Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Ez az album csak úgy megtörtént velem, én pedig hagytam, hogy így legyen”

Múlt héten Budapesten is fellépett Iggy Pop, akinek szeptember 6-án jelenik meg új nagylemeze. A James Bond című dal máris meghallgatható.

0721iggy

A Loma Vista kiadónál hozza ki ősz elején új nagylemezét Iggy Pop. A Free az első szólóalbum a legendás énekestől a 2016-os Post Pop Depression óta, ugyanakkor ha hihetünk Iggynek, minden tekintetben eltér közvetlen elődjétől. „Ez egy olyan lemez, amelyen mások beszélnek helyettem, én pedig a hangomat kölcsönzöm ehhez", mondja a Leron Thomasszal és Novellerrel elkészített anyagról. „A Post Pop Depression turnéinak végén úgy éreztem: végre megszabadultam az egész életemet és pályafutásomat végigkísérő krónikus bizonytalanság problémájától. Ugyanakkor nagyon ki is merültem. Úgy éreztem, legszívesebben csak feltenném a napszemüveget, aztán mindennek hátat fordítanék, és elmennék. Szabad akartam lenni. Tudom, hogy ez csak illúzió, a szabadság pedig olyasmi, amit csak te iggypop_cérzel, de eddig szilárdan hittem abban, hogy ezt az érzést megéri hajtani. Csak erre van szükséged: nem feltétlenül boldogságra vagy szeretetre, hanem a szabadság érzésére. Szóval ez az album csak úgy megtörtént velem, én pedig hagytam, hogy így legyen."

A dallista az alábbi:

01. Free
02. Loves Missing
03. Sonali
04. James Bond
05. Dirty Sanchez
06. Glow In The Dark
07. Page
08. We Are The People
09. Do Not Go Gentle Into That Good Night
10. The Dawn

A címadó szám után most meghallgatható a James Bond című dal is.

Múlt héten Budapesten is fellépett Iggy Pop, akinek szeptember 6-án jelenik meg új nagylemeze. A James Bond című dal máris meghallgatható.


0721iggy

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.