Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Évek óta unalmas volt a rock, mert nem engedték, hogy új formában induljon virágzásnak”

November 21-én közös EP-t jelentet meg az Aerosmith és Yungblud. Az első dal, a My Angel máris meghallgatható, Dominic Harrison pedig szólókarrierjében is minden eddiginél nyíltabban felvállalja a rockműfajt.

0920aerosmithyungblud

Dominic Harrison, azaz Yungblud évek óta az egyik legdinamikusabban feltörekvő fiatal sztárnak számít, ám a hagyományos rock- és metálközönség egy része csak idén júliusban, az Ozzy Osbourne és a Black Sabbath búcsúját jelentő Back To The Beginning gálán kapta fel rá igazán a fejét. A következő időszakban pedig még többen ismerik majd meg a nevét a rocktárborban is, november 21-én ugyanis One More Time címmel közös minialbumot jelentet meg az Aerosmithszel. A Matt Schwartz producerelte anyag négy közösen írt, vadonatúj dalt rejt majd, illetve az 1976-os Rocks egyik legemlékezetesebb darabja, a Back In The Saddle új változatát. Az Aerosmith részéről a teljes csapat felsorakozott az ügy érdekében, vagyis Steven Tyler, Joe Perry, Brad Whitford és Tom Hamilton egyaránt játszik a dalokban, a társaitól elhidegült Joey Kramer posztján pedig Matt Sorum (Guns N' Roses, Velvet Revolver, The Cult) dobol vendégként.

„Apámnak gitárboltja volt – mondta az Audacynek Yungblud az aktuális fejlemények, illetve nyáron megjelent új szólólemeze, a brit listavezető Idols kapcsán. – Most pedig kicsit úgy érzem magam, mintha megint hétéves lennék. Az új albumom meg a mostani bulik pontosan ezt a szagot árasztják: a kábelek, az erősítők, a ragasztó, a forrasztóhuzal meg a világos sör illatát. Imádom, mert megint apám boltjában érzem magam… És szerintem az emberek az utóbbi időben valahogy féltek belemászni a középutas rockba, mert az öregemberek stílusaként tekintettek rá, vagy nyálasként… nem tudom. Valahogy senkinek sem volt mersze csak úgy a legtisztább formájában belevágni, mi viszont pontosan ezt tettük ezen a lemezen, a zenétől kezdve a show-n át egészen a kinézetünkig. És szerintem a aerosmithyungblud_cközönségnek szüksége is volt erre úgy mindenestől. Egyszerűen kell egy kis zsiványság, szükségünk van egy kis rock’n’rollra. Évek óta unalmas volt a rock, mert nem engedték, hogy új formában induljon virágzásnak. Vagy ragaszkodni kellett a régi formulákhoz, vagy halkan kellett játszani. Márpedig rockzenét kurvára nem akarsz halkan játszani! Épp az a lényege, hogy hangos legyen, hogy átéld, hogy azonosulj vele, hogy szórakozz a szerelemmel és a gyűlölettel… És muszáj, hogy közben jól érezd magad tőle.”

Az Aerosmith és Yungblud EP-jének dallistája az alábbi:

01. My Only Angel
02. Problems
03. Wild Woman
04. A Thousand Days
05. Back In The Saddle (2025 Mix)

A My Own Angel máris meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
#15 Martin 2025-11-08 21:58
Idézet - Blindmouse:
Idézet - frontiers:
Ezzel kb minden második rocksztárt meg lehetne "vádolni" a 80as évekből Freddie Mercury-tól a fent megnevezett Steven Tyler-en át, nagyon sok előadót.

Tartom, amit róla irtam, a dalai szarok, de van egy szinpadi kisugárzása, olyan, ami csak a legnagyobbaknak adatott meg.


Nem tudom, akkoriban az a ripacskodás, amit letolt mondjuk egy Jagger, Mercury, vagy Tyler, szintén ripacskodás volt, de volt mellette egy "jófejség" vibe-ja, + az akkori mércével jó dalok!
Erről az sugárzik, hogy szimplán egy tahó, érdemi produkció nélkül.
Ha nálunk élne, oda lehetne tenni a nemzeti siratóasszony tótgabi mellé :D :D


