Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hallgasd meg a pozvakowski. új nagylemezét!

Május 13-án jelenik meg a pozvakowski. új nagylemeze Iterum címmel. A lemez pár napja debütált a Lángoló Gitárokon, és most a Bandcamp révén bárki simán meghallgathatja nálunk is.

0508poz

„Négy szám került a lemezre, de igazából egy egyben hallgatandó konceptlemezről van szó. A koncepció középpontjában az akarat, a kitartás, az emberfeletti teljesítmény, illetve az ezek előtti tisztelgés áll, ezt pedig a kerékpársport hőskorán keresztül mutatjuk be: Eddy Merckx, Fausto Coppi satöbbi", mondta a Lángolónak Darvas Ádám gitáros. „Ez nekem személyes szenvedélyem évtizedek óta, de a zenekaron belül is vannak komoly családi kötődések az országúti versenyzéshez. A borító és a számcímek is a maguk módján utalást tesznek erre, de igazából maga a sport dimenziója a legkevésbé fontos. Ez csak egy eszköz. Fontos kiemelni, hogy nem állítjuk magunkat párhuzamba azokkal a sportolókkal, akik mindent feltesznek egy cél érdekében, és erőn felül teljesítve elérik amit akarnak. Ugyanakkor mégiscsak tizenhat éve tekerünk az underground mocsarában töretlenül, változatlan felállásban, csak a magunk feje után menve, nemcsak zeneileg, gondolatilag, hanem ideértve az élő fellépések során felvonultatott – szerte a világon egyedülállónak számító – vizuális show-t, amely ugyanolyan fontos részét képezi az előadásnak, mint bármelyik hangszer."

A pozvakowski. élőben vette fel a lemezt Vámosszabadiban, hangmérnöke Kapui Szabolcs volt, a keverésért Fekete Szabolcs felelt. A lemez digitálisan a GarageLive Records kiadásában, május 13-tól elérhető lesz minden jelentősebb online áruházban (iTunes, Spotify, Deezer, GooglePlay és így tovább), de már gyártják a CD-t is. A zenekar lemezbemutató koncertje június 18-án lesz a GMK-ban.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.