Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

California Breed névre hallgat a Black Country Communion örököse

0206asia

Kiderült, milyen formában él tovább a szépen indult, ám csúfos véget ért Black Country Communion: Glenn Hughes énekes/basszer és Jason Bonham dobos egy mindössze 23 éves gitáros/énekessel, Andrew Watt-tal egyesítette erőit. A trió neve California Breed.

Mint beszámoltunk róla, Hughes Julian Lennonnal közösen rögzített némi zenét következő szólóalbumára. Lennon azonban bemutatta egy roppant tehetséges fiatal New York-i zenésznek is. „Konkrétan már a megismerkedésünk napján megírtunk két dalt Andrew-val”, mondja Glenn. „Mind a Chemical Rain, mind a Solo felkerül majd az első lemezünkre. Egyből azt mondtam: ezt muszáj felvenni! Teljesen beindított a zene, úgyhogy felhívtam Jasont.” „Glenn-nel a Black Country Communionben kezdtünk el közösen zenét írni, amit mindenképpen folytatni akartunk”, így Jason Bonham. „Már az első közös próbán olyan energia töltötte meg a helyiséget, hogy nem is volt szükség további szavakra. Ez a kölyök olyan erővel és lelkesedéssel játszik, hogy egyből átragadt ránk is.”

A zenekar máris felvette első nagylemezét Nashville-ben Dave Cobb producerrel, aki többek között a Rival Sonsszal is dolgozott már korábban. A felvételek még Glenn számára is újdonságot jelentettek, mivel az éneket is teljesen élőben rögzítették, miközben zenélt a trió. Az anyag még idén megjelenik.

 

Hozzászólások 

 
#2 doomanoid 2014-03-04 19:58
Derek Sherinian nem a zenekar tagja? Billentyűs nélkül állnak fel?
Idézet
 
 
+3 #1 kamikaze 2014-02-07 14:43
Attól függetlenül, hogy Glenn ezzel a fejszerkezettel úgy néz ki, mint Kukori, kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak össze. A BCC-t mindenesetre nehéz lesz überelni!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.