Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Chuck Billy és Warrel Dane is énekel majd a Megadeth ex-gitárosának új albumán

Nem kapkod vele túlságosan, de előbb-utóbb azért összeáll Glen Drover műhelyében egy teljes új szólóalbum, méghozzá illusztris vendégekkel a mikrofonnál. A Megadeth, King Diamond és az Eidolon ex-gitárosa most éppen Chuck Billyvel és Warrel Dane-nel készül közös melóra.

„Az utóbbi hat-nyolc hónapban single-öket jelentettem meg”, mondta Drover a MetalHeadRadiónak. „Párhavonta kihozok egy-egy letölthető dalt egy másik énekessel. Az elsőben, a Discordiában Todd La Torre énekelt a Queensryche-ból, aztán csináltam egyet Matt Cuthbertsonnal az Untimely Demise-ból. Ez egy új zenekar, nem igazán ismeri még őket a közönség, de Matt nagyon jó énekes, mindenképpen szerettem volna vele dolgozni. Ebből lett a Walls Of Blood, egy súlyosabb szám. A harmadik single-t, a Seven Spiritset Henning Bassével készítettem a Metaliumból, jelenleg pedig egy olyan nótán dolgozom, amit Chuck Billy fog felénekelni, és Warrel Dane-nel is beszéltem már egy közös számról. Van még a fejemben pár név, amiket most nem fogok felsorolni, mert nem véglegesítettem az érintettekkel a dolgot, de mind kijön majd a következő fél-egy év folyamán. És ha eljutok egyszer jó nyolc-tíz dalig, más-más énekesekkel, és mindegyikkel elégedett vagyok, akkor összegyűjtöm ezeket, és kijön majd bakeliten meg CD-n is egy teljes nagylemez. Közben meg kiszórom ezeket egyenként, független kiadásban azon a számos platformon, ami hozzáférhető, az Amazonon, az iTunes-on meg ezeken…”

A 46 éves Glen Drover az Eidolon nevű power metal bandában tűnt fel a színtéren, egy rövid ideig játszott King Diamond csapatában is, majd tesójával, a dobos Shawnnal együtt került be a Megadethbe az előző évtized derekán. Glen játéka azonban mindössze egy Megadeth-lemezen, a 2007-es United Abominationsön volt hallható, mivel családi okok miatt végül otthagyta az intenzíven turnézó csapatot. Azóta csak csendesen zenélget: 2011-ben kiadott egy instrumentális szólólemezt Metalusion címmel, majd bekerült a The Skullba, illetve a Geoff Tate-féle Queensryche-ba is, de mindkét helyről távozott pár hét után.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.