Shock!

május 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hallgasd meg a Creeping Death-t death metalban!

0519oafNem tudjuk, emlékszik-e bárki is a 2010-ben egyetlen lemezt kiadott black/death metalos The Order Of Apollyonra, de most úgy tűnik, a zenekar ismét életre kelt. Erre utal legalábbis az a Creeping Death feldolgozás, amit most közzétettek.

A The Order Of Apollyon nem túl ismert, de rutinos zenészekből jött össze néhány évvel ezelőtt: a Carcassbe azóta bekerült Daniel Wilding dobos és James McIlroy gitáros (Cradle Of Filth) mellett BST énekes/gitáros (Aborted, Aosoth) és Peter Benjamin basszer (Akercocke) adta ki a The Flesh című debütöt négy évvel ezelőtt. A zenekar egy ideje már dolgozik a folytatáson, amely lassan tényleg elkészül. „Nagyjából két éve kezdtük el a munkát a BST stúdióban, és sosem megy semmi a terveknek megfelelően, de most már nem gondolnánk, hogy olyan sok idő lenne elkészíteni az anyagot. Akárhogyan is, ezt a feldolgozást is a munkálatok során rögzítettük, és hamarosan magáról a nagylemezről is közzétesszük az információkat”, áll a zenekar nyilatkozatában.

Alább tehát a Ride The Lightning egyik örökbecsűje deathmetalizálva.

 

Hozzászólások 

 
+2 #10 Dead again 2014-05-20 10:34
Nekem a Live shit! verzió a kedvencem.
Idézet
 
 
+1 #9 Sárvári Gábor 2014-05-20 05:48
Idézet - pumpika666:
bírom a blastbeat-et, de ide nem illik, anno a corpse sem tempózta szét a zero the hero-t (ok, az nem gyors nóta), de ez engem nem talált el
a creeping élő verziójától amúgy a talicskától is rosszul vagyok, ott meg lars folyamatos pörgetéseitől kapok hidegrázást, amik abszolút nem illenek oda
ellenben van egy jordison-os verzió a neten, ami egészen fincsi, ráadásul hátulról kamerázták a mestert, mikor lars kidőlt és helyettesíteni kellett, totál feléledt a nóta a kezei/lábai alatt :)


Ugye az ízlés . . . Én meg pont az élő változatot csípem jobban mert abban van élet. Az eredeti verziót kedvelem a legkevésbé. Halálosan unalmas szerintem, élőben legalább megcsavarja Lars papa is egy kicsit a dobtémát, amitől nem fullad unalomba az amúgy közel sem rövid zeneszám. Az ízlés ugye . . .
Idézet
 
 
+2 #8 senkise 2014-05-20 00:07
Lars dobolási stílusa a Metallica sajátja, mégis ha meghallgatjuk akár Lombardoval, akár Jordisonnal a bandát, egészen más dinamikával vértezik fel a számokat. Sokkal feszesebb az egész produkció.
Idézet
 
 
+2 #7 asdasd 2014-05-19 23:31
Idézet - pumpika666:
bírom a blastbeat-et, de ide nem illik, anno a corpse sem tempózta szét a zero the hero-t (ok, az nem gyors nóta), de ez engem nem talált el
a creeping élő verziójától amúgy a talicskától is rosszul vagyok, ott meg lars folyamatos pörgetéseitől kapok hidegrázást, amik abszolút nem illenek oda
ellenben van egy jordison-os verzió a neten, ami egészen fincsi, ráadásul hátulról kamerázták a mestert, mikor lars kidőlt és helyettesíteni kellett, totál feléledt a nóta a kezei/lábai alatt :)


mert jordison nem ütötte szét... teletolta duplázóval a dalt.
Idézet
 
 
+3 #6 pumpika666 2014-05-19 23:26
bírom a blastbeat-et, de ide nem illik, anno a corpse sem tempózta szét a zero the hero-t (ok, az nem gyors nóta), de ez engem nem talált el
a creeping élő verziójától amúgy a talicskától is rosszul vagyok, ott meg lars folyamatos pörgetéseitől kapok hidegrázást, amik abszolút nem illenek oda
ellenben van egy jordison-os verzió a neten, ami egészen fincsi, ráadásul hátulról kamerázták a mestert, mikor lars kidőlt és helyettesíteni kellett, totál feléledt a nóta a kezei/lábai alatt :)
Idézet
 
 
+1 #5 Metal 2014-05-19 22:03
Szerintem kurva szar :/
Mindent kivettek a dalbol, ami miatt szeretheto...
Idézet
 
 
+3 #4 asdasd 2014-05-19 20:02
Idézet - sepumark:
Nem ismerem ezt a bandat, de valoszinuleg a sajat kepukre formaltak ezt a Metallica klasszikust. Elegge Black/Death, de ezer kozul is felismerheto.
Ahogyan a Metallica/Sepultura/Slayer/Machine Head/Soulfly vagy eppen a Cannibal Corpse altal sajat arcra formalt feldolgozasok.
Szerintem nem rossz, de teny hogy nem nekem, az old school Thrashernek keszult a feldolgozas ;)


szerintem se annyira vészes ez, nem értem ezt az orbitális felháborodást.
Idézet
 
 
+2 #3 sepumark 2014-05-19 19:51
Nem ismerem ezt a bandat, de valoszinuleg a sajat kepukre formaltak ezt a Metallica klasszikust. Elegge Black/Death, de ezer kozul is felismerheto.
Ahogyan a Metallica/Sepultura/Slayer/Machine Head/Soulfly vagy eppen a Cannibal Corpse altal sajat arcra formalt feldolgozasok.
Szerintem nem rossz, de teny hogy nem nekem, az old school Thrashernek keszult a feldolgozas ;)
Idézet
 
 
+7 #2 MATEo9 2014-05-19 18:48
Vajon mennyire alacsony zenei intelligencia kell ehhez, hogy ez bárkinek is tetsszen? Sajnos az ilyen szennyek miatt nézik le az igazi death metalt, mint pl a Cannibal Corpse, akiknek egyébként pont van egy Metallica coverjük, viszont az elég fasza lett, és nem abból áll a dob, hogy egy epilepsziás idegrángást kap, és szétbassza a dobokat...
Idézet
 
 
+12 #1 TelekiPál 2014-05-19 15:55
Ez kurvaszar, nem is csodálom, hogy nem jelentkeznek sűrűn lemezzel...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.