Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Anselmo az En Minorról: „Nem tudom, hogyan fogadná a közönség”

2015 óta készen, gyakorlatilag kiadásra alkalmas állapotban van az En Minor albuma. Phil Anselmo továbbra sem tudja, mikor jelenik meg dark/goth-projektjének lemeze, de a mai napig roppant elégedett vele.

1122phil

Az En Minor albuma is szóba került abban az interjúban, amelyet Phil Anselmóval készített a Damnation Vault. A frontember ebben a projektben a Sisters Of Mercy és a The Cure nyomdokain írt, gótos-darkos muzsikát játszik. „Nem tudom, berezeltem-e a dologtól vagy sem”, vallotta be Anselmo, amikor arról kérdezték, mikor jelenik meg végre a régóta felvett album. „Ez nem bulizene, nem jó időkre való. Az emberek folyamatosan kérik, hogy adjak koncerteket is így, de nem tudom, olyasmi lesz-e, amit elképzelnek, mivel a zenét még nem hallották. Én meg nehezen írom körbe. De az biztos, hogy szívszaggató. Azért nehéz beszélnem róla, mert még senki sem hallotta, és azt sem tudom, kellene-e hallania a közönségnek. Mert szerintem ez a legigazibb, legsötétebb lemez, amit életemben készítettem, és nem vagyok biztos benne. Nem vagyok biztos benne.”

Phil hozzátette: a zene minősége nem kérdéses. „Szerintem nagyszerű a muzsika, imádom a zenekart. Csak amikor egy projektre koncentrálok, mindig ezer százalékot adok bele. A legutóbbi The Illegals-lemeznél is ez történt: teljesen ebben a death metalos vonal uralt nálam mindent, amikor írtunk az anyagot. Erre akartam haladni, ehhez a stílushoz szerettem volna hű maradni. Az En Minorra ugyanez áll, csak ott végig basszus hangfekvésben énekelek. Eredetileg baritont mondtam, de aztán valaki kijavított, hogy ez valójában basszus. Kényelmes is számomra ez a fekvés, csak más, mint amit az emberek hallottak tőlem előtte. Ez ilyen. És nem tudom, hogyan fogadná a közönség. A lemez mindenesetre készen van, felvettük, és szerintem előbb-utóbb mindenki meg is hallgathatja majd. Egyszerűen csak nem tudom, mikor érkezik el ehhez a megfelelő időpont. Biztos vagyok benne, hogy a zenésztársaim erre azt mondanák: hát most, te hülye, hát most! De majd meglátjuk… Őszintén a legfájdalmasabb zenék egyike, amiket csak valaha is írtam, és tényleg kurvára valóságos az egész.”

Anselmo a The Illegals élén teljes Pantera-programot játszik majd az idei Rockmaratonon. A fesztivált július 8-13. között rendezik Dunaújvárosban, részletek itt.

Hozzászólások 

#10 borisz 2019-02-28 20:32
akkor ez mi ? :)

https://www.facebook.com/housecorerecords/photos/a.10152484013028487/10157293654818487/?type=3&theater
Idézet
 
#9 cüktürmüs 2019-02-28 11:58
Idézet - Xanadu:
Idézet - Equinox:
Nekem az Illegals Walk Through Exits című lemeze nem tetszett, de elismerem, hogy mer valami olyat csinálni, ami szokatlan. Szimpatikus figura volt mióta az eszem tudom.

Vajon tényleg ki kellene-e adnia ilyen kétes dolgot?

Mi ebben a kétes? Felvette egy lemezanyagot, de fél tőle, és gondolom, leginkább a személyes szövegek miatt. Bár ezt csak sejthetem, nincs róla pontosabb infóm nekem sem. Amúgy meg szerintem kissé zakkant a jó öreg Fülöp, mert túl sokat agyal; ha minden rendben lenne odabenn a fejében, nem szarozna, és kiadná a dalokat, hiszen mint mondta, azokat jónak találja. Ott van pl. a néhai Warrel Dane, hát ő sem volt egészségesebb lelkületű nála, esetében viszont talán épp az volt a terápia, ha folyamatosan zenét szerezhetett és adhatott ki.

Tényleg így van, nagyon tart attól, mire hogyan fog reagálni a külvilág. Ez már látszódott a Wine power*-es megnyilvánulása utáni szerencsétlenke désén is . Elég lett volna egy bocsánatkérés,g yerekek be voltam baszva. De legalább ő kiönti a lelkét, elég jól körvonalazható mi játszódik le benne. Folyamatosan kísérletezik, éli a metalt ezerrel,elég jó példát mutat remélem még sokáig.
Idézet
 
#8 Xanadu 2019-02-28 09:21
Idézet - Xanadu:
Idézet - Equinox:
Idézet - Xanadu:
Idézet - Equinox:
Nekem az Illegals Walk Through Exits című lemeze nem tetszett, de elismerem, hogy mer valami olyat csinálni, ami szokatlan. Szimpatikus figura volt mióta az eszem tudom.

Vajon tényleg ki kellene-e adnia ilyen kétes dolgot?

