Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Feloszlott a Clawfinger

0825cfTöbb mint húsz évnyi közös zenélés után befejezte tevékenységét a '90-es évek közepének egyik igen népszerű európai csapata, a svéd-norvég Clawfinger. A zenekar nem zárja ki, hogy a jövőben még megmozduljanak közösen, de egyelőre biztosan nem várható tőlük további aktivitás.

„Az emberek néha közösen fejlődnek, néha külön, néha pedig egyáltalán nem, de akkor is haladnak előre, mert nincs jobb lehetőségük, és csak ehhez értenek", áll a zenekar nyilatkozatában. „Itt és most annyi az egyszerű igazság, hogy a Clawfinger befejezi tevékenységét, bedobja a törölközőt, horgászni megy, lehúzza a redőnyt, és továbblép, hogy további célokat valósítsunk meg az életben. Húsz év, hét lemez, több mint ezer koncert és tízmillió közösen elfogyasztott sör után szimplán eljött annak az ideje, hogy pihentessük a bandát, és más dolgokat csináljunk. Természetesen semmi sincs kőbe vésve, de ha valaki olyan hülye lenne, lehetőleg ne tartsa vissza a lélegzetét a következő megmozdulásunkig!"

A zenekar a '90-es évek elején alakult, és már 1993-as első nagylemezével, a Deaf Dumb Blinddal hatalmas sikert aratott Európában, az album több mint 600 ezer példányban talált gazdára. A groove-os, zúzós metalt és a rap-szerű, szóköpködős éneket egyedi módon keverő, igen fogós dalokkal operáló Clawfinger a következő néhány évben keresett bandának számított a kontinensen, Magyarországon is igen népszerűek voltak, és rendszeres visszatérőként gyakran koncerteztek hazánkban. A szekér a '90-es évek végére lelassult, az utóbbi bő tíz évben a zenekar már csak szórványosabban működött a korábbi pörgéshez képest – ezt jól példázza, hogy a 2007-es Life Will Kill You után már új albumot sem készítettek.

A Clawfinger köszönetet mond a rajongóknak az elmúlt két évtizedért. „Elkötelezettségetek felbecsülhetetlennek bizonyult, és talán ismét találkozunk majd a harmincéves jubileumunkon, ha úgy döntünk, hogy megpróbálunk egy kicsit kaszálni a múltunkon a jó öreg klasszikus újjáalakulós trükkel!"

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#11 pumpika666 2013-08-27 11:02
Idézet - asdasd:
Idézet - TelekiPál:
Idézet - JamesSmith:
Ráadásul Zak Tell hangját 10000 közül is felismerem. Szóval tényleg nem értelek, hogy mi ebben a nem maradandó és egyedi... Ráadásul a Szigeten is voltak anno mint fő fellépők 1995-ben. Ha ennyire szarok lettek volna akkor meg sem hívták volna őket. Már 1995-ben!!!!!


Pontosan, mert a Szigetre sosem hívnak sz.r csapatot :)


Nem, mert előtte mindig megkérdeznek téged.

igen, ezért van a kívánsággép a sziget honlapján, ami úgy működik, hogy bármit is írsz be, azok úgysem turnéznak errefelé akkor(igaz 1 héttel előbb és később itt koncerteznek párszáz km-es körben...), vagy pedig haragszanak az országra, mert elbaltáztuk a népüket :D :D
Idézet
 
 
-2 #10 TelekiPál 2013-08-27 05:55
Idézet - asdasd:
Idézet - TelekiPál:
Idézet - JamesSmith:
Ráadásul Zak Tell hangját 10000 közül is felismerem. Szóval tényleg nem értelek, hogy mi ebben a nem maradandó és egyedi... Ráadásul a Szigeten is voltak anno mint fő fellépők 1995-ben. Ha ennyire szarok lettek volna akkor meg sem hívták volna őket. Már 1995-ben!!!!!

Pontosan, mert a Szigetre sosem hívnak sz.r csapatot :)


Nem, mert előtte mindig megkérdeznek téged.


