Shock!

szeptember 22.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Csoportos nemi erőszakkal vádolják a Decapitated tagjait

0312decNem emberrablással, hanem csoportos nemi erőszakkal vádolják a Decapitated tagjait a Washington államban található Spokane-ben. A zenekar tagjai egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek az ügyben.

Nagyon komoly slamasztikában találta magát a Decapitated: mint arról pár napja beszámoltunk, a lengyel zenekar mind a négy tagját őrizetbe vették Kaliforniában, mégpedig emberrablás gyanújával, ám most kiderült, hogy csoportos nemi erőszakkal vádolják őket. A The Spokesman-Review című lap már a rendőrségi iratok alapján közölt cikket az ügyről, és eszerint az eset a csapat augusztus 31-ei, spokane-i koncertje után történt, amikor is a banda a buszra invitált két nőt a fellépést követően. Az eleinte kedélyes iszogatásból azonban végül a dokumentumok szerint nemi erőszak lett: először Michal Lysejko dobos kezdte el fogdosni az áldozatot, aki ezután a mellékhelyiségbe ment, ahová követte Rafal Piotrowski frontember, és erőszakoskodni kezdett vele. A lánynak azt mondta, barátnője már elment, majd ezután a kis helyiségbe beszorítva sorra megerőszakolták. Társát Piotrowski ezt követően orális szexre akarta kényszeríteni, majd miután a nő ellenállt, őt is bántalmazták. Ezt követően távozott a helyszínről, és miután a rendőrök ittas vezetés gyanújával megállították, felhívta barátnőjét, aki bejelentést tett a nemi erőszakról.

A bírósági dokumentumok szerint a kihallgatás során a zenekar tagjai egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak. Michal Lysejko dobos azt leszámítva semmit sem mondott, hogy nem ismeri a szóban forgó lányokat, miután képeket mutattak neki róluk, és azt is leszögezte, hogy tolmács nélkül nem kíván többet mondani. Waclaw Kieltyka gitáros ezzel szemben azt mondta, hogy ő maga mind Piotrowskit, mind Hubert Wiecek basszusgitárost látta közösülni a lánnyal a turnébusz vécéjében, miközben Piotrowski csak annyit ismert el, hogy buliztak a buszon, és a szóban forgó hölgyek valóban jelen voltak. Ugyanakkor ügyvéd és tolmács nélkül ő sem volt hajlandó bővebben nyilatkozni. Wiecek szerint mindössze annyi történt, hogy a két nő ott ült a buszon, de ő maga nem látta, mi zajlik – majd ő is tolmácsot kért, és annyit azért hozzátett, hogy senkit sem kényszerítettek fel a buszra. Ezután viszont azt közölte, hogy nem emlékszik, mi történt.

A feltételezett áldozaton az orvosi vizsgálat során több külsérelmi nyomot is találtak, többek között a felkarján és az öklein. A négy zenész közül Wiecek és Piotrowski megtagadta, hogy DNS-mintát vegyenek tőle, Kieltyka ellenben készséggel állt a vizsgálat elé.

FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

+1 #81 19EmpEroR75 2017-09-14 06:45
Igen, leléptem tegnap, 2 komment miatt elborultam (bár a múlt éjszakai ámokfutás kétségtelenül elősegítette ezt), és nem is szándékoztam visszatérni ehhez a hírhez. A vitákat nem áll szándékomban újranyitni, viszont ez (furcsa így leírni ebben a mondatban, de a nickneved ez) felvetett pár érdekes kérdést, amik egyébként teljesen jogosak, és joggal várhatók, hogy azzal is foglalkozzon egy kommentszekció, csak a vita hevében sokszor pont a lényeggel nem foglalkozunk.
Úgyhogy csak pár gondolat.
Hogyan viszonyuljunk a zenekarhoz - kérdéskör. Én a Nihility óta ismerem a bandát (így tudom, miken mentek keresztül eddig, és Vogg-nak mindezek ellenére volt ereje életben tartani a bandát), és noha (nekem) sosem voltak egy Vader (ha már lengyelek és Death Metal), alapvetően bejött a zenéjük. Nekem ez a kérdés akkor lesz időszerű, amennyiben a vád bebizonyosodik, hogy tudom-e onnantól fogva hallgatni a lemezeiket. Őszintén szólva nem tudom.
Mindentől függetlenül őszintén remélem, hogy a vádak nem igazak. Sem a fogvatartás (amiről a kezdeti hírek szóltak), sem a nemi erőszak. És nem a banda és az én hozzájuk fűződő viszonyom miatt. Hanem amiatt, mert ebben az esetben nem lesz két áldozattal több a világban. Mondom ezt annak ellenére, hogy ebben az esetben azoknak, akik rögtön hazugnak és/vagy kurvának tartanak egy nőt, aki nemi erőszakkal vádol meg egy férfit, friss hivatkozási alapul fog szolgálni ez az eset, bármilyen aljasnak és felháborítónak tartom azt, hogy valaki így gondolkodik (és ugyanígy felháborít az azonnali ítélkezés, fütyülve az ártatlanság vélelmére).
Úgyhogy én a magam részéről itt tartok. Ez témafelvetéseit jónak találom. Kár, hogy a viták hevében sok lényeges dologról nem esett szó (és abban SiriKeeton-nak kétségtelenül igaza van van, hogy a "A "lufihámozáson" kívül csak anyázás volt itt" - és ez többször az érdemi párbeszédet totál félrevitte. Kár érte.)
Idézet
 
-2 #80 ez 2017-09-13 22:38
Idézet - Igor Igorovics:
Idézet - ez:
Idézet - Igor Igorovics:
Idézet - ez:
Idézet - SiriKeeton:
Idézet - ez:
Helyes. Nekem meg az a véleményem, hogy az egész tudálékos lufihámozás volt.

De akkor miért jöttél vissza ide? A "lufihámozáson" kívül csak anyázás volt itt. Minek jöttél ide kommentelni, ha amúgy nem érdekel az itteni eszmecsere, ill. ha a tárgyról szerinted semmi értelmeset nem lehet amúgysem írni?

Kaptam értesítést.
Amúgy lehetne írni értelmeset is. Például fel lehetne tenni a kérdést, hogy ezek után milyen lesz a viszonya mondjuk egy rajongónak a zenekarhoz. El tud-e vonatkoztatni, el akar-e egyáltalán, vagy innentől nem fogja hallgatni a zenét. Vagy esetleg képes külön kezelni az embert és a művét. Kell-e, fontos-e emberileg is azonusulni a művészekkel, vagy tisztán az alkotást kell befogadni? Ezek például szerintem érdekes kérdések ebben az esetben, de az, hogy úgy fantáziálunk arról, amit egyszerűen nem tudunk, hogy közben felruházzuk (megvádoljuk) a nőket és a zenészeket is a saját kis prekoncepcióink kal, az lufihámozás és nem is kifejezetten jóindulatú

Teljes rendben van. De ahhoz, hogy valamelyik témát feldobd, miért kell felesleges köröket futni? Amúgy szerintem meg tök természetes, hogy egy ilyen zenei/bűnügyi cikknél előjönnek ezek a "jogászkodós" hozzászólások.

Én zömében csak olvasni járok ide. Csak azért fejtettem ki ezegyszer a véleményemet, mert felmerült a téma, hogy mi a baj azzal, ha valaki elmondja. Ezesetben elmondtam, hogy szerintem mi volt a baj, de tovább én sem akarom ragozni, meg ez is csak egy álláspont a sok közül.
Őszintén remélem, hogy tényleg nem bűnös a zenekar, és valami csoda folytán kimászik ebből. Ha pedig bűnös, azt nagyon sajnálom az áldozatokkal együtt.

