Shock!

március 22.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Akár a többi tag fia is lehetne az Asia új gitárosa

Egy társainál jóval fiatalabb, ám máris elismert gitárvirtuóz került az Asia soraiba a héten távozott Steve Howe helyére Sam Coulson személyében. A zenekart nem rogyasztotta meg Howe távozása, még idén új lemezzel jelentkeznek Valkyrie címmel.

Sam Coulson lett az Asia új gitárosa, ami azért is pikáns, mert a gitáros még harmincadik születésnapját sem ünnepelhette meg, vagyis amikor a csapat első hatalmas sikereit aratta a Heat Of The Moment dallal 1982-ben, még meg sem született. Mindez persze nem jelent sokat, az új ember érkezéséről szóló közlemény szerint a hangulat óriási, Coulsonnak megvan hozzá a tehetsége, hogy kitöltse Howe csukáit. Az első közös fellépés ráadásul igazi mélyvíz lesz számára, mert nem valami kis klubban nyomnak vele bemelegítő bulit, hanem a Sweden Rock Fesztiválon, több tízezer ember színe előtt lépnek először színpadra az új felállásban.

A Valkyrie album valamikor 2013-ban jelenik meg a Frontiers gondozásában. Coulsont az alábbi videóban maga Paul Gilbert interjúvolja meg.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.