Shock!

december 06.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Ez a lemez tökéletesen mutatja meg, hol tartunk most”

0714redfangOnly Ghosts lesz a címe a portlandi Red Fang új nagylemezének, amelyet Ross Robinson producerkedése mellett készített el a csapat, és október 14-én kerül a boltokba. A banda most közzétette az anyagról a harmadik dalt Not For You címmel.

Kissé meglepő módon Ross Robinson, a nu metal-éra emblematikus – és sokat dicsért, illetve még többet szidott – producere dolgozott a portlandi Red Fang új nagylemezén. „Soha életemben nem voltam még ilyen lelkes egyetlen lemez elkészítése miatt sem”, mondta előzetesen a banda dobosa, John Sherman. „Már a dalok megírása is hihetetlenül szórakoztató volt, tele energiával, jó hangulatban, az a lehetőség pedig egyenesen őrületes, hogy Ross Robinsonnal dolgozhatunk, már attól is libabőrös leszek, hogy csak beszélek róla!”

Az album munkálatai Robinson venice-i stúdiójában zajlottak, hangmérnöke pedig Joe Barresi volt. „Nagyot léptünk előre így, hogy Ross-szal és Joe-val dolgozhattunk”, mondja a csapat. „A folyamat kihívásokkal teli és eredményes volt, és meggyőződésünk, hogy jobb zenekarrá váltunk általa. Ez a lemez tökéletesen mutatja meg, hol tartunk most, nagyon büszkék vagyunk rá, és alig várjuk, redfang_chogy az emberek végre hallhassák!

Az Only Ghostsra az alábbi számok kerülnek fel:

01. Flies
02. Cut It Short
03. Flames
04. No Air
05. Shadows
06. Not For You
07. The Smell of the Sound
08. The Deep
09. I Am a Ghost
10. Living in Lye

A már ismert Flies és a Shadows mellett most a Not For You című új szerzemény is meghallgatható. A zenekar legutóbbi lemeze 2013-ban jelent meg Whales And Leeches címmel.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.