O.K. no problem. :)

:)
Idézet
 
+1 #79 Igor Igorovics 2017-09-13 20:39

+1 #78 ez 2017-09-13 20:21

+3 #77 Igor Igorovics 2017-09-13 20:08

-1 #76 ez 2017-09-13 19:38

+2 #75 SiriKeeton 2017-09-13 18:48
Idézet - ez:
Helyes. Nekem meg az a véleményem, hogy az egész tudálékos lufihámozás volt.

De akkor miért jöttél vissza ide? A "lufihámozáson" kívül csak anyázás volt itt. Minek jöttél ide kommentelni, ha amúgy nem érdekel az itteni eszmecsere, ill. ha a tárgyról szerinted semmi értelmeset nem lehet amúgysem írni?
Idézet
 
+16 #74 ez 2017-09-13 15:45
Idézet - Igor Igorovics:
Amúgy úgy bírom az ilyen "jogaszkodós, meg ott voltál tipusú" beszólásokat... Nem értem mégis miért ne mondhatná el valaki a véleményét kultúráltan, kifejtve? Nem a bíróság előtt mondja el, nem befolyásol vele senkit. Akkor? Ha meg ilyen "megérdemelte, dögöljön meg, rohadjon rá a lakat" tipusú hsz lenne, akkor meg menne a primitívezés meg az agyhalottazás. Nyilván senki se alkothat teljes értékű véleményt, hiszen még a nyomozás tart, még egy rakás dolog kiderülhet. De ettől függetlenül szerintem bárki elmondhatja a véleményét, nem befolyásol vele semmit.

Amúgy meg: miért ne lehetne jogász végzettségű arc a hozzászólók között. Csak nekem több ismerősöm is van, aki jogot végzett és metal rajongó.

Helyes. Nekem meg az a véleményem, hogy az egész tudálékos lufihámozás volt.
Idézet
 
+3 #73 necromedve 2017-09-13 14:16
Idézet - Kerpelen:
Idézet - suizidium:
necromedve jot mond.
legreálisabb:-)

Biztos azért vall ellenük a saját társuk és azért nem adnak DNS mintát is mert ártatlanok. Ostoba faszok vagytok.Az áldozathibáztat ás az nagyon megy miközbe egyikőtök se tud semmit az ügyről de a szent metál együttesről lemossátok minden áron a szégyent nehogy kiderüljön hogy a metálban is vannak férgek. Ugyanolyan undorító férgek vagytok mint ezek a gecik akikröl a cikk szól.

Köszi. :)

Nem áldozatot hibáztatok, de ez olyan esetnek tűnik, ami nem tisztán fehér, vagy fekete.

Egyszerűen képtelen vagyok kinézni egy 20 éve létező, tehát már nem tinikből álló, világot párszor körbeturnézó zenekarból, benne családos emberekkel, hogy kollektíve olyan hülyére igyák magukat egy este, hogy külföldiként az USA-ban, ahol kevesebbért is lelövik az embert a rendőrök, ilyen balhét bevállaljanak, és senki ne mondja közülük, hogy ezt nem kéne.... Plusz a buszsofőrből, hogy szintén tettestársként jelen legyen egy ilyen esetnél... Aztán a fene tudja, az alkohol egyéb drogokkal csodákra képes. :P

Igazából elég konzervatív vagyok párkapcsolati téren, úgyhogy nekem már az se szimpatikus, ha egy társulat akár önkéntesen ajánlkozó hölgyekkel dugja végig a turné estéit...

Lehet, hogy megszokták az ilyet, aztán csodálkoztak, mikor a hölgy az este végén mondjuk beadta volna a számlát 500 dollárról. Kitették a buszból 200-al, meg mellé érezze magát megtiszteltetve , hogy ihatott a híres Decapitated zenekarral dumával, vagy csak utóbbi, aztán a leányzóban ekkor tudatosult, hogy ez bizony ilyen esetben erőszak volt. Ahogy nálam is lopás, vagy fene tudja, mi lenne, ha fizetés nélkül távoznék az étteremből, miután teleettem magam. :P Más kérdés, hogy étteremben előre lehet tudni az árakat.

