Shock!

június 21.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Augusztus végén érkezik az új Five Finger Death Punch

Augusztus 28-án jelenik meg a Five Finger Death Punch új, Got Your Six című nagylemeze. A banda egyelőre még nem tett közzé teljes friss számot az albumról, de azt már tudni lehet, hogy ősszel hatalmas társult főzenekari turnét nyomnak majd Észak-Amerikában a Papa Roachcsal.

0519ffdpb

Ugyan nemrég egy kisebb koncertes balhé miatt többen is halálhírüket költötték, természetesen nem áll le és nem is cserél frontembert az utóbbi évek egyik legsikeresebb amerikai metalzenekara, a magyar származású Zoltan Bathory gitáros által vezetett Five Finger Death Punch. A zenekar új albuma Got Your Six címmel jön ki augusztus legvégén a Prospect Park gondozásában, a producer ismét Kevin Churko volt. A borító máris megtekinthető, a csatolt facebookos videóüzenetben pedig már a leendő első single, a Jekyll And Hyde szól, amelyet heteken belül teljes valójában is közzétesznek.

0519ffdp„Mindig megpróbálunk kicsit másképp állni a dolgokhoz, mint azelőtt, de anélkül, hogy drasztikusan eltérnénk a korábbiaktól", mondta még tavaly év végén egy interjúban a zenéről Jeremy Spencer dobos. „Vagyunk, akik vagyunk, és nem gondolom, hogy valaha is olyasmibe fognánk, ami annyira más a korábbi dolgainknál, hogy az emberek elfordulnának tőlünk. Van egy bizonyos hangzásunk, és engem is őszintén érdekel, milyen irányokba tudjuk ezt továbbfejleszteni. Szeretek új albumokat készíteni, érezni az energiát, látni, mennyit fejlődött mindenki, meg az összeset, ami ezzel az egésszel jár. Mi is hajtjuk saját magunkat, kicsit kísérletezgetünk, hiszen számunkra is fontos, hogy frissek maradjunk. Nekem bejönnek ezek a számok, haver. Brutálisabb, szélsőségesebb dinamikájú témák. Akadnak tényleg lágy részek, de nagyon durvák is. A teljes skálán végigmegyünk."

A lemez megjelenése után néhány nappal a Five Finger Death Punch az ősz egyik legzúzósabb rockturnéjára indul az Egyesült Államokban, ahol a Papa Roach társult headlinereként nyomulnak majd, előzenekarként az In This Momenttel és a From Ashes To New-val. A turné iránti érdeklődés mértékét jelzi, hogy a két főbanda előzetesen kérte a rajongókat, hogy kifejezetten hívják őket a városaikba, és az akció keretében több mint 1,5 millió ember hallatta a hangját.

A Death Punch utolsó lemeze, a két részre bontott The Wrong Side Of Heaven And The Righteous Side Of Hell Volume 1 és The Wrong Side Of Heaven And The Righteous Side Of Hell Volume 2 2013-ban jelent meg. Ezek közül az első már átlépte az amerikai aranylemez-fokozathoz szükséges 500 ezer példányos eladást, a második pedig várhatóan hamarosan eléri ugyanezt a szintet.

Posted by Five Finger Death Punch on 2015. május 19.

 

Hozzászólások 

 
#21 bogar 2015-05-20 21:08
Idézet - deniro2:
Mit szeretnél, kik legyenek?:)

Idézet - bogar:
Idézet - deniro2:
Azért a Motörhead és az AC/DC elég sokat hozzátett a műfajhoz, nem csak a koruk különbözteti meg őket a futószalag zenekaroktól...


Idézet - bogar:
Elképesztő, hogy minden egyes FFDP cikk alatt ezt kell olvasni! Miért nem tudunk örülni más sikerének?
Mitől ilyen kibaszott megkeseredettek az emberek?

Ugyanazok a sztenderd szövegek mennek állandóan. Sablonos a zenéjük. És? Ne hallgasd bazdmeg! Mötörhead, AC/DC ők talán feltalálták a spanyolviaszt? Nem, de ők már évtizedek óta nyomják, így szoktátok meg, így váltak legendává. Én is, ha aranylemezes előadó lennék, akkor biztos flamenco, vagy moldvai csángó hatásokat vinnék a zenémbe, hátha megbukok vele.

