Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Ahhoz, hogy megmaradjon a barátság, fel kellett adnom a tulajdonrészemet”

megadeth_k2018_02Nagyban dolgozik új lemezén a Megadeth. A zenekarban jelenleg kiváló a hangulat – ám ebben David Ellefson szerint az is közrejátszik, hogy jelenleg ő is fizetett alkalmazottként dolgozik Dave Mustaine mellett.

Már készül az új Megadeth-lemez, amely csak 2020 elején kerül a boltokba, ám David Ellefson több interjút is adott az elmúlt időszakban mindenféle kapcsán. A Metal-Rulesszal beszélgetve a basszer a zenekar jelenlegi működéséről is részletesen beszélt. „A kezdetektől fogva egyenlő tulajdonrészem volt", szögezte le Ellefson. „Amikor Dave 2002-ben feloszlatta a bandát, továbbra is változatlanul hagytuk az üzleti oldalt. A 2004-es újjáalakuláskor javarészt a zenekari tulajdonrészek, a részesedések körül forogtak a nézeteltéréseink. A kapcsolatok változnak. Az emberekben persze más kép él a zenekarokról, értem is ezt: ha belépek egy zenekarba, azt várom, hogy abból család, csapat, banda lesz, és ez mindenképpen így is van, ha egy csoportnyi zenészről mint közösségről beszélsz. De ha ezt lebontod személyiségekre, hierarchikus viszonyokra, együttműködésekre, egyéni hozzájárulásokra, már minden zenekar másmilyen belülről. Nem fogok hazudni: 2004-ben elsősorban azért nem tértem vissza, mert nem akartam alapító társtulajdonosból mellékzenésszé válni. Nem tetszett a részesedés, amit ajánlottak."

Mindez Ellefson 2010-es visszatérésekor is így maradt, de akkor már nem zavarta. „Miután visszatértem, egyből nagyon élveztem, hogy közösen játszhatok másokkal, méghozzá olyan körülmények között, amelyek abban is segítettek, hogy ismét szerelembe essek a zenéléssel", fogalmazott a basszer, aki szerint kimondott előnyökkel is jár a jelenlegi státusza. „Ha csak alkalmazott vagy, az felment az alól, hogy bele kelljen folynod a többi dologba. És életem jelenlegi szakaszában ezzel a többi dologgal inkább nem is foglalkoznék. Az American Express szlogenje szerint a tagság előnyökkel jár, de ez ugyanígy arra is áll, ha valaki csak alkalmazott valahol. És az én esetemben egy barátság megőrzését is segíti. Úgy is fogalmazhatok: ahhoz, hogy megmaradjon a barátság, fel kellett adnom a tulajdonrészemet."

Hozzászólások 

#19 Venomádi 2019-05-29 14:52
Idézet - Gyuszi:
Bezzeg Jeff Waters simán lenyilatkozta, hogy az Annihilator az ő szólóprojectje és pont.

Ez is némileg érdekes volt számomra, bár az ilyen Mustaine-Waters-féle egoista figuráknál ez nem is annyira meglepő.
Engem érdekelt volna, hogy az Innocent Eyes nevű csöpögős giccs hogyan kerülhetett fel a Refresh-re, nem is hozzácsapott bónuszként, közben a Remains-ről már azt mondja, hogy a saját neve alatt jobb lett volna, mintha amúgy nem ugyanarról beszélnénk. Tehát a Remains-től többet csorbult az Annhilator, mint a fentihez hasonló, akár korábbi nótáktól? Mert számomra a fent kiemelt nóta sem képezi az Annihilator világát. Max. zeneileg talán. Mert tudom mennyire kedves ez Jeffnek, de ne egy démonfrissitő lemezen, nem kell ehhez vérmetálosnak lenni. Innentől aztán hámozza ki az ember, hogy most valójában mi fér bele egy brandbe, meg mi szólóba. A Megadeth esetében viszont a Risk-et nyugodtan lehet szóló kategória alá sorolni, ahhoz ugyanis teljesen jó, de ezt már elmondták kurva sokan. Annak a névnek az határozottan ártott.
Idézet
 