Dugás volt, szóval innentől kezdve a csajszi elég komoly előnyben van a bíróságon, DNS előbb-utóbb tuti lesz a srácoktól, benne is. :P Vérmintában elképzelhetően lenne dns-en túl más, esetleg büntethető dolog is, lehet azért is ódzkodtak az azonnali levételtől. Bár mindenképp megértem, hogy előbb ügyvédet akarnak, meg tolmácsot, aztán csak utána szurkodják őket tűvel.

Mindenesetre szar helyzetben vannak, akár volt erőszak, akár nem. Ha meg ilyen zenekarnévvel lejátssza valaki az esküdtszéknek az Instinctet, keresztet vethetnek magukra. :P
Idézet
 
+7 #72 Igor Igorovics 2017-09-13 13:59
Amúgy úgy bírom az ilyen "jogaszkodós, meg ott voltál tipusú" beszólásokat... Nem értem mégis miért ne mondhatná el valaki a véleményét kultúráltan, kifejtve? Nem a bíróság előtt mondja el, nem befolyásol vele senkit. Akkor? Ha meg ilyen "megérdemelte, dögöljön meg, rohadjon rá a lakat" tipusú hsz lenne, akkor meg menne a primitívezés meg az agyhalottazás. Nyilván senki se alkothat teljes értékű véleményt, hiszen még a nyomozás tart, még egy rakás dolog kiderülhet. De ettől függetlenül szerintem bárki elmondhatja a véleményét, nem befolyásol vele semmit.

Amúgy meg: miért ne lehetne jogász végzettségű arc a hozzászólók között. Csak nekem több ismerősöm is van, aki jogot végzett és metal rajongó.
Idézet
 
-4 #71 Lali 2017-09-13 12:34
Idézet - SiriKeeton:
Idézet - 19EmpEroR75:
Na. Azt hiszem (marad, aki marad), én a magam részéről asztalt bontok. A dolgot egyébként is túltoltuk már rég, de ami kezd itt beindulni, az nekem nem színvonal. A ma éjszakai pár kommenttel azt hittem, elértük a gödör legalját, de pár kupac szar van még ott, ahogy látom (és ezt még akkor is tartom, ha SiriKeeton-nal nem teljesen értettünk egyet)

Oké, részemről a szerencse. A tárgyban szerintem egyetértettünk, nevezetesen, hogy simán lehetett nemi erőszak is, meg valami más is. Úgyis megtudjuk!

Hála istennek, hogy befejeztétek.
Idézet
 
0 #70 SiriKeeton 2017-09-13 12:28
Idézet - 19EmpEroR75:
Na. Azt hiszem (marad, aki marad), én a magam részéről asztalt bontok. A dolgot egyébként is túltoltuk már rég, de ami kezd itt beindulni, az nekem nem színvonal. A ma éjszakai pár kommenttel azt hittem, elértük a gödör legalját, de pár kupac szar van még ott, ahogy látom (és ezt még akkor is tartom, ha SiriKeeton-nal nem teljesen értettünk egyet)

Oké, részemről a szerencse. A tárgyban szerintem egyetértettünk, nevezetesen, hogy simán lehetett nemi erőszak is, meg valami más is. Úgyis megtudjuk!
Idézet
 
+2 #69 19EmpEroR75 2017-09-13 12:26
Na. Azt hiszem (marad, aki marad), én a magam részéről asztalt bontok. A dolgot egyébként is túltoltuk már rég, de ami kezd itt beindulni, az nekem nem színvonal. A ma éjszakai pár kommenttel azt hittem, elértük a gödör legalját, de pár kupac szar van még ott, ahogy látom (és ezt még akkor is tartom, ha SiriKeeton-nal nem teljesen értettünk egyet)
Idézet
 
-1 #68 SiriKeeton 2017-09-13 12:26
Idézet - Lali:
Idézet - Ambrus:
Kurva anyád picsáját fejtegeted bazdmeg, ott voltál, te fasz?

