Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Elkészült Lukács Peta első dala Undosszal a mikrofonnál

Elkészült Lukács Peta új zenekarának első dala. A Makroszeizmikus földmozgás című számot már a csapathoz nemrég csatlakozott Bodóczy Zoltán, azaz Undos énekli, és a 2015 végére várható új nagylemezen is hallható lesz majd.

0115lp

A 2013-ban megjelent és tavaly Fonogram díjjal jutalmazott War And Peace után ez év végére várható Lukács Peta vadonatúj lemeze. Míg a bemutatkozó anyag érdekessége épp az volt, hogy a gitáros–zeneszerző közel tizenöt éves munkásságát foglalta össze, addig az új album szerzeményei már kifejezetten a jelenlegi, énekesekkel kibővült a zenekarra íródnak. Peta tervei szerint több lesz a vokális dal, de természetesen a gitár-centrikus instrumentális tételek sem fognak hiányozni.

Szöveges videó formájában már most meghallgatható a Makroszeizmikus földmozgás, melynek zenéjét Peta, szövegét pedig Lombos Márton írta. A klip képanyaga a stúdióban lett rögzítve, így munka közben láthatjuk a zenekar tagjait (Lukács Peta – gitár, Geröly Matyi – dob, Horváth Sexy Gábor – basszusgitár, Varga Gergő – gitár, Bodóczy Zoltán Undos – ének, Pacziga Linda – ének).

Petát és zenekarát legközelebb január 29-én a Gozsdu Manó Klubban láthatja a közönség, az új dalt itt mutatja be először élőben a csapat. A bemelegítésről Pacziga Linda zenekara, a Lindám gondoskodik majd.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+4 #1 queensryche999 2015-01-15 09:29
Jáu lett. Tetszik, hogy dalokban gondolkodik "gitároktatás" helyett, bár utóbbi nem is volt igazán jellemző rá soha.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.