Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Danzig: „Egyszer fel fogok hagyni a turnézással, ez egészen biztos”

November 27-én jelenik meg Glenn Danzig Evilive kiadója és a Nuclear Blast közös gondozásában a Skeletons című feldolgozáslemez. Ugyan jövőre egy hagyományos Danzig-soralbum is várható, az idén 60 éves énekes nem kertel, és bevallja: a turnézással járó utazás ma már eléggé fárasztja, és garantáltan nincs messze az idő, amikor végleg felhagy vele.

1012danzig

„Szeretek színpadon állni, ez a turnézás jó része, ezt a jövőben is folytatni fogom. A buszon való ide-oda zötykölődést viszont utálom”, mondta a Cleveland Scene-nek Danzig. „Emellett munkamániás is vagyok, és mivel a buszon nincs nálad minden, ami ehhez szükséges, dolgozni sem tudsz. Régebben már abbahagytam a turnézást egyszer, és akkor a menedzserem azt kérdezte, benne lennék-e a dologban, ha közben néha hazarepülhetnék. Lenyomtunk így néhány nyugati parti turnét, és működött is. Az Egyesült Államokon belül kipróbáltuk a módszert, és ez így jó is, szóval ezért kezdtem el újra koncertezni. De ha visszavonulnék, mindenképpen találnék más elfoglaltságot magamnak. Márpedig egy ponton fel fogok hagyni a turnézással, ez egészen biztos. A mostani turné után is jön majd egy szünet, aztán utána meglátjuk, mit hoz a jövő. Ott vannak a képregények, meg egy csomó jópofa dolog, amivel el tudom foglalni magam…”

1012danzigcA Skeletonsra az alábbi dalok kerülnek fel, zárójelben az eredeti előadó neve:

01. Devil's Angels (Davie Allan & The Arrows)
02. Satan (a Satan's Sadists című film zenéje)
03. Let Yourself Go (Elvis Presley)
04. N.I.B. (Black Sabbath)
05. Lord Of The Thighs (Aerosmith)
06. Action Woman (The Litter)
07. Rough Boy (ZZ Top)
08. With A Girl Like You (The Troggs)
09. Find Somebody (The Rascals)
10. Crying In The Rain (The Everly Brothers)

Amennyiben hihetünk Danzignek, a lemezre semmiképpen sem szolgai utánjátszásokat rögzítettek. „Hacsak nem formálsz egy ilyen dalt a saját képedre, jobb, ha hagyod is az egészet", mondta az énekes még a nyáron az OC Weeklynek. „Mindenki milliószor hallotta az eredeti dalokat, és úgyis azokhoz hasonlítják majd a te változatodat, szóval ha pontosan ugyanazt csinálod, nyilvánvalóan az eredetire szavaznak majd. Vagyis mindig kell valami újat is vinni a feldolgozásokba."

Danzig emellett egy Elvis-feldolgozásokat rejtő EP-n és egy új Danzig-nagylemezen is dolgozik, ezek azonban már biztosan nem jönnek ki idén. „Nagyjából az egész új lemezt felvettük már, de írtam további plusz dalokat is, szóval valószínűleg visszatérek még a stúdióba", mondta a Rolling Stone-nak Glenn júliusban. „Az anyag egy része nagyon mocsaras és sötét, a többi részére meg nem igazán akad megfelelő szavam. De az biztos, hogy nagyon súlyos a zene. Ami az Elvis-EP-t illeti, szeretném különlegessé tenni: bizonyos dalokat teljesen lemeztelenítettem: old school, az '50-es éveket idéző, visszhangos, slapbackes vokálok, zongora, gitár... Nagyrészt ez is megvan, de akármikor térek vissza a stúdióba, hogy az új Danzig-lemezen melózzak, és akad némi időm, azt mondom: oké, vegyünk fel még egy dalt. Szóval még nem tudom, mi kerül majd fel az anyagra és mi nem..."

A Danzig idén huszonöt éves II: Lucifuge lemezéről itt olvashatsz bővebben.

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 Tom 2015-10-21 22:00
Idézet - Laci88:
Egyszer mindenki felhagy min dennel, észkombájn.

Nem feltétlen
Van, aki előtte meghal, hogy felhagyna valamivel, észkombájn
Idézet
 
 
#1 Laci88 2015-10-21 19:26
Egyszer mindenki felhagy min dennel, észkombájn.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.