Jövőre ismét Dirkschneider néven indul turnéra az U.D.O. zenekar. A speciális körút Magyarországot is eléri, és a '80-as évek elejének egyik legikonikusabb albumát tűzik majd műsorra a koncerteken.
Három évvel barátjuk és zenésztársuk, Siklósi Örs tragikus elvesztése után megjelent az AWS Stefán Tamással kiegészült első nagylemeze. Az album címe Innen szép nyerni, és most hivatalosan végighallgatható.
Illusztris vendégek sorával érkezik a Cactus új albuma. Carmine Appice elsőként egy Dee Sniderrel és Doug Pinnickkel rögzített blues-alapklasszikust mutatott be az anyagról.
Rite Here Rite Now címmel speciális, játékfilmes elemekkel feldúsított koncertmozival jelentkezik a Ghost. Az alkotást limitáltan, június 20-án és 22-én vetítik majd világszerte a filmszínházakban, és szerencsére Magyarországon is meg lehet majd nézni.
Huszadik nagylemezét jelenteti meg június 28-án a kanadai Anvil. A lemez címe One And Only lesz, és a Feed Your Fantasy című első dal máris meghallgatható róla.
Váratlanul távozott a Vicious Rumors soraiból Larry Howe dobos. A zenekar ennek ellenére zökkenőmentesen folytatja idei menetrendjét, hamarosan Európában turnéznak.
Részletesen is beszélt egy friss interjúban a Slipknothoz történt csatlakozásáról Eloy Casagrande. A dobos szavai szerint döntésében igen komoly szerepet játszott, hogy a Sepultura hamarosan beszünteti tevékenységét.
Végre hivatalosan is megtekinthető a Metallica speciális, márciusi gálafellépésének felvétele, amelyet Sir Elton John és Bernie Taupin tiszteletére adtak Washingtonban. James Hetfieldék a Funeral For A Friend / Love Lies Bleedinget játszották az ünnepségen.
Szeptember 6-án jelenik meg a The Dead Daisies új albuma. A Light ’Em Up címadója máris meghallgatható, és nem sokkal a lemez kiadása után Magyarországon is ismét fellép a zenekar.