Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Doug Aldrich lesz Glenn Hughes gitárosa az őszi Európa-turnén

0603glenndougIgazán komoly gitárost igazolt őszi európai turnéjához Glenn Hughes Doug Aldrich személyében, aki a Whitesnake és David Coverdale után most egy újabb Deep Purple-legendával zenélhet. Magyar állomás sajnos nem lesz, de két osztrák igen.

Szeptember 17-én a salzburgi Rockhouse-ban, majd szeptember 20-án a bécsi Szenében is el lehet csípni Glenn Hughes őszi európai turnéját, amelynek fő érdekessége mindenképpen az lesz, hogy az énekes/basszer ezúttal Doug Aldrich gitárossal (Whitesnake, Lion, Bad Moon Rising, Burning Rain) áll majd ki a színpadra a koncerteken. Hughes akkor ismerkedett meg Douggal, amikor utóbbi a 2000-es évek elején bekerült Ronnie James Dio szólócsapatába. Évekkel később, a 2010-es bolognai Ultimate Guitar fesztiválon már játszottak is együtt pár szám erejéig, amit aztán 2012-ben a londoni 50 Years Of Loud koncert sztárparádéja követett. De egyébként is tartották a kapcsolatot, a mostani turnéban pedig Dio halálának ötéves májusi évfordulóján állapodtak meg.

A banda trióként nyomja majd a klasszikus Hughes-szólódalokat, Deep Purple-, Trapeze-, Black Country Communion- és California Breed-számokat, a dobok mögött a svéd Pontus Engborggal.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.