Ma egy kávéval kevesebbet kell innom, mert felbasztam magam korán reggel.


Kik vannak még azon a futószalagon? :-)


Csak a többi tök egyforma zenét játszó zenekar nevére lennék kíváncsi! ?-)
Idézet
 
 
-1 #20 deniro2 2015-05-20 20:33
Mit szeretnél, kik legyenek?:)

Idézet - bogar:
Idézet - deniro2:
Azért a Motörhead és az AC/DC elég sokat hozzátett a műfajhoz, nem csak a koruk különbözteti meg őket a futószalag zenekaroktól...


Idézet - bogar:
Elképesztő, hogy minden egyes FFDP cikk alatt ezt kell olvasni! Miért nem tudunk örülni más sikerének?
Mitől ilyen kibaszott megkeseredettek az emberek?

Ugyanazok a sztenderd szövegek mennek állandóan. Sablonos a zenéjük. És? Ne hallgasd bazdmeg! Mötörhead, AC/DC ők talán feltalálták a spanyolviaszt? Nem, de ők már évtizedek óta nyomják, így szoktátok meg, így váltak legendává. Én is, ha aranylemezes előadó lennék, akkor biztos flamenco, vagy moldvai csángó hatásokat vinnék a zenémbe, hátha megbukok vele.

Ma egy kávéval kevesebbet kell innom, mert felbasztam magam korán reggel.


Kik vannak még azon a futószalagon? :-)
Idézet
 
 
+5 #19 bogar 2015-05-20 19:48
Idézet - Codename333:
Idézet - Svet:
Már nem azért, de jó lenne ha a kedves fikázók szem előtt tartanák hogy ennek a bandának a magyar gitárosa 10 év alatt többet ért el mint a teljes magyar Metal szakma...nem is tudom...35-40 éve van magyarországon Metal? o.O
Tehát ha a zenéjét nem is szeretitek, de mint embert mindenképpen tisztelhetnétek annyira hogy nem fikázzátok legalább a bandáját. :)
Én őszintén örülök neki hogy jön az új albumuk mert én csípem őket, bár az előző 2 annyira nem tetszett, de az American Capitalist nagyon király volt! \\m//
Magasan ott vannak az amerikai bandák TOPligájában és anélkül hogy mindenfajta Dub-step meg egyéb trendi szarságot csinálnának mint a kortársaik. Szerintem ez mindenképp becsülendő tőlük!


Nekem pl semmi bajom Zolival sőt Gratulálok neki :D óriási hype-ot kap a zenekara és erről sokan csak álmodnak...de ettől még nálam nem lesz jó zene......az igaz h merész volt mert fogta magát kiment amerikába és megcisnálta....de mint ezért nem fogom őrjöngeni az FFDP-ért


Nem kell őrjöngeni értük. Én sem teszem. Csak elismerem, hogy van valaki aki ebbe az országban született, de megvalósította az amerikai álmot. Ennek a zene minőségéhez, milyenségéhez nincs köze.
Ki..szott sok munka van a FFDP-ban, ezt szerintem csakis tiszteletet érdemel.
Idézet
 
 
+3 #18 bogar 2015-05-20 19:45
Idézet - deniro2:
Azért a Motörhead és az AC/DC elég sokat hozzátett a műfajhoz, nem csak a koruk különbözteti meg őket a futószalag zenekaroktól...


Idézet - bogar:
Elképesztő, hogy minden egyes FFDP cikk alatt ezt kell olvasni! Miért nem tudunk örülni más sikerének?
Mitől ilyen kibaszott megkeseredettek az emberek?

Ugyanazok a sztenderd szövegek mennek állandóan. Sablonos a zenéjük. És? Ne hallgasd bazdmeg! Mötörhead, AC/DC ők talán feltalálták a spanyolviaszt? Nem, de ők már évtizedek óta nyomják, így szoktátok meg, így váltak legendává. Én is, ha aranylemezes előadó lennék, akkor biztos flamenco, vagy moldvai csángó hatásokat vinnék a zenémbe, hátha megbukok vele.

