Shock!

május 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hallgasd meg a Kill With Hate korszakzáró EP-jét!

1112griefÚj EP-vel jelentkezett a Kill With Hate, amely alább máris meghallgatható. A zenekar egy soha korábban nem hallott dalt is feltett a minialbumra, és már javában írják a következő nagylemezt is.

Ma, azaz péntek 13-án jelent meg a budapesti Kill With Hate új EP-je, a Grief. A zenekar és Hartvig Márton gitáros útjai idén májusban elváltak, ennek jegyében született meg a korszakot lezáró anyag, amelyen az eddig még sosem hallott Inner Demons mellett az élőben már sokszor tesztelt, teljes egészében Márton által írt, társadalomkritikus Fuck Humans kapott helyet. A kislemez fizikai formában két verzióban jön ki, valamint online formában elérhető a zenekar Bandcamp-oldalán, és alább is meghallgatható.

Az EP a korszak lezárása mellett megnyit egy új időszakot is, hiszen a Kovács Attilával kiegészült Kill With Hate javában írja a 2013-as, nagysikerű Voices Of Obliteration folytatását, amelyet a tervek szerint 2016 folyamán zúdítanának a világra. A bandával készített régebbi interjúnkat itt olvashatod.

 

Hozzászólások 

 
#1 Roenick 2015-11-13 16:01
Király lett :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.