Shock!

december 10.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Fragile Mortals: hallgasd meg, mire jutott együtt Rob Dukes és DMC!

Fragile Mortals névre hallgat a zenekar, amelyben a Run DMC-ből ismert Darryl „DMC” McDaniels játszik együtt Rob Dukesszal, az Exodus volt énekesével. A csapattól már két teljes dalt is meg lehet hallgatni.

0601fragilemortals

2015 elején jelentette be az Exodusból pár éve elég rondán kipaterolt Rob Dukes, hogy közös zenéken dolgozik a hip-hop egyik legnagyobb alakjával, DMC-vel. Azóta a pontos paraméterek is letisztázódtak: a közös formáció neve Fragile Mortals lett, és DMC gyakorlatilag Dukes Generation Kill zenekarába szállt be. Mindez egyébként azért sem meglepő, mert Rob a zenekar legutóbbi, 2013-as We're All Gonna Die lemezének turnéján futott össze először DMC-vel, akinek annyira megtetszett az album, hogy később ő maga kereste meg az énekest a kollaboráció ötletével. „Daryl egy kibaszott legenda, és a legszimpatikusabb fickó, akivel csak összeakadhatsz. Maga az album pedig rocklemez. Kurvára élvezetes és egyben nagy kihívás is olyan zenét írni, amelyben rengeteg stílus egyesül, de közben nem egy újabb szöget versz be vele a rap metal koporsójába. Nálunk az utóbbi biztosan nem fordulhat elő, mert tök jók a dalok”, mondta korábban a kollaborációról Dukes.

A Fragile Mortals első albumának címe The Dark Project lesz, és valamikor az év második felében várható a megjelenése Ron Thal kiadójánál, a Bumblefoot Musicnál. Bumblefoot egyébként producerként és jegyzi a lemezt, és néhány gitárszólót is felnyomott a dalokba. A már tavaly közzétett Suicide dal után a csapat most bemutatta új dalát, a Whispers Of Death-t is.

 

Hozzászólások 

 
#1 Tulus 2017-06-01 15:06
A Suicide egész hangulatos, a másikat még nem hallgattam meg.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.