Mi ebben a kétes? Felvette egy lemezanyagot, de fél tőle, és gondolom, leginkább a személyes szövegek miatt. Bár ezt csak sejthetem, nincs róla pontosabb infóm nekem sem. Amúgy meg szerintem kissé zakkant a jó öreg Fülöp, mert túl sokat agyal; ha minden rendben lenne odabenn a fejében, nem szarozna, és kiadná a dalokat, hiszen mint mondta, azokat jónak találja. Ott van pl. a néhai Warrel Dane, hát ő sem volt egészségesebb lelkületű nála, esetében viszont talán épp az volt a terápia, ha folyamatosan zenét szerezhetett és adhatott ki.

Akkor csak 2 kérdésem van:

1. Szerinted van-e olyan zenész aki azt mondja, hogy ez a lemezanyag most nem olyan erős, de azért nem olyan rossz, és na, kell a lóvé, ki kell adni (sokszor meg őszintén azt hiszik, hogy a legjobb anyagukat készítették el)

2. A Pantera (és egyéb projektek) énekesétől a gótikus anyag talán nem egy kétséges próbálkozás? Mármint az hogy Fülöp meg gótikus metal, szerinted sima ügy, hogy működni fog? Én erre értem a kétest.

Az már rég rossz, ha egy zenész (aki ráadásul Az Underground Hősének tartja magát) azon agyal, hogy az őj projektje hogy fog elsülni, tetszik-e majd a népnek stb. Az Őszinte Zenészember elsősorban saját magának ír zenét. :)

*őj = ő

(Miért nem tudom szerkeszteni a kommentem, ha az beágyazva van?)
Idézet
 
#7 Xanadu 2019-02-28 09:09

#6 White Sunday 2019-02-28 00:45
A két Illegals lemez is frankó, én nagyon kíváncsi erre is. Főleg, hogy már ilyen régóta várjuk.
Idézet
 
#5 Halott Ember 2019-02-27 20:22
Szerintem biztos, hogy jól fog neki állni. Kb a Jarboe-s vendégsszereplé se óta valami ilyesmit várok tőle. Persze, hogy a sikerességében van rizikó, de a minőségtől szerintem sem kell aggódni. Jó lesz!
Idézet
 
#4 Halott Ember 2019-02-27 20:18
A koromból adódóan -32- én még semmit sem vártam tőle jobban ennél az anyagnál. Aggya ki!
Idézet
 
#3 Equinox 2019-02-27 20:14
Idézet - Xanadu:
Idézet - Equinox:
Nekem az Illegals Walk Through Exits című lemeze nem tetszett, de elismerem, hogy mer valami olyat csinálni, ami szokatlan. Szimpatikus figura volt mióta az eszem tudom.

Vajon tényleg ki kellene-e adnia ilyen kétes dolgot?

Mi ebben a kétes? Felvette egy lemezanyagot, de fél tőle, és gondolom, leginkább a személyes szövegek miatt. Bár ezt csak sejthetem, nincs róla pontosabb infóm nekem sem. Amúgy meg szerintem kissé zakkant a jó öreg Fülöp, mert túl sokat agyal; ha minden rendben lenne odabenn a fejében, nem szarozna, és kiadná a dalokat, hiszen mint mondta, azokat jónak találja. Ott van pl. a néhai Warrel Dane, hát ő sem volt egészségesebb lelkületű nála, esetében viszont talán épp az volt a terápia, ha folyamatosan zenét szerezhetett és adhatott ki.

Akkor csak 2 kérdésem van:

1. Szerinted van-e olyan zenész aki azt mondja, hogy ez a lemezanyag most nem olyan erős, de azért nem olyan rossz, és na, kell a lóvé, ki kell adni (sokszor meg őszintén azt hiszik, hogy a legjobb anyagukat készítették el)

2. A Pantera (és egyéb projektek) énekesétől a gótikus anyag talán nem egy kétséges próbálkozás? Mármint az hogy Fülöp meg gótikus metal, szerinted sima ügy, hogy működni fog? Én erre értem a kétest.
Idézet
 
#2 Xanadu 2019-02-27 19:30
Idézet - Equinox:
Nekem az Illegals Walk Through Exits című lemeze nem tetszett, de elismerem, hogy mer valami olyat csinálni, ami szokatlan. Szimpatikus figura volt mióta az eszem tudom.

Vajon tényleg ki kellene-e adnia ilyen kétes dolgot?

Mi ebben a kétes? Felvette egy lemezanyagot, de fél tőle, és gondolom, leginkább a személyes szövegek miatt. Bár ezt csak sejthetem, nincs róla pontosabb infóm nekem sem. Amúgy meg szerintem kissé zakkant a jó öreg Fülöp, mert túl sokat agyal; ha minden rendben lenne odabenn a fejében, nem szarozna, és kiadná a dalokat, hiszen mint mondta, azokat jónak találja. Ott van pl. a néhai Warrel Dane, hát ő sem volt egészségesebb lelkületű nála, esetében viszont talán épp az volt a terápia, ha folyamatosan zenét szerezhetett és adhatott ki.
Idézet
 
#1 Equinox 2019-02-27 17:03
Nekem az Illegals Walk Through Exits című lemeze nem tetszett, de elismerem, hogy mer valami olyat csinálni, ami szokatlan. Szimpatikus figura volt mióta az eszem tudom.

Vajon tényleg ki kellene-e adnia ilyen kétes dolgot?
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.