Shock!

január 24.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Célzottan a tinédzser lázadóknak írta új lemezét a Bullet For My Valentine?

0524bulletAugusztus 14-én jelenik meg a walesi Bullet For My Valentine új lemeze, a súlyos vonalhoz visszakanyarodó Venom. Matt Tuck frontember egy friss interjúban már tagadni sem igyekezett, hogy a zenekar a kedvezőtlen fogadtatás miatt ugrál a stílusok között lemezről lemezre.

„Az emberek egy dühös bandát akartak hallani, és elég nehéz dühös dolgokat írni, amikor személyes szinten egyáltalán nem vagyok az”, mondta Tuck a Billboardnak a legutóbbi Bullet-lemez, a 2013-as Temper Temper kedvezőtlen fogadtatásáról. „Szóval most arról szólt a munka, hogy ismét felfedeztem ezeket az érzéseket, és olyan dalokat írtam, amiket még a szerződtetésünk előtt. És egyértelmű, hogy ezek a bizonyos nóták juttattak el bennünket oda, ahol most tartunk. Így aztán ismét fel kellett venni a fonalat, és folyamatosan olyasmiket akartam írni, amik nem szólnak annyira kellemesen. A zenekar néhány legszörnyűbb, legvadabb szövege egyben a legnépszerűbbek közé is tartozik: a Tears Don’t Fall, az All These Things I Hate (Revolve Around Me) vagy a Four Words (To Choke Upon) is ilyen. Furcsa, mennyire erőteljesen és pozitívan reagálnak az emberek ezekre a dalokra és szövegekre, amikben igazánól semmi szépség nincsen, de hát szerintem elsősorban éppen ezért is szeretik annyira a bandát.”

Matthew ennek megfelelően egészen gyermekkori élményekig ásott vissza ahhoz, hogy kellően dühös legyen a rajongótábor igényeinek kiszolgálása közben. „Az új lemez You Want A Battle? (Here's A War) arról szól, amikor állandóan kötözködnek veled. Ebben igen gyakran volt részem annak idején az iskolában, mert nem számítottam menő srácnak: heavy metalt hallgattam, és hosszú hajam volt… Arról akartam biztosítani mindenkit, hogy az ilyesmitől senki sem menekül meg, és nem jó érzés ilyen helyzetben lenni. Nekem is sok időbe telt, hogy összeszedjem a bátorságomat, és úgy mentálisan, mint fizikailag kiálljak önmagamért. Fiatalkoromban az összes ilyen csatámat elveszítettem, és hirtelen felnőttem. Akkor már képes voltam kiállni az érdekeimért, és megvédeni önmagamat, és pont ez a zenekar vált valami naggyá, különlegessé: olyan volt, mint a legnagyobb basszátok meg-üzenet mindenki felé. Erről szól ez a nóta is: hogy megélünk kemény időket, de aztán a végén sikerül kijönni belőlük.”

A Bullet For My Valentine júliustól szeptemberig Észak-Amerikában turnézik a Slipknot, a Lamb Of God és a Motionless In White társaságában.

 

Hozzászólások 

 
+1 #6 mrataxi 2015-06-15 16:07
Idézet - newkid:
Nem akarok vitát szítani csupán furdal a kíváncsiság hogy miért ekkora divat utálni a bulletet és miért utálja ennyi ember? Valaki kérem szépen magyarázza el nekem előre is köszönöm!!!!:)


Nem utálom, egyszerűen csak totál hiteltelennek, érdektelennek tartom, amit csinálnak. Ez a nyilatkozat is azt mutatja, hogy egyszerűen egy eldobható, lecserélhető termékről van itt szó. Persze vannak még rosszabb zenekarok is, de attól még ez nem lesz jó.
Idézet
 
 
+3 #5 newkid 2015-06-15 14:02
Szerintem még a Fever se volt annyira rossz. Azt értem hogy a Temper Temper nem jó album es emiatt utalták meg sokan őket. Ezt ők is belátták. Majd ha kijön a Venom mindenki rájön hogy nem rossz zenekara a BFMV. Nekem van bennük valami egyediség ami miatt nen tucatzenekar(ok e nen egy killswitch ha már a metalcore-nál járunk de egyedibb mint egynémely).
Idézet
 
 
+2 #4 revdav11 2015-06-15 11:42
Okés, nem szép dolog ilyeneket hallani egy zenekartól, de ha kurvajó számokat írnak rohadtul nem érdekel, hogy hogyan, miért, mennyi idő alatt stb. hozzák össze.

A Poisont sztem úgyse fogják ütni, de ha szar lesz a Venom, majd akkor mehet a szardobálás. Nekem nagyon szimpatikus, hogy még ha nem is ezekkel a szavakkal, de bevállalták, hogy a Temper Temper bizony egy rakat fos volt
Idézet
 
 
+3 #3 valarmorgulisz 2015-06-15 08:39
Idézet - newkid:
Nem akarok vitát szítani csupán furdal a kíváncsiság hogy miért ekkora divat utálni a bulletet és miért utálja ennyi ember? Valaki kérem szépen magyarázza el nekem előre is köszönöm!!!!:)


Mert egy ideje már csak a kiadói/rajongói/babámfasza akaratának akarnak megfelelni és rágógumi metált játszanak. Ezt tetőzték még ezzel a Disneys kinézettel (bár én nem akadok fenn ilyeneken), meg Matt hangjának kivéreztetéséve l.

Egyébként az első - 2005- ös lemezüket és még szódával a 2008-ast is elég jónak tartom. De azóta szenvedés, amit csinálnak. Elég elolvasni ezt a cikket, hogy lejöjjön, nem ösztön, és főleg nem őszinte zene az, amit csinálnak, már pedig a fémzene dal írási alkotás, a zenei "vállalaton" belül szerintem még mindig egy művészi kinyilatkoztatá s. Ha, valaki másik után megy, mindig szaros segget fog látni. Még, ha kicsit kerekítek is.

Egyébként én nem utálom őket. Egyszerűen csak per pillanat a 2015-ös BFMV-nak, mint zenekarnak nincsen számorma sem szerethető, sem élvezhető eleme, mint volt kerek 10 éve. Számomra elég nagy a rockzene univerzuma, hogy utálkozás helyett, inkább egy vállrándítással elintézzem ha valami nem tetszik. Van annyi izgalmas project, hogy idő sincs arra, hogy valamin keseregni kelljen. Szerintem. :)

Remélem érthetőbb lett, és remélem mást nem bántok meg ezzel. Nyilván egyéni vélemény.
Idézet
 
 
-1 #2 newkid 2015-06-15 01:30
Nem akarok vitát szítani csupán furdal a kíváncsiság hogy miért ekkora divat utálni a bulletet és miért utálja ennyi ember? Valaki kérem szépen magyarázza el nekem előre is köszönöm!!!!:)
Idézet
 
 
+9 #1 Arni 2015-06-14 20:31
Pffff... de jot nevettem ezen. amugy miota kell egy egyuttesnek kinok kozepette megfelelni a rajongoi elvarasoknak, hol marad akkor a muveszi onmegvalositaas ?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.