Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Gone Is Gone: projekt a Mastodon, a QOTSA és az At The Drive-In tagjaival

0423goneisgoneGone Is Gone néven fut az a projekt, amelyben Troy Sanders (Mastodon), Tony Hajjar (At The Drive-In) és Troy Van Leeuwen (Queens Of The Stone Age) egyesítette erőit. A zenekartól már meghallgatható az első szám Violescent címmel.

Los Angelesben, április 27-én debütál élőben a Gone Is Gone zenekar, amelynek tagjai Troy Sanders (Mastodon), Tony Hajjar (At The Drive-In) és Troy Van Leeuwen (Queens Of The Stone Age), illetve egy Mike Zarin nevű gitáros/billentyűs. A zenekar nyáron a Rise Records gondozásában kihoz majd egy EP-t is, a Violescent című első dalt pedig máris meg lehet hallgatni tőlük.

A projekt alapgondolata Hajjartól és Zarintól származott, akik filmelőzetesekhez írtak közösen zenéket, majd rádöbbentek, hogy a kezeik alatt olyan hangzás született, ami ennél szélesebb kereteket igényelne. Troy Van Leeuwennel mindössze pár jammelés során összerakták az EP teljes anyagát, Troy Sandersnek pedig annyira megtetszettek a felvételek, hogy átrepült hozzájuk Los Angelesbe, és ott egyből fel is énekelte a dalokat.

 

Hozzászólások 

 
+7 #2 Codename333 2016-04-23 13:58
jóóóó :O ahhoz képest h azért nem egy könnyne befogadható zene nálam elsőre ütött.Kiváncsian várom a többi számot.Ha legalábbiylen jók akkor vevő leszek rá
Idézet
 
 
+8 #1 Sárvári Gábor 2016-04-23 11:02
Atom menő ez a dal. Mondjuk én nagyon csípem Troy Sanders hangját. De azt sajnálom hogy ezek szerint nem ő basszusozta fel. Mert a fickó mestere a hangszerének! De jó zene, érdekes a hangzása. Kíváncsian várom az EP-t tőlük.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.