Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hamarosan jön az új Manowar: „Az anyag súlyos és brutális”

Joey DeMaio szerint nagyban készül a Manowar immáron tizenhárom éve esedékes új nagylemeze. A basszusgitáros úgy véli: a majdani anyag maximálisan méltó lesz majd a névhez.

manowar_3

A Manowar idei éve eddig a The Blood Of Our Enemies turné jegyében telt, amelyet mi is megnéztünk az év elején Pozsonyban. A körút érdekességét a műsor jelenti: a kötelező greatest hits program mellett a Manowar a negyvenéves jubileum alkalmából váltva játssza a fellépéseken két 1984-es klasszikus albuma, a Hail To England és a Sign Of The Hammer teljes anyagát. A Sign Of The Hammer emellett még idén megkapja ugyanazt az újrajátszós átgenerálozást, amit a Battle Hymnsszel és a Kings Of Metallal már abszolvált a csapat néhány évvel ezelőtt.

Ugyanakkor nagy kérdés, mikor érkezhet tőlük végre a következő, új dalokkal teli album, hiszen ilyennel a 2012-es The Lord Of Steel óta nem rukkoltak elő. A csapat főnöke szerint ugyanakkor lesz új album, és mindenki elégedett lesz majd vele, amikor egyszer megérkezik. „Új zenéken dolgozunk, és amikor megjelent, mindenkinek eszébe jut majd, hogy a jó dolgokra megéri várni – mondta Joey DeMaio a Metal Talknak. – De a The Blood Of Our Enemies 2025 turné bejelentése óta a koncertekre való felkészülésre, aztán a bulikra összpontosítottunk. Egy új turné megtervezése mindig roppant sok erőfeszítést igényel. Az új anyag súlyos, brutális, és minden benne van, amit a Manowartól várnál.”

A Manowar legutóbb 2022 nyarán adott ki új dalokat a The Revenge Of Odysseus (Highlights) EP-n, amely az eredeti tervek szerint amolyan ízelítő lett volna a készülő új albumról, a tervek azonban módosultak.

 

Hozzászólások 

 
#17 Levike 2025-07-21 08:21
Egyébként így játszik EVH-t : https://www.youtube.com/watch?v=bW2oxzh0-pk

Aki szerint ez lélektelen azt csak sajnálni tudom.
Idézet
 
 
#16 Martin 2025-07-18 12:39
Idézet - Levus:
Idézet - Equinox:
Engem pont Batio nyugtalanít. Egy megalomániában szenvedő bandába bekerült egy megalomán gitársportoló. Szerintem ez mindenre okot ad, csak bizakodásra nem.


Láttam most élőben. Szerintem pazar volt, kurva jól és ízlésesen játszott és maximálisan beleillik a csapatba, korban mindenben.


Én is úgy látom hogy illik a bandához. Ráadásul nem helyezi magát előtérbe hanem próbál tényleg csapatjátékos lenni.
Idézet
 
 
#15 Levus 2025-07-18 09:36
Idézet - Equinox:
Engem pont Batio nyugtalanít. Egy megalomániában szenvedő bandába bekerült egy megalomán gitársportoló. Szerintem ez mindenre okot ad, csak bizakodásra nem.


Láttam most élőben. Szerintem pazar volt, kurva jól és ízlésesen játszott és maximálisan beleillik a csapatba, korban mindenben.
Idézet
 
 
#14 Bjorn 2025-07-18 07:04
Szerintem az utolsó jó lemezük pont a Sign of the Hammer volt, ami egyben az utolsó élő dobokkal. Rohadtul nem kellene belőle gépdobos verzió.
Idézet
 
 
#13 Equinox 2025-07-17 19:18
Engem pont Batio nyugtalanít. Egy megalomániában szenvedő bandába bekerült egy megalomán gitársportoló. Szerintem ez mindenre okot ad, csak bizakodásra nem.
Idézet
 
