Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Azt mutatja meg az album, milyen hangzásra, érzésvilágra törekszünk a 21. században”

Szeptember 14-én érkezik a Frontiers gondozásában a svéd Treat új albuma. A Tunguskáról máris meghallgatható a Build The Love című első single.

0610treat

2006-ban alakult újjá a svéd Treat, akik azóta két igen jól sikerült, jól fogadott albumot is készítettek a 2010-es Coup De Grace-szel és a 2016-os Ghost Of Gracelanddel. Most a modernkori széria harmadik darabja is kijön: ennek Tunguska lesz a címe, és ha hihetünk Anders Wikström gitárosnak, most sem nosztalgiában utaznak majd rajta. „A Tunguskával a puzzle utolsó darabja is a helyére kerül", mondja. „Azt az egyedülálló zenészi egységet hangsúlyozza ki a lemez a dalokat tekintve, amelyet közösen kifejlesztettünk az évek során, de egyben azt is megmutatja, milyen hangzásra, érzésvilágra törekszünk az albumainkkal a 21. században. Nagyobb hangsúlyt fektettünk a szövegekre, zeneileg pedig még változatosabb a dalok dinamikája, hiszen a súlyos, lepusztultabb témák egymás mellett léteznek a banda lágyabb oldalával."

treat_cA dallista az alábbi:

01. Progenitors
02. Always Have, Always Will
03. Best Of Enemies
04. Rose Of Jericho
05. Heartmath City
06. Creeps
07. Build The Love
08. Man Overboard
09. Riptide
10. Tomorrow Never Comes
11. All Bets Are Off
12. Undefeated

A Build The Love dal máris meghallgatható. A csapat mostani fellállását Wikström mellett Robert Ernlund énekes, Patrick Appelgren billentyűs/gitáros, Jamie Borger dobos és Pontus Egberg basszer alkotja. Wikström nemrég Mats Levénnel adott ki egy modernebb hangvételű albumot ReVertigo néven.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.