, amik nyilvánvalóak. Mármint én death metalos arc vagyok – ha szerepelek egy lemezen, az biztosan death metal lesz. Most is valami új, valami friss született a kezeink alatt, de vérbeli Morbid Angelről beszélünk. Igazság szerint nem közelítettünk nagyon másképp a mostani lemezhez, mint a korábban velem készített anyagokhoz, kivéve mondjuk a Formulas Fatal To The Flesht, mert ott Trey írta a zenét és a szövegeket is. Most inkább úgy dolgoztunk, mint a Gateways To Annihilation idején, amikor szintén mindenki hozzájárult a végeredményhez. Trey is írt dalokat, én is írtam dalokat, és Scotty is hozott ötleteket. Oda-vissza passzolgattuk egymásnak a témákat, a végén pedig mindig összeállt egy Morbid Angel-dal. Tényleg vérbeli Morbid Angel lesz a lemez.”

morbidangel_cA dallista így fest:

01. Piles Of Little Arms
02. D.E.A.D.
03. Garden Of Disdain
04. The Righteous Voice
05. Architect And Iconoclast
06. Paradigms Warped
07. The Pillars Crumbling
08. For No Master
09. Declaring New Law (Secret Hell)
10. From The Hand Of Kings
11. The Fall Of Idols

Mivel az elmaradt turné, benne a december 3-i budapesti fellépés pótlásáról nem érkeztek eddig információk, a szervező Concerto Music minden jegytulajdonosnak visszatéríti a jegyárat. Az online vásárolt jegyek automatikusan visszatérítésre kerülnek a vásárló bankszámlájára a Barba Negra és Tixa jegyterjesztők jóvoltából. A személyesen vásárolt, fizikai jegyek visszaváltásának határidejét meghosszabbítva, december 3-ig van mód megtenni a vásárlás helyszínén. A menedzsment korábbi közleménye szerint egyébként útlevélproblémák miatt kellett elhalasztani a teljes európai turnét, amiért minden érintettől elnézést kértek.

A For No Master című dal meghallgatható. A távozott David Vincent és Tim Yeung nemrég Budapesten koncertezett az I Am Morbiddal, beszámolónkat itt olvashatod.

 

Hozzászólások 

 
#5 Metálhigiéniai szaki 2017-12-01 07:54
Hohohohoóóó... megismerem ám. Ez egy jó kis oldies nóta feldolgozása, csak kicsit sajátosan értelmezve. Itt az eredeti:

https://www.youtube.com/watch?v=Do9QFucoIDY

Csak kicsit túltekerik a srácok, így nem olyan hatásos a dal tagolása, pl. nem jön olyan jól át az eredetiben 1:12-nél hallható kiállás. Itt még tudták, hogy a kevesebb több. :P
Idézet
 
 
+4 #4 RobertThorn 2017-11-30 15:51
Nekem az Illud-dal a világon semmi bajom nem volt. Viszont most, hogy nagyon emlegették a Gateways-t mint referenciát, én tűkön ülve vártam ez a lemezt.
Eddig az album még csak ma, vezetés közben ment és az rögtön feltűnt, hogy iszonyat vastagon, gyilkosan szól a lemez. Ám olyan kb. huszonöt perc múlva viszont meg az, hogy bazmeg ez a lemez egy massza, a konstans, sűrű zúzáson kívül nem nagyon emlékszem fütyülhető, markáns részekre (még a gitárszólókra se..), épp jókor időzített belassulásokra.

..Még nem adom fel, remélhetőleg később megmutatja a foga fehérjét az anyag, de így első pár belehallgatás után itt nálam sincs még semmi katarzisérzet. :S
Idézet
 
 
#3 bjorn 2017-11-30 15:35
Szerintem a Tucker/Azagthoth felallas a Gatewaysen volt a csucson es utan a H betus lemezen ki is fulladt. Azon volt hasonlo semmit mondo zene.
Az Illud meressege jobban tetszett oszinten szolva
Idézet
 
 
-9 #2 ddrum77 2017-11-30 11:31
ez valami vicc? mert zenének nem nevezném...
Idézet
 
 
+1 #1 rögdög 2017-11-30 11:25
Hallgatom már a lemezt 2 napja, de valahogy nem nem értem, vontatott, dinamikátlan, nem bírok belekapaszkodni .
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.