Pontosan ezt szerettem volna megjegyezni.

Most, hogy ez a két fasz leiratkozott a hírlevélről, folytathatjuk.
Idézet
 
0 #67 Lali 2017-09-13 12:08
Idézet - Ambrus:
Idézet - SiriKeeton:
Idézet - 19EmpEroR75:
írod az első kommentben. A másodikban már azt

Pont akkor olvastam. Idejöttem az email-özön nyomán, és a másik tabon rákerestem a dologra angolul, aztán kommenteléssel párhuzamosan olvastam.

Idézet - 19EmpEroR75:
"Tárgyi bizonyítékként a nő felkarján olyan sérülést találtak, amit okozhatott akár az is, hogy lefogták. Hasonlóan voltak sérülések a térdén és lábszárán, amit vallomása szerint dulakodás közben szerzett." - ez nekem nem tűnik beleegyezéses szexnek (bár kétségtelen, vannak olyanok, akik a szex ezen válfaját szeretik - nemtől függetlenül).

A térd és lábszár sérülések az ittas vezetés gyanúja miatt megállított barátnőnek voltak (hibásan írtam). A felkar sérülést akár az is okozhatta - de talán más is. Egy sérülésre nincs ráírva, mi okozta, csak legfeljebb annyi tudható, hogy mivel konzisztens. A sérülés konzisztens a nő magyarázatával, de akár máshogy is keletkezhetett. Egyáltalán nem biztos például, hogy szex közben lefogták, én például nem a felkarját fognám le egy nőnek. Persze nincs tapasztalatom erőszakkal, bármi lehet. Az is lehet, hogy például a buszból kirakás ellen tiltakozott, akkor fogták le. Vagy valami egyéb, amire most nem gondolunk.

Egyelőre még mindig lehet így is meg úgy is.

Kurva anyád picsáját fejtegeted bazdmeg, ott voltál, te fasz?

Pontosan ezt szerettem volna megjegyezni.
Idézet
 
-7 #66 Ambrus 2017-09-13 12:05

-6 #65 SiriKeeton 2017-09-13 11:59

+3 #64 19EmpEroR75 2017-09-13 11:38
Idézet - SiriKeeton:
Idézet - 19EmpEroR75:
ha valaki egy olyan komment után elborul, mint amit necromedve leírt

Az eléggé le is lett szavazva egyébként. Én is írtam, hogy nem gondolta végig. A legundorítóbb troll hozzászólás is jóval kevésbé undorító, mint egy tényleges nemi erőszak. Sosem értettem, ezt miért gondolják sokan máshogy.

Bocs, a kommentem utolsó bekezdését visszavonom. Akkor még ezt a kommentedet nem olvastam. (bár a "nem gondoltad át" szerintem Kerpelennek és nem necromedvének szólt, de ez már midnegy)

Codename: abszolút igazat adok neked, ez lenne a normális menete a dolgoknak. Csak elég nehéz csendben maradni akkor, ha egyesek részéről az első reakció az, hogy a nők vagy hazudnak, vagy kurvák.
Idézet
 
+3 #63 Batwing 2017-09-13 11:36
Itt valami tévedés lesz. Valójában ufo- emberrablással van dolgunk, a banda tagjait kikapcsolták a kis torzfejű törpék, a csajokat meg kiszívták a busz ablakán és jó alaposan megdolgozták a kloákájukat. Kb ennyi értelme van találgatni.
Idézet
 