Ma egy kávéval kevesebbet kell innom, mert felbasztam magam korán reggel.


Kik vannak még azon a futószalagon? :-)
Idézet
 
 
+7 #17 Igor Igorovics 2015-05-20 18:21
Itt sokan el vannak tévedve. Az, hogy pár magyar zenekar külföldi kiadónál van még nagyon nem jelenti az, hogy ismertek vagy legendák lennének. Black Metal szintéren a Tormentor tényleg legenda, esetleg a volt keleti blokkban az Omega tényleg annak számít az idősebb genereció körében, de ennyi. Ismertebbnek számít még az Ektomorf, Sear Bliss, Dalriada, esetleg a Bornholm meg a Thy Catafalque, de szigorúan a stílusirányzata ik fanatikusai között. Jó, az Ektomorfot a nuclear blastes időkben tényleg sokan ismerték, de egy Dalriada mondjuk tényleg csak a folk metal fan-ek között ismert Mo.-n kívül. az viszont baromira nem igaz, hogy BZ letagadná magyar származását, ezt számtalan interjúban lenyilatkozta, hogy innen származik. Az, hogy nem hajlandó magyarul nyilatkozni, az szerintem is erőltetett, bár 20 év alatt tényleg megkophatott a nyelvtudása, hiszen mikor kiment az USA-ba még nagyon nem volt Skype meg hasonlók, és ha nem érintkezett magyarokkal ez tényleg megtörténhetett , de az hogy elfelejtett az azért erős, de senki sem tökéletes. Mindezek ellenére én tisztelem, mert ilyen hírnevet a könnyűzenében itthonról indulva még SENKI nem ért el. Ha valaki tud még egy példát bátran szóljon!
Idézet
 
 
+2 #16 deniro2 2015-05-20 17:08
Azért a Motörhead és az AC/DC elég sokat hozzátett a műfajhoz, nem csak a koruk különbözteti meg őket a futószalag zenekaroktól...


Idézet - bogar:
Elképesztő, hogy minden egyes FFDP cikk alatt ezt kell olvasni! Miért nem tudunk örülni más sikerének?
Mitől ilyen kibaszott megkeseredettek az emberek?

Ugyanazok a sztenderd szövegek mennek állandóan. Sablonos a zenéjük. És? Ne hallgasd bazdmeg! Mötörhead, AC/DC ők talán feltalálták a spanyolviaszt? Nem, de ők már évtizedek óta nyomják, így szoktátok meg, így váltak legendává. Én is, ha aranylemezes előadó lennék, akkor biztos flamenco, vagy moldvai csángó hatásokat vinnék a zenémbe, hátha megbukok vele.

Ma egy kávéval kevesebbet kell innom, mert felbasztam magam korán reggel.
Idézet
 
 
+4 #15 Venter 2015-05-20 16:49
Idézet - Tulus:
Fredo úr, jobb lett volna, ha meg se szólalsz. A Thy Catafalque nagyobb névnek számít külföldön, mint ideheza.
Ha nem hiszed el, akkor olvass el néhány fanzine-t.
Mellesleg vélemény nyilvánítani is megtanulhatnál, mármint emberi módon.


Fanzine 2015-ben. :-) Amit elolvas tizenöt ember. Maradjunk annyiban, hogy egy igen szűk rétegnek mond valamit ez a zenekarnév, de ismertnek nem mondaná senki.
Idézet
 
 
+1 #14 Codename333 2015-05-20 16:42
Idézet - Svet:
Már nem azért, de jó lenne ha a kedves fikázók szem előtt tartanák hogy ennek a bandának a magyar gitárosa 10 év alatt többet ért el mint a teljes magyar Metal szakma...nem is tudom...35-40 éve van magyarországon Metal? o.O
Tehát ha a zenéjét nem is szeretitek, de mint embert mindenképpen tisztelhetnétek annyira hogy nem fikázzátok legalább a bandáját. :)
Én őszintén örülök neki hogy jön az új albumuk mert én csípem őket, bár az előző 2 annyira nem tetszett, de az American Capitalist nagyon király volt! \\m//
Magasan ott vannak az amerikai bandák TOPligájában és anélkül hogy mindenfajta Dub-step meg egyéb trendi szarságot csinálnának mint a kortársaik. Szerintem ez mindenképp becsülendő tőlük!