Hááát...Jagger, Tyler és Mercury szerintem pont nem azok a figurák voltak akikről az jött le a színpadról hogy milyen kedves, szerény emberek. :D
Ők azért elég rendesen elvoltak szállva maguktól. Legalábbis a videóklippek és koncertfelvétel ek (sőt, Jagger és Tyler esetében a celebshows interjúk) alapján eléggé így jött le nekem. Jó persze, nekik nyilván volt is mire nagyképűnek lenniük, de velük szemben például lett volna Lemmynek is, aki sem a színpadon sem az interjúkban (és nyilván a filmjében sem) tűnt nagyképűnek soha. Vagy épp az egyel kisebb kaliberű arcok közül a közmegegyezéses jófiú Myles Kennedy vagy épp Bryan Adams - pedig azért nekik is lenne mire nagyképűnek lenni.
Yungblud viszont nyilván épp az általad említett Jagger/Tyler vonalon szeretne maradandót alkotni és ehhez sajnos szükséges egy bizonyos szintű ripacskodás és az egészséges önbecsülésnél nagyobb önbizalom - meg az ezzel járó arc.
Amúgy nyugi, nekem is kicsit ellenszenves a tag, de nem igazán tűnik nagyképűnek, nekem úgy szimplán a stílusa az ami nem jön be, de én vállalom is hogy ,,boomer" vagyok - még akkor is ha a 30-at sem töltöttem be. :D
Idézet
 
 
#14 Blindmouse 2025-11-08 18:58
Idézet - frontiers:
Ezzel kb minden második rocksztárt meg lehetne "vádolni" a 80as évekből Freddie Mercury-tól a fent megnevezett Steven Tyler-en át, nagyon sok előadót.

Tartom, amit róla irtam, a dalai szarok, de van egy szinpadi kisugárzása, olyan, ami csak a legnagyobbaknak adatott meg.


Nem tudom, akkoriban az a ripacskodás, amit letolt mondjuk egy Jagger, Mercury, vagy Tyler, szintén ripacskodás volt, de volt mellette egy "jófejség" vibe-ja, + az akkori mércével jó dalok!
Erről az sugárzik, hogy szimplán egy tahó, érdemi produkció nélkül.
Ha nálunk élne, oda lehetne tenni a nemzeti siratóasszony tótgabi mellé :D :D
Idézet
 
 
#13 frontiers 2025-11-08 07:31
Idézet - Blindmouse:
Idézet - frontiers:
Én végigfutottam a gyerek cuccain, szerintem szarok, legalábbis, nekem azok, de a gyerekben tényleg van valami egyediség.
Van egy vibe-ja a szinpadon, amit tényleg csak a legnagyobbak tudhatnak magukénak a hangjukon túl is.
Ha lenne egy Desmond Child-ja...


Ha ez alatt az "egyediség" azt érted hogy valami egészen elképesztő módon irritáló ez az öntelt kihaénnem kisugárzású csücsörítő szőrmebundás pojáca, miközben zéró a produkció mellette, akkor igaz.

:D :D


Ezzel kb minden második rocksztárt meg lehetne "vádolni" a 80as évekből Freddie Mercury-tól a fent megnevezett Steven Tyler-en át, nagyon sok előadót.

Tartom, amit róla irtam, a dalai szarok, de van egy szinpadi kisugárzása, olyan, ami csak a legnagyobbaknak adatott meg.
Idézet
 
 
#12 Blindmouse 2025-11-07 19:25
Idézet - frontiers:
Én végigfutottam a gyerek cuccain, szerintem szarok, legalábbis, nekem azok, de a gyerekben tényleg van valami egyediség.
Van egy vibe-ja a szinpadon, amit tényleg csak a legnagyobbak tudhatnak magukénak a hangjukon túl is.
Ha lenne egy Desmond Child-ja...


Ha ez alatt az "egyediség" azt érted hogy valami egészen elképesztő módon irritáló ez az öntelt kihaénnem kisugárzású csücsörítő szőrmebundás pojáca, miközben zéró a produkció mellette, akkor igaz.

:D :D
Idézet
 
 
#11 Bahn&Scorper 2025-11-07 15:26
[quote name="sanonca"hogy a jövő évben elmegyünk a fesztiváljára akár Angliába is vagy Prágába. Sajnos túl későn találtunk rá, addigra a bécsi koncertje már teltházas volt.

Prága mindig jó program és olcsóbbak a koncertjegyek is, mint Bécsben, illetve szállást is könnyebb jóárasítva találni. Meg akár autóval, akár vonattal megy az ember, a megközelítés sem problémásabb.

Idézet - sanonca:
Reménykedünk még esetleg egy Sziget2026 headline-ban, de nem látom valószínűnek.


...pláne ha nem is lesz Sziget...
Idézet
 
 
#10 sanonca 2025-11-07 15:06
Hajaj!
A férjemmel már ott tartunk, hogy a jövő évben elmegyünk a fesztiváljára akár Angliába is vagy Prágába. Sajnos túl későn találtunk rá, addigra a bécsi koncertje már teltházas volt. Reménykedünk még esetleg egy Sziget2026 headline-ban, de nem látom valószínűnek.
Szerintem magában is megállja a helyét, de jó látni, hogy újra bekapcsolta a vérkeringésbe az Aerosmith-t.
Idézet
 