Elgondolkodtató riposzt volt (mármint abban az értelemben, hogy mi a fenét akartál ezzel mondani). Ez így a reggeli kávé mellé nem rossz, köszönöm...
Idézet
 
 
+7 #9 asdasd 2013-08-26 21:30
Idézet - TelekiPál:
Idézet - JamesSmith:
Ráadásul Zak Tell hangját 10000 közül is felismerem. Szóval tényleg nem értelek, hogy mi ebben a nem maradandó és egyedi... Ráadásul a Szigeten is voltak anno mint fő fellépők 1995-ben. Ha ennyire szarok lettek volna akkor meg sem hívták volna őket. Már 1995-ben!!!!!


Pontosan, mert a Szigetre sosem hívnak sz.r csapatot :)


Nem, mert előtte mindig megkérdeznek téged.
Idézet
 
 
#8 TelekiPál 2013-08-26 21:07
Idézet - JamesSmith:
Ráadásul Zak Tell hangját 10000 közül is felismerem. Szóval tényleg nem értelek, hogy mi ebben a nem maradandó és egyedi... Ráadásul a Szigeten is voltak anno mint fő fellépők 1995-ben. Ha ennyire szarok lettek volna akkor meg sem hívták volna őket. Már 1995-ben!!!!!


Pontosan, mert a Szigetre sosem hívnak sz.r csapatot :)
Idézet
 
 
+9 #7 JamesSmith 2013-08-26 18:42
Ráadásul Zak Tell hangját 10000 közül is felismerem. Szóval tényleg nem értelek, hogy mi ebben a nem maradandó és egyedi... Ráadásul a Szigeten is voltak anno mint fő fellépők 1995-ben. Ha ennyire szarok lettek volna akkor meg sem hívták volna őket. Már 1995-ben!!!!!
Idézet
 
 
+7 #6 JamesSmith 2013-08-26 18:38
Idézet - TelekiPál:
Ez van, azért zeneileg nem alkottak különösebben maradandót. Engem inkább az lep meg, hogy 20 évig futott velük a szekér.


De igen mert a RATM mellett ők voltak egy bizonyos stílus megalapítói. Az, hogy ezt nem tudod az már nem a mi bajunk.
Idézet
 
 
#5 Zoli 2013-08-26 09:00
Második lemezük tetszett (use your brain) sokat hallgattam a 90-es években. De ma már szinte csak thrash-t hallgatok, nem nagyon érdekel más.
Idézet
 
 
-8 #4 TelekiPál 2013-08-26 06:17
Ez van, azért zeneileg nem alkottak különösebben maradandót. Engem inkább az lep meg, hogy 20 évig futott velük a szekér.
Idézet
 
 
+7 #3 JamesSmith 2013-08-25 14:29
Nagyon sok jó régi emlék köt ehhez a zenekarhoz. Általános iskolában nagyon nagy sláger volt a Clawfinger első és második albuma. Agyonmásolt kazettán adogattuk egymásnak és rákattantunk rendesen. :)

Sajnálom a zenekart mert RATM mellett tényleg ők voltak ezen műfaj úttörői. Remélem még egyszer összeállnak.
Idézet
 
 
+10 #2 Igor Igorovics 2013-08-25 10:13
Hát ez van! Kár, hogy az igazi áttörés elmaradt nekik! Pedig ők voltak a RATM mellett a rap/metal pionírjai. Persze már a 80-as években is voltak ilyen kísérletek egy-egy szám erejéig, de kimondottan ezt a stílust ők meg a RATM kezdte el művelni, de mivel nem Kaliforniából vagy New Yorkból jöttek ezért a nagyobb siker is elkerülte őket. Azért jó kis banda volt.
Idézet
 
 
+9 #1 Tuonela 2013-08-25 09:46
Igazából azon is meglepődtem, hogy egyáltalán még létezett ez a zenekar. :) Amikor viszont úgy bő 10 éve láttam őket Debrecenben - már jónéhány évvel a nagy sikereik után - az egy elképesztően energikus, nagyon jó koncert volt. Annak ellenére, hogy egyébként ez a stílus egyáltalán nem áll közel hozzám. Szóval jó zenekar volt nagyon.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.