Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Billy Gibbons Dusty Hillről: „Örülök, hogy most már jó helyen van”

Évek óta különféle egészségügyi problémákkal küzdött Dusty Hill, a ZZ Top elhunyt basszere. Zenésztársa, Billy Gibbons ugyanakkor nem tudja pontosan, ezek közül melyik vezetett a 72 éves basszusgitáros halálához.

0731dh

A Varietynek nyilatkozott először Dusty Hill szerdai halála után a ZZ Top énekes/gitárosa, Billy Gibbons, bár Eddie Trunkon át már rögtön a tragédia másnapján megszellőztette, hogy a zenekar nem áll le. „Dusty lejátszotta a turné első két állomását, aztán azt kérte, hogy hadd menjen haza – mondta a lapnak Gibbons. – Azt mondta, szeretné megnézetni magát, én meg persze azt feleltem, hogy nyilván az egészség a legfontosabb, menjen. És abból az első két hősies próbálkozásból is láttam: nem tud száztíz százalékos teljesítményt nyújtani, márpedig ilyenkor rendszerint Dusty mondta elsőként, hogy te jó ég, ezt most rendbe kell hozni. Nem titok, hogy az utóbbi pár évben komoly problémákat okozott neki a válltörése, aztán egy csípőtörése is volt. És küszködött fekélyekkel is. Szóval amennyire csak lehetett, igyekezett nagyon vigyázni magára, hogy jó formában maradjon. De szerintem komoly kihívást jelentett neki a dolog. És talán azzal, hogy bedobta a törölközőt, utolérte ez az egész. Ki tudja? De örülök, hogy most már jó helyen van."

Egyelőre persze Gibbons sem tudja, konkrétan mi okozta a 72 éves Hill halálát. „Egyelőre csak azt tudták megállapítani, hogy elaludt, és nem ébredt fel többé. Szögezzük le: egy váll- vagy csípőtörésbe nem feltétlenül hal bele az ember. A kezelőorvosa korábban már figyelmeztette, hogy a nyáktömlő-gyulladás és az ízületi gyulladás nem ritka dolog, és nem is túl kellemes. Nekem mindössze annyi tűnt fel, hogy kicsit nehézkesebben mozog. Ő pedig annyit mondott: haver, a vállam meg a csípőm egyre komolyabb probléma. De igen, jelenleg úgy fest, hogy alászállt az álmok földjére, és nem tért vissza többé."

A ZZ Top július 30-án máris folytatta turnéját az alabamai Tuscaloosában, Hill posztján a banda gitártechnikusával, Elwood Francisszel.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.