 
#9 hajaj 2025-11-06 22:15
Hát szerintem jó lett, de tök felesleges együtt kooperálniuk teljesen jó az irány Yungbludtól Aerosmith nélkül is. Valahol egy punk gyerekként kezdte, most kezd rockosabb lenni, de jól csinálja egyedül is...
sanonca mi a Szigeten láttuk először, 3 éve az Imagine Dragons előtt, akkora kisugárzása van, hogy hihetetlen, tényleg keveseknek jut ilyen!!!
Tavaly elmentünk a Budapest Parkos koncertjére is!
Elég csalódottan vettük tudomásul, hogy idén Magyarország kimaradt a turnéiból, pedig korábban azt nyilatkozta minden évben jön.....
Idézet
 
 
#8 Mariapuskas 2025-11-06 21:33
A közös daluk "angel" szerintem szuperjo!!!!! - de yungblud egyedül is megfogja állni a helyet - a rock ban.Ez egyértelmű...
Idézet
 
 
#7 Rapid Fire 2025-11-06 21:32
Csiba bácsi ! Hát mit szólsz ehhez a fiatalemberhez akinek láthatóan semmi problémája sincs egy nagyon régi zenekarral
szerepelni ? Még a végén megcáfol téged... Valamit mondhatnál erre !
Idézet
 
 
#6 AngelRat 2025-11-06 14:40
A rock eddig mindig akkor újult meg ha visszatalált az utcára,
és valamilyen szubkultúra szócsöve lett.
Idézet
 
 
#5 sanonca 2025-11-06 13:16
Engem ez a srác rángatott vissza oda, hogy végre új zenét is hallgassak a régi kedvenceimen kívül, amiknek egy részét már kinőttem. Az új albuma, az Idols tele van izgalmas megoldásokkal. Az előző albuma gyenge volt, az első pedig teljesen más stílus, inkább hip-hop és brit punk, de azok között akad pár gyöngyszem.
Egyébként érdemes pár interjút meghallgatni vele, megismerni a hátterét, engem ezzel nyert meg magának a zenéjén túl. Önazonos, őszinte. Szeretném egyszer élő koncerten látni.
Idézet
 
 
#4 frontiers 2025-11-06 12:59
Én végigfutottam a gyerek cuccain, szerintem szarok, legalábbis, nekem azok, de a gyerekben tényleg van valami egyediség.
Van egy vibe-ja a szinpadon, amit tényleg csak a legnagyobbak tudhatnak magukénak a hangjukon túl is.
Ha lenne egy Desmond Child-ja...
Idézet
 
 
#3 Martin 2025-11-06 10:00
,,Évek óta unalmas volt a rock, mert nem engedték, hogy új formában induljon virágzásnak. Vagy ragaszkodni kellett a régi formulákhoz, vagy halkan kellett játszani. Márpedig rockzenét kurvára nem akarsz halkan játszani! Épp az a lényege, hogy hangos legyen, hogy átéld, hogy azonosulj vele, hogy szórakozz a szerelemmel és a gyűlölettel… És muszáj, hogy közben jól érezd magad tőle."

Ez a rész kérem szépen az az eset amikor valaki meg van róla győződve hogy valami kurva nagy dolgot fog mondani, majd miután elmondta még ő maga sem érti hogy mit mondott annyira semmi értelme nem volt az egésznek.
Az ilyenekről mindig az a Family Guy jelenet jut eszembe amikor megkérdezik Petertől hogy:
- Te ilyenkor érted is amiről beszélsz?
- Néha igen, néha nem.

Nekem ez a nyilatkozat pont ilyennek tűnik. Az pedig hogy egy ezeréves rockzenekarba pumpál egy kis friss vért a jelenlétével fogalmam sincs hogy fogja megmenteni a rockzenét vagy felvirágoztatni .
Az Aerosmith már a '12-es albumán sem tudott egy értelmes dalt sem összehozni és tuti hogy Yungbluddal sem fognak másodvirágzásna k indulni. És ezt rosszindulat nélkül írom, mert egyébként Yungblud szólótevékenysé gével nincs problémám. Némelyik dala még tetszik is, de hogy az Aerosmith mit tudna még nyújtani az embereknek a '20-as években arról fogalmam sincs. Ez az új dal számomra még gyengébb mint a Mötley John 5-os próbálkozásai, ebből kiindulva nem tudom elképzelni hogy a többi jobb legyen.
A hangerővel lehet játszadozni, de a zene itt bizony még unalmas marad. (Ellenben például elég sok az Aerosmithnél fiatalabb de Yungbludnál idősebb zenekar van akik még tudják hogy kell pörgős zenét játszani fullra feltekert potméterekkel.)
Idézet
 
 
#2 Viking 2025-11-06 08:54
És még nem is rossz...
Idézet
 
 
#1 Bahn&Scorper 2025-11-06 07:47
Lám lám, az Aerosmith is megtalálta a maga Adam Lambertjét...

én most megmondom, hogy majd meg fogom mondani, hogy megmondtam, hogy lesz ebből még nekik is "plusszos" turné meg nagylemez...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.