Nekem pl semmi bajom Zolival sőt Gratulálok neki :D óriási hype-ot kap a zenekara és erről sokan csak álmodnak...de ettől még nálam nem lesz jó zene......az igaz h merész volt mert fogta magát kiment amerikába és megcisnálta....de mint ezért nem fogom őrjöngeni az FFDP-ért
Idézet
 
 
#13 Tulus 2015-05-20 16:28
Fredo úr, jobb lett volna, ha meg se szólalsz. A Thy Catafalque nagyobb névnek számít külföldön, mint ideheza.
Ha nem hiszed el, akkor olvass el néhány fanzine-t.
Mellesleg vélemény nyilvánítani is megtanulhatnál, mármint emberi módon.
Idézet
 
 
-7 #12 LiliMiciPanniSári 2015-05-20 10:30
pont oda valók az amerikai bandák top ligájába...nagggyon eredeti...és fegyverbuzi...a lufi legyen inkább: lufing, amitől csak úgy roskadoznak általában a lemezeladási listák...
Idézet
 
 
+4 #11 pumpika666 2015-05-20 10:29
3 db magyar zkar van, akiket relatíve ismertnek lehet tekinteni eu, ill. világ szinten: omega, lgt és neoton(newton) family
a többiek szó szerint kultikus névnek számítanak, pár száz db lemezeladással, ennyit erről

persze ettől a ténytől nem lesz sem jobb, sem rosszabb egy pokolgép, egy dinamit, v éppen a five finger, utóbbiaknál viszont zavaró, hogy addig ütik a vasat, amíg meleg, szóval fossák kifelé a lemezeket, kontroll nélkül
Idézet
 
 
+4 #10 fredo 2015-05-20 08:58
Idézet - Tulus:
Úgy, hogy van jó néhány magyar zenekar, amelyik legendának számít külföldön:

Tormentor, Pokolgép, Sear Bliss, VHK, P Mobil, Dinamit, P Box, Thy Catafalque, East, Solaris.


Legendának. A Thy Catafalque. Meg a Dinamit. Külföldön. Menjél már a picsába bazd+ ha ezt komolyan gondolod!
Idézet
 
 
+7 #9 bogar 2015-05-20 06:31
Elképesztő, hogy minden egyes FFDP cikk alatt ezt kell olvasni! Miért nem tudunk örülni más sikerének?
Mitől ilyen kibaszott megkeseredettek az emberek?

Ugyanazok a sztenderd szövegek mennek állandóan. Sablonos a zenéjük. És? Ne hallgasd bazdmeg! Mötörhead, AC/DC ők talán feltalálták a spanyolviaszt? Nem, de ők már évtizedek óta nyomják, így szoktátok meg, így váltak legendává. Én is, ha aranylemezes előadó lennék, akkor biztos flamenco, vagy moldvai csángó hatásokat vinnék a zenémbe, hátha megbukok vele.

Ma egy kávéval kevesebbet kell innom, mert felbasztam magam korán reggel.
Idézet
 
 
+5 #8 bogar 2015-05-20 06:21
Idézet - newkid:
Nekem a zenekarral nincs gondom csak Báthory ZOlival...nem képes megszólalni Magyarul es nem büszke arra hogy magyar...(megjegyzem nem vagyok szélsőségesen karpatiat hallgato magyar de auert néha megemlithetne hogy o honnan is indult...)


Mert egyébként minden amerikai zenészről, aki bevándorló, tudjuk, hogy honnan származik.
Idézet
 
 
+2 #7 newkid 2015-05-19 23:38
Nekem a zenekarral nincs gondom csak Báthory ZOlival...nem képes megszólalni Magyarul es nem büszke arra hogy magyar...(megjegyzem nem vagyok szélsőségesen karpatiat hallgato magyar de auert néha megemlithetne hogy o honnan is indult...)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.