Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hallgass bele a készülő Avenged Sevenfold lemezbe!

0511a7xÚj Avenged Sevenfold zenerészlet hallgatható meg a zenekar idén megjelenő hatodik stúdióalbumáról, amelynek munkálatai jelenleg is teljes erőbedobással folynak. Az elődeinél riff- és groovecentrikusabbnak ígért lemez a mostani állás szerint akár már a nyár végén megjelenhet.

„Ez a lemez sokkal groove-orientáltabb az eddigieknél”, mondta korábban M. Shadows énekes az NME-nek az egyelőre még cím nélküli album zenei irányvonaláról. „Több benne a groove, és jobban kidomborítottuk a nagy riffeket is. Szóval ez az irány: minden dalban kell lennie egy hatalmas riffnek, és mindegyik dalnak rendelkeznie kell egy groove-val is.” Korábban egy másik interjúban Shadows a Black Sabbathot és a Led Zeppelint emlegette az új szerzemények kapcsán elsődleges párhuzamként.

Az új A7X lemez tervezett megjelenési ideje a nyár vége. A 2010-es Nightmare utódja lesz az első olyan Avenged album, amelynek elkészítésében már nem vesz részt a tragikus hirtelenséggel elhunyt Jimmy „The Rev” Sullivan dobos, a banda Arin Ilejayjel dolgozik a dalokon. Őt viszont egyelőre még nem véglegesítették hivatalos tagként.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 revdav11 2013-05-12 12:34
Hát ez az 1 riff egyenlőre nincs túlbonyolítva :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.