-1 #62 19EmpEroR75 2017-09-13 11:33
"Esetleg részegen/bedrogozva nem akarták, hogy a rendőrök vért vegyenek tőlük, mert abból ugye a drog is kimutatható." - írod az első kommentben. A másodikban már azt, hogy egy héttel később hallgatták ki őket. (egyébként az első hírek még arról szóltak, hogy az eset szombaton, 9-én történt, a frissebb posztokban már augusztus 31 szerepel, mint a koncert dátuma).
"Tárgyi bizonyítékként a nő felkarján olyan sérülést találtak, amit okozhatott akár az is, hogy lefogták. Hasonlóan voltak sérülések a térdén és lábszárán, amit vallomása szerint dulakodás közben szerzett." - ez nekem nem tűnik beleegyezéses szexnek (bár kétségtelen, vannak olyanok, akik a szex ezen válfaját szeretik - nemtől függetlenül).
De a komment lényegi részét szerintem (és tényleg nem akarlak megbántani) elegánsan kikerülted.
Idézet
 
+4 #61 Codename333 2017-09-13 11:27
Látom itt a komment szekcióban kész önjelölt jogász találkozó lett....de uraim! Nem lenne egyszerűbb kivárni a végét????ahelyett hogy itt összehord midnenki mindent.....ha a csajok kamuztak úgyis kiderül,ha srácok bajban vannak akkor meg az derül ki.....
Idézet
 
+1 #60 SiriKeeton 2017-09-13 11:25
Idézet - 19EmpEroR75:
ha valaki egy olyan komment után elborul, mint amit necromedve leírt

Az eléggé le is lett szavazva egyébként. Én is írtam, hogy nem gondolta végig. A legundorítóbb troll hozzászólás is jóval kevésbé undorító, mint egy tényleges nemi erőszak. Sosem értettem, ezt miért gondolják sokan máshogy.
Idézet
 
-1 #59 SiriKeeton 2017-09-13 11:24
Amit angolul olvastam, a dolog augusztus 31-én történt, és az egyik nő elhajtott a helyszínről, a másik nőt ellenben kirakták a buszról, és a busz elhajtott, mire a rendőrök kiérkeztek. Ezért csak több mint egy héttel később tartóztatták le őket vagy ezer kilométerrel arrébb. A kihallgatás is jóval később történhetett akkor eszerint. Egy talán napi szintű piálással tarkított turné egy héttel korábbi éjszakájára kellett volna részletesen emlékezniük, amikor esetleg az egész ügy részegen történt.

Tárgyi bizonyítékként a nő felkarján olyan sérülést találtak, amit okozhatott akár az is, hogy lefogták. Hasonlóan voltak sérülések a térdén és lábszárán, amit vallomása szerint dulakodás közben szerzett.

Tehát mindenesetre van motiváció a hazugságra a nő részéről (többen megdugják, aztán kidobják a pusztába... lehet, sokan akarnának bosszút állni), másrészt a nő sztoriját erősíti, hogy a sérülései egyeznek a vallomásával.
Idézet
 
+1 #58 19EmpEroR75 2017-09-13 11:11
"Nem teljesen világos számomra, mit jelent az, hogy "nem akartak adni". A rendőrség vesz tőlük, azt kész. Esetleg részegen/bedrogozva nem akarták, hogy a rendőrök vért vegyenek tőlük, mert abból ugye a drog is kimutatható." - én úgy tudom, Amerikában a DNS vételhez ugyanúgy bírói engedély kell, mint a házkutatáshoz. Vagyis a nyomozati szakban a kihallgatott megtagadhatja a mintaadást. Ha bíróság elé kerül az ügy, és a bíró elrendeli (vagy előtte a nyomozóhatóság beszerezte az engedélyt), nincs vita, adni kell.
Az általad említett "rendőrségi bekavarások" nem feltétlenül igazolják az egymásnak ellentmondó vallomásokat. Azt is nehezen hiszem, hogy a buli után hulla atom részegen azonnal kihallgatták őket, és mindet egyszerre, és így jött ki az, hogy négyen négyfélét vallottak.
Azon meg ne csodálkozz, ha valaki egy olyan komment után elborul, mint amit necromedve leírt, ahol a "Lehet utólag kevesellte a tarifát a hölgy egy többszörös, keményebb menetért, aztán átminősítette a dolgot erőszaknak. :P" szerepel, majd kitér Jacko gyerekmekmolesz tálási dolgára, majd belinkel egy Decapitated nótát (Instinct), ami lélektelen, élvhajhász, pénzért baszni szerető emberekről szól (akiket természetesen megvetünk, de használatra mégis megfelelnek), és ezt kapcsolja össze az előző kommentjével.
Lehet, hogy Kerpelen kissé elvetette a sulykot, de az előzmények (szerintem) elég felháborítóak. (mindezt úgy, hogy egyelőre az ügyből bizonyos részleteken kívül semmit nem tudunk)
Idézet
 
