Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Beszigorodik az új albumon az Astral Doors?

Az eheti csillebérci MetalFesten is fellépő svéd Astral Doors meglepő döntést hozott: Jerusalem című, őszre várható új nagylemezüket az a Daniel Bergstrand producereli majd, aki korábban többek között olyan lényegesen súlyosabb hangzású bandákkal dolgozott, mint a Behemoth, a Meshuggah, a Strapping Young Lad vagy a Dimmu Borgir.

„Ez a lemez valami különleges lesz", állította a banda egy előzetes sajtónyilatkozatban. „Ezúttal a vallás témakörébe ástuk bele magunkat, és mindabba a szarságba, amit a világra szabadított." Hogy mindez mennyire lesz tetten érhető a zenében, azt egyelőre nem tudni, de Bergstrand csatasorba állítása egyértelműen arra utal, hogy a korábban leginkább Ronnie James Dio munkásságából, illetve kisebb mértékben az európai klasszikus heavy metalból merítő Astral Doors zeneileg is súlyosabb vizekre evez majd, mint korábban. A csapat ráadásul legutóbb, ősszel egy Testament Of Rock – The Best Of Astral Doors című válogatással foglalta össze eddigi karrierjét, ami szintén korszakhatárt jelölhet. A zenekar legutóbbi lemeze, a Requiem Of Time tavaly év elején került a boltokba.

A Jerusalem lemez megjelenése októberre várható, és ez lesz az első olyan Astral Doors anyag, amit a svédek öttagú bandaként készítenek el. A zenekarból tavaly tavasszal lépett ki Martin Haglund gitáros, hogy családjára koncentrálhasson, társai pedig úgy döntöttek, nem állítanak a helyére újabb hathúrost. Így a gitárokért jelenleg egyedül Joachim Nordlund felel.

Az Astral Doors június 5-én, vasárnap délután lép fel a hazai MetalFesten. Ez lesz Nils Patrik Johanssonék első magyarországi koncertje, miután a tavalyi csillebérci szereplés végül meghiúsult.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.