Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Az utolsó három kislemezdalunk színtiszta heavy metal”

0602lionsshareIsmét új dalt mutatott be a svéd Lion’s Share. A zenekar visszatérő nagylemezéről továbbra sincsenek információk.

Már kihozott egy ötszámos EP-t új dalokkal a Lion’s Share, Lars Chriss gitáros és Nils Patrik Johansson énekes közös bandája, azóta pedig már egy sor új, saját szerzeményt, illetve feldolgozást tettek közzé. Mindez nem véletlen: az eredeti tervek szerint már 2020-ban megjelent volna a visszatérő nagylemezük, amihez több mint huszonöt dalt írtak, ám a világjárvány miatt végül elnapolták a tervet. Egyelőre még mindig nincs információ róla, mikor érkezhet meg az anyag – ha egyáltalán valaha is megjelenik hagyományos nagylemezformátumban –, de idén már két dalt tettek közzé eddig, most pedig a harmadik is megérkezett Infernal Soul címmel. „Az utolsó három kislemezdalunk színtiszta heavy metal – mondja Nils Patrik. – Tekinthető trilógiának is ez a három szám, mert végső soron összetartoznak. Ez a dühös riffelésű darab arról szól, milyen súlyos dolog előadónak lenni.”

A Lion’s Share legutóbbi nagylemeze 2009-ben jelent meg Dark Hours címmel.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.