Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Craig azt mondta: barátom, itt az idő, hogy felkelj a seggedről, és ismét dolgozni kezdj”

1221eisleygoldyBlood, Guts And Games címmel jelenik meg decemberben David Glen Eisley és Craig Goldy közös nagylemeze. A The Heart Is A Lonely Hunter című dal máris meghallgatható az anyagról.

December 1-jén, a Frontiersnél jön ki a ’80-as évek két kultikus zenészének közös lemeze. Craig Goldyt elsősorban a DIO-ból ismeri a többség, azt azonban kevesen tudják, hogy ide pont a Giuffria zenekarban nyújtott teljesítménye miatt került be, ahol David Glen Eisley volt az énekes: közös projektjüktől azt a '80-as évek első felét idéző hangzást ígérik, mint amilyet annak idején közösen produkáltak. Eisley-nek ez lesz az első megnyilvánulása 2001 óta. „2014 októberében Craig hirtelen, meglepetésszerűen felbukkant a házamban, és azt mondta: elég ebből, barátom, itt az idő, hogy felkelj a seggedről, és ismét dolgozni kezdj", fogalmazott korábban az énekes egy interjúban a projektről. „Olyannyira hajthatatlan volt, hogy engedtem neki, és felléptem vele egy kis klubban San Diego környékén. Minden tők jól ment, így legközelebb, egy év múlva már azon vettem észre magamat, hogy Nottinghamben játszunk közösen. A köztes időben pedig már volt szó róla, hogy írhatnánk új dalokat is egy esetleges albumra."

eisleygoldy_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. The Heart Is A Lonely Hunter
02. I Don't Belong Here Anymore
03. Lies I Can Live With
04. No More Prayers In The Night
05. Love Of The Game
06. Wings Of A Hurricane
07. Life, 'If Only A Memory'
08. Soul Of Madness
09. Track Thirteen
10. Believe In One Another

A Giuffria-nosztalgia teljessége érdekében a lemezen pár dalban Chuck Wright basszer és Alan Krigger dobos is felbukkan, bár a lemez nagyrészét Ron Wikso (The Storm, Foreigner, Cher, David Lee Roth) ütötte fel. A The Heart Is A Lonely Hunter című dal máris meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 shmonsta 2017-10-18 12:26
Kedves történet, szép borító, jó zene. Engem megvettek.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.