Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Ha Bret elkerülheti a hármunkkal való közös munkát, akkor inkább így tesz”

0504poisonEgyre inkább úgy tűnik, hogy elváltak Bret Michaels énekes és a Poison három hangszeresének útjai. Rikki Rockett, C.C. DeVille és Bobby Dall az utóbbi időkben a dobos másik bandájában, a Devil City Angelsben is éneklő Brandon Gibbsszel a fronton koncertezik The Special Guests néven – és Rikki szavai alapján igazából bármi elképzelhető a jövőben…

„Amikor a Devil City Angelsszel koncerteztem, Bobby Dall lejött az egyik floridai bulira, és jammelt velünk egyet”, idézte fel a The Special Guests megalakításának körülményeit Rockett. „Így esélye nyílt Brandont is megismernie egy kicsit. Eközben kaptunk néhány koncertfelkérést, de Bretet vagy nem érdekelte a dolog, vagy már lekötött akkorra magának pár saját bulit, nem emlékszem pontosan. Mindenesetre Bobbyval egymásra néztünk, és azt kérdeztük magunktól: miért nem nyomjuk le ezeket a bulikat Brandonnal? Nyilván nem hívnánk magunkat így Poisonnak, de így felajánlhattuk a szervezőknek, hogy hármunkkal közösen dolgozzanak úgy, hogy Brandon áll a fronton. Tettünk egy próbát, és a fogadtatás elképesztő volt, ami természetesen beindítja az ember agyát: vajon tudunk ezzel előrelépni? És szerintem tudunk.”

Rockett nem tagadta, hogy a Poison három hangszeresét zavarja Michaels vonakodása a zenekar aktivitásaival kapcsolatban. „Nagyon frusztráló a dolog, és elsősorban a Devil City Angelst is emiatt indítottam el. Én játszani és stúdiózni szeretek, és ez az utóbbi időben a Poisonnál egy cseppet problémássá vált. Nem tudom pontosan, miért nem akar Bret turnézni és lemezt készíteni a Poisonnal, tényleg. Hosszú hónapok óta nem is beszéltem vele. Úgy gondolom, most elsősorban inkább a saját dolgait akarja csinálni. Eleve szereti a dolgokat a saját módján intézni, és egyre inkább az az érzésem, hogy ha elkerülheti a hármunkkal való közös munkát, akkor inkább így tesz. Én legalábbis ezt a teóriát állítottam fel magamban, más okot nem nagyon látok erre az egészre.”

A dobosnak eközben az sem tetszik, hogy Michaels szólóhaknijainak gerincét, sőt, új lemezének jelentős részét is Poison-dalok lemeztelenített változatai alkotják. „Az első számú panasz, amit hallok a koncertjeivel kapcsolatosan, az szokott lenni, hogy nem a saját anyagait játssza, hanem Poisont. Számtalanszor hallottam már ezt rajongóktól. És a Devil City Angelsig nem is szálltam ki a Poison-történetből, mert hiszek benne, hogy egy zenekar akkor igazán működőképes, ha egyben tartod. Én pedig nagyon lojális típus vagyok. Most már tizenhat éve jiu-jitsuzom, és minden edzéshez 42 mérföldet vezetek le Santa Monicáig, mert hűséges vagyok a csapatomhoz. Én ilyen vagyok. De ezzel együtt nem sokat tehetsz, ha nem érez mindenki hasonlóan. Szerintem most érkeztünk el arra a pontra, hogy amennyiben folytatjuk a Poisonnal, meg kell vizsgálnunk, milyen egyéb módokon tehetjük ezt meg. És Brandon nem rossz választás. Ennyit mondhatok.”

A ’80-as évek egyik vezető hajmetal-csapata az utóbbi három évben gyakorlatilag csak zártkörű, jellemzően vállalati fellépéseket nyomott, turnézni utoljára 2012-ben indultak a Def Lepparddal és Lita Forddal.

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 Generica 2015-08-11 16:11
Brandon Gibbs a fickó neve helyesen.
Idézet
 
 
+5 #1 frontiers 2015-08-11 10:39
Ez a zenekar -bármennyire is szeretem- Richie Kotzen óta csak egy tribute banda, azóta nem tudnak újat letenni az asztalra, kb a Guns csak kicsiben. Kár érte, pedig, kíváló ügynök volt!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.