Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Evanescence: Amy Lee első próbálkozását visszadobták

Október 11-én érkezik az arkansasi Evanescence harmadik nagylemeze, amely a banda nevét viseli, kiadója pedig a Wind-Up Records lesz. Amy Lee-ék Nick Raskulinecz producerrel (Rush, Foo Fighters, Velvet Revolver) dolgoztak az öt év után megjelenő friss dalokon.

Az Evanescence meglehetősen érdekes előzményekkel készítette el az új anyagot, Amy Lee ugyanis tavaly először szólóalbumot akart készíteni zenekari lemez helyett. A munkálatok meg is kezdődtek Steve Lillywhite producer (U2, Dave Matthews Band) segítségével, a kiadó azonban visszadobta a dance-es, elektromos hatásokkal flörtölő anyagot, és inkább egy új Evanescence lemezt rendelt az énekesnőtől. Amy ennek ellenére is úgy érzi, hogy az Evanescence a saját útját járja az új dalokban. „Azt csináljuk, amit szeretünk", mondta az MTV Newsnak. „Eközben persze felfrissít minket, hogy olyan zenét játszunk, amit mi magunk is szívesen hallgatunk. Igazi rockzenét csináltunk. Nem mondom, hogy ez manapság egyedülálló, de tény, hogy egyre ritkább, hiszen az éterben nem az efféle muzsikák dominálnak. Mi azonban megint rockzenét akarunk hallani."

Korábban az amerikai zenei sajtóban olyan értesülések reppentek fel, amelyek szerint az Evanescence harmadik albumán erőteljes Depeche Mode, MGMT és Portishead hatások is felbukkanhatnak majd a csapat megszokott hangzásában. Amy erről egyelőre nem árult el bővebbet, de azt elmondta, hogy a mostani felállás minden szempontból roppant erős, és fejben is teljesen együtt vannak. A hangszeresek jelenleg Terry Balsamo gitáros, Tim McCord basszusgitáros és Will Hunt dobos.

Az Evanescence az évtized első felében Amerika válasza volt az Európában olyannyira futó Nightwish, Lacuna Coil, Within Temptation fémjelezte csajos metal vonalra. Első lemezük, a 2003-as Fallen a Bring Me To Life és My Immortal slágereknek köszönhetően több mint 17 millió példányban kelt el világszerte, amivel az egész évtized egyik legsikeresebb kiadványának számít, és nemcsak rockvonalon. A 2006-os The Open Door mérsékeltebben ugyan, de folytatta a szériát, és szintén felülütötte az 5 millió példányos álomhatárt. Kérdés, hogy 2011-ben mire mennek majd...

 

Hozzászólások 

 
+6 #2 Ary 2011-09-12 20:00
Én erre emlékszek, mint nagy sláger.... Everybody's Fool

www.youtube.com/watch?v=jhC1pI76Rqo
Idézet
 
 
+7 #1 robidog 2011-09-12 12:23
Még mindig gyönyörű ez a csajszi!!!!!!!! !!
=)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.