Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Formabontó, az eddigiektől eltérő Soundgarden album készül

Habár már nagyban készül az új Soundgarden lemez, egyelőre mégis egy új Chris Cornell szólódala, a The Keeper szerepel a Machine Gun Preacher című film fő betétdalaként. Az énekes szerint azonban ennek zenei világából nem szabad következtetéseket levonni a Soundgarden új anyagára vonatkozóan.

„A Soundgarden mindig súlyosabb lesz ennél”, magyarázta az énekes az Artistdirectnek. „Ugyanakkor úgy gondolom, az új Soundgarden cucc mindentől különbözik, amit korábban csináltunk. Ez azonban mindig is jellemző volt ránk, hiszen az aktuális albumunkat sosem volt könnyű összehasonlítani az előzővel, persze azt leszámítva, hogy ugyanaz a banda készítette őket. Ezen az új lemezen lesznek halkabb, jobban lemeztelenített pillanatok is, de összességében természetesen rocklemezről beszélünk.”

Chris egy nyári interjújában azt mondta: egyáltalán nem jelent problémát negyvenesként agresszív és súlyos zenét játszani. „Nem érzem úgy, hogy a dolgok forrása megváltozott volna. Ahogy az ember öregszik, bizonyos meggyőződései módosulhatnak, de alapvetően csak még nyitottabb leszel mindenre. Ez a felnőtté válás, az öregedés elengedhetetlen része. Nem hinném, hogy a zenét mindez szükségszerűen érintené. Számomra kiemelten fontos, hogy a szöveg mindig passzoljon a zene által közvetített érzésvilághoz, tehát nem arról van szó, hogy felveszek egy szerepet. Sokkal inkább hallom a hangot, ami a zene legmélyén él."

A Soundgarden nyáron sikeres turnét bonyolított le az Egyesült Államokban, új lemezük 2012-ben várható. A klasszikus Superunknown albumról itt írtunk.

 

Hozzászólások 

 
#1 Gérnyi Tamás 2011-09-15 09:46
Legyen is kemény, ha már korábban Thayil beígérte! :)

http://www.shockmagazin.hu/portal/hirek/sulyos-baratsagtalan-lemezt-iger-a-soundgarden

Nagyon remélem, hogy nem (csak) az utolsó 2 lemez zenei világa fog visszaköszönni, hanem sokkal inkább a '88-'91 közötti aranykor!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.