+4 #57 SiriKeeton 2017-09-13 10:48
Idézet - Kerpelen:
Biztos azért vall ellenük a saját társuk és azért nem adnak DNS mintát is mert ártatlanok. Ostoba faszok vagytok.Az áldozathibáztat ás az nagyon megy miközbe egyikőtök se tud semmit az ügyről de a szent metál együttesről lemossátok minden áron a szégyent nehogy kiderüljön hogy a metálban is vannak férgek. Ugyanolyan undorító férgek vagytok mint ezek a gecik akikröl a cikk szól.

Először is, ha valaki konkrétan nemi erőszakot követ el, az azért nagyságrendekke l, undorítóbb féreg, mint aki esetleg a körülmények nem ismeretében mentegeti. Szerintem csak nem gondoltad át.

A hír szerint a társuk nem teljesen vallott ellenük - annyit állított, hogy a vécében dugtak a hölggyel. Feltehetőleg külön hallgatták ki őket (szembesítéseke t leszámítva nem szoktak együtt kihallgatni gyanúsítottakat ), fogalmuk sem volt, hogy a társak mit vallottak. DNS mintát szerintem vehet a rendőrség minden további nélkül alapos gyanú esetén, nyálból vagy bőrből vagy hajból vagy akárhonnan lehet DNS-t venni, még vérvétel se kell. Nem teljesen világos számomra, mit jelent az, hogy "nem akartak adni". A rendőrség vesz tőlük, azt kész. Esetleg részegen/bedrogozva nem akarták, hogy a rendőrök vért vegyenek tőlük, mert abból ugye a drog is kimutatható.

Ahogy már korábban írtam, a rendőrség Amerikában eléggé alaposan bekavarhatja az ügyvéd nélkül kihallgatott gyanúsítottakat , például bármit hazudhatnak nekik, olyanokat is, amik nem igazak. A konkrét esetben például hazudhatták nekik azt, hogy "ha megtaláljuk a DNS-edet, akkor óriási szarban leszel", "már most elég bizonyítékunk van ellened", "a társad már bevallotta, ha makacsul tagadsz, csak súlyosabb büntetést kapsz" és hasonlókat, amiktől egy joghoz (főleg amerikai joghoz) nem értő ember durván beszarhat. Számos eset volt, hogy az amerikai rendőrök konkrétan beismerő vallomást csikartak ki egyébként teljesen ártatlan gyanúsítottakbó l órákon át tartó kihallgatások során, természetesen úgy, hogy ügyvéd még nem volt jelen. Nem kell ehhez szerintem Kafkát olvasni, hogy az ember belássa, egy korábban a törvénnyel soha összeütközésbe nem kerülő emberen milyen könnyen úrrá lehet a rettegés egy ilyen szituban, hogy őt most el fogják ítélni, és minden ellene szól, pedig semmit se csinált...

Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy az úriemberek valóban nemi erőszakot követtek el, de azt sem, hogy a hölgyek hazudnak. Várjuk a további híreket.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.