 
#12 Martin 2025-07-17 18:20
Michael Angelo Batio a zenekar gitárosa. Aki hallotta már a fickót az tudja hogy maximalista, tehát hallgathatatlan ul szar biztosan nem lesz az album, akkor sem ha nyilván Joey a főnök. Az utoljára megjelent ep-ből messze menő következtetések et felesleges levonni szerintem, azt viszont nem árt figyelembe venni hogy valószínűleg ez lesz az utolsó lemezük így gyanús hogy még utoljára azért megerőltetik majd magukat. Nyilván nem várok tőlük Kings of Metalt vagy Fighting the worldöt, de ha olyan lesz mint a Lord of Steel akkor én már örülni fogok.
Ezzel valószínűleg egyedül vagyok ebben a kommentszekciób an de nekem tetszett az a lemez, az agyondigitalizá lt, vibráló, búgó, zúgó hangzás ellenére is.
Sőt, igazából az az agyonfikázott hangzás adott az egésznek egy olyan primitív bájt amitől talán néhány dal még ütősebbnek is hangzott. Ha az Iron Maiden vagy a Judas Priest adott volna ki ilyen hangzású lemezt, nyilván nekem sem tetszene, de az a helyzet hogy a Manowar barbár, totális metal zenéjéhez tökéletesen illett az a koszos, ótvar, maszatos hangzás.
A dob pedig közel tökéletesen szólt, bár nem vagyok benne biztos hogy nem dobgépet hallunk rajta. És azon az albumon nem is emlékszem rá hogy 1-nél több zenei átkötés lett volna a dalok között. (Legalább 1 csak instrumentális vagy mondókás dal pedig az összes klasszikus albumon is fellelhető volt.) Úgyhogy én kíváncsi leszek ezúttal mivel állnak elő. Ideje lenne már az újrajátszósdik után végre egy normális lemezzel is megörvendeztetn i a népet. És mint írtam, ehhez Michael Angelo Batio egy nagyon komoly fegyvertény szerintem.
A szólóban készült dolgai néha már nekem is nagyon öncélúak, azonban amikor egy zenekar tagjaként dolgozik általában elég ütős dolgokkal áll elő.
Idézet
 
 
#11 Samael 2025-07-17 12:32
Idézet - Csiba:
Anno nagyon szerettem a zenéjüket,94-ben kint is voltam aPecsa bulin,fantaszti kusak voltak! Azóta valahogy lejtőre kerültek,egysík ú önismétlő monoton zrnét játszanak és szépen li is öregedtek annak rendje és módja szerint. Nem hiszek a"feltámadásukban "!


A hőskorban is önismétlő és közhelyes zenét játszottak, csak akkor még tudtak lemezenként 2-3 slágert írni. Ma már nagyon meglepődnék ha akár 1 jó dal is összejönne nekik -- de persze azért majd adok egy esélyt a lemeznek ha és amikor megjelenik.
Idézet
 
 
#10 Csiba 2025-07-16 18:36
Anno nagyon szerettem a zenéjüket,94-ben kint is voltam aPecsa bulin,fantaszti kusak voltak! Azóta valahogy lejtőre kerültek,egysík ú önismétlő monoton zrnét játszanak és szépen li is öregedtek annak rendje és módja szerint. Nem hiszek a"feltámadásukban "!
Idézet
 
 
#9 Tulus 2025-07-16 15:11
Ja, mint a nyári fecskeszar....
Idézet
 
 
#8 Lafayette 2025-07-16 13:34
Kíváncsi leszek. 2007 óta (Gods of war album) nem adtak ki tisztességes albumot (a The lord of steel-t nem tartom normális albumnak, csak afféle kisérletezésnek ). Jó lenne az életművet valami brutál jó albummal lezárni. Régen ők voltak a kedvenceim. Drukkolok nekik.
Idézet
 
 
#7 Levike 2025-07-16 13:02
Idézet - kiss gabor:
Addig is, elvonási tünetek ellen érdemes meghallgatni ezt az AI-WAR albumot. A Skynet rendesen feladta a leckét a srácoknak. Minimum ilyen minőséget illene produkálniuk a következő lemezen.
https://www.youtube.com/watch?v=wHUGmF1jE_g



Lélektelen fos. Tipik keveréke a ma divatos irányzatoknak némi Manowaros beütéssel.
Idézet
 
 
#6 Vitya121 2025-07-16 11:06
Ezek nem adnak ki szart a kezük közül.
Ha jön akkor jó lesz,pedig nem is a kedvenc zkrom.
Idézet
 
 
#5 Levike 2025-07-16 10:25
Én azért kíváncsi vagyok, a pozsonyi buli fergeteges volt.
Csak össze tudnak dobni egy valamire való anyagot.
Idézet
 
 
#4 kiss gabor 2025-07-16 10:06
Addig is, elvonási tünetek ellen érdemes meghallgatni ezt az AI-WAR albumot. A Skynet rendesen feladta a leckét a srácoknak. Minimum ilyen minőséget illene produkálniuk a következő lemezen.
https://www.youtube.com/watch?v=wHUGmF1jE_g
Idézet
 
 
#3 2Gábor2 2025-07-16 09:08
Inkább ne...
Maradjanak meg a szép emlékek a korai albumokkal kapcsolatban.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.