Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Elkészült az AC/DC új lemeze, Johnson bízik Malcolm felépülésében

0709brianTiszteletbeli doktori címet vehetett át a newcastle-i Northumbria Egyetemen Brian Johnson, az AC/DC énekese. A frontember a diplomaosztó gálán elmondta: a súlyos beteg Malcolm Young nélkül dolgozó banda elkészült a következő albummal.

„Fantasztikus volt ott dolgozni”, mondta Johnson az elmúlt időszak vancouveri stúdiómunkálatokról a TeamRock Radiónak az ünnepélyes ceremónia után. „Készen is vagyunk. Nagyon izgatott vagyok, akad néhány óriási nótánk. Én a magam részéről szeretném, ha a lemez a Man Down címet kapná, bár ez egy kicsit negatív. Viszont egyenesen a szívből jön, ami nagyon tetszik nekem.”

Brian szerint persze igen furcsa volt a nagybeteg Malcolm nélkül dolgozni, és hivatalosan is megerősítette, amit egyébként eddig is tudtunk, vagyis, hogy a Youngok egyik unokaöccsével, Stevie-vel dolgoznak, aki már a ’80-as évek végén is beugrott a csapatba kisegíteni egyszer. „Természetesen nagyon hiányzik nekünk Malcolm, aki nagy harcos. Kórházban van, de igazi küzdő típus. Szorítunk, hogy ismét megerősödjön. Stevie nagyszerűen teljesített, de amikor úgy kell dolgoznod, hogy ilyesmi lóg a fejed felett, és a kollégád nincs jól, nem könnyű a munka. De biztos vagyok benne, hogy Malcolm is drukkolt nekünk. Nagyon erős ember. Kicsi, de nagyon erős. Büszke és nagyon magának való, szóval túl sokat nem mondhatunk. De szorítunk, hogy visszatérjen.”

Az AC/DC idén elvileg még koncertezni is fog, de pontos részleteket egyelőre nem tudni a terveikről.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.