#18 Gál József kutyája 2019-05-29 12:49
Idézet - MeHigh:
Eleve nem volt jogos, hogy Ellefsonnak régebben egyenlő tulajdonrésze volt. Mert miért is? Mustaine írta kezdetben az összes számot, az ő személyisége (egója, hülyeségei, összevissza hadoválásai, stb) adta el a zenekart. A Megadeth, avagy a találó Megadave név mindig is Mustaine-t jelentette. Ellefson a zenekar szürke eminenciása volt, aki mindig is utasításokat követett engedelmesen. Tehát a fizetett alkamazotti státusz sokkal inkább jogos (csodálom, hogy Mustaine igazságérzetét nem bántotta ez korábban). Sosem volt Jagger-Richards, Plant-Page, Tyler-Perry vagy Astbury-Duffy szintű alkotói partnerség a Megadeth-ben. Vagy, ha ezt így érzi, akkor miért nem vitte tovább a Megadeth-t a 2002-es leállás után? Ha ugyanolyan jogú része volt a zenekarnak, mint a vörös, akkor ugye nem is lett volna szükség Mustaine-re a folytatáshoz. Az AC/DC is folytatta a pótolhatatlan Bon Scott nélkül, mert a Young tesók, tényleg lényeges részét képezték a bandának. Ellefson nem. A nélküle készített Megadeth lemezek is jók. Az Endgame az újra elindított Megadeth legjobbja, és ugye ott Ellefson a környéken sem volt. A Junior (ami az "ifjabb" mellett "alárendeltet" is jelent) becenév is arra utalt, hogy nem egyenrangú partner volt, amivel akkoriban (míg megkapta a fele tulajdonrészért járó zsetont) semmi baja nem volt. Szóval vihar a biliben. Egy out of focus guy hőbörgése, hogy "Én is itt vagyok! Tessék rám is figyelni!!!"
Ugggggggggyan már!

Húha, 138. Nímand Norbert tisztában van a két tag 30+ éves kapcsolatával, szerződéseivel és megállapodásaiv al, kvalitásaival és dalszerzési metódusaikkal, le out of focusolja Ellefsont és ítéletet hírdet felette. Sakk-matt!
Csodálatos, magabiztos ember!
Idézet
 
#17 III. Rambó János 2019-05-29 12:05
Idézet - MeHigh:
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - MeHigh:
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - MeHigh:
Igazából csak a véleményemet írtam le. Nem fejtettem meg semmit és igazságot sem állt szándékomban tenni. Ehhez nem kell az ügyvédeik és a könyvelőik titkait tudnom.

Nem, te kinyilatkoztatt ál hogy mi NEM VOLT JOGOS miközben szart nem tudunk a belső ügyeikről. De ez a tudalékos okoskatörpség ez metálos népbetegség Magyarországon hála a Hammernek.

Nem szántam kinyilatkoztatá snak. Bocs, hogy nem fogalmaztam körültekintőbbe n. Döbbenet, hogy mennyire nem érted, hogy mit írtam. Hagyjuk is.
De ha annyira rosszul látnám a helyzetet (amiről ugye semmit sem tudunk), akkor miért vesztette a Mustaine ellen indított pert?

Nem tudom, mert ugyanúgy nem ismerem sem a pontos tárgyát és részleteit mint ahogy te sem te kis okospalacsinta.

Akkor meg a faszt kötözködsz velem?

Ugye azért nem verted a fejedet a falba dühödben?
Idézet
 
#16 MeHigh 2019-05-29 11:51

#15 III. Rambó János 2019-05-29 11:49

#14 MeHigh 2019-05-29 11:47

#13 III. Rambó János 2019-05-29 11:29
Idézet - MeHigh:
Igazából csak a véleményemet írtam le. Nem fejtettem meg semmit és igazságot sem állt szándékomban tenni. Ehhez nem kell az ügyvédeik és a könyvelőik titkait tudnom.

Nem, te kinyilatkoztatt ál hogy mi NEM VOLT JOGOS miközben szart nem tudunk a belső ügyeikről. De ez a tudalékos okoskatörpség ez metálos népbetegség Magyarországon hála a Hammernek.
Idézet
 
#12 MeHigh 2019-05-29 11:17
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - MeHigh:
Miért, a Kárpát-medencében nem lehetnek önálló gondolataim, csak el kell fogadnom, amit egy amerikai jóskapista (na jó johnnysteve) kinyilatkoztat? Mondd azt, hoyg nem logikus, amit leírtam.

Idézet - III. Rambó János:
Idézet - MeHigh:
Eleve nem volt jogos, hogy Ellefsonnak régebben egyenlő tulajdonrésze volt. Mert miért is? Mustaine írta kezdetben az összes számot, az ő személyisége (egója, hülyeségei, összevissza hadoválásai, stb) adta el a zenekart. A Megadeth, avagy a találó Megadave név mindig is Mustaine-t jelentette. Ellefson a zenekar szürke eminenciása volt, aki mindig is utasításokat követett engedelmesen. Tehát a fizetett alkamazotti státusz sokkal inkább jogos (csodálom, hogy Mustaine igazságérzetét nem bántotta ez korábban). Sosem volt Jagger-Richards, Plant-Page, Tyler-Perry vagy Astbury-Duffy szintű alkotói partnerség a Megadeth-ben. Vagy, ha ezt így érzi, akkor miért nem vitte tovább a Megadeth-t a 2002-es leállás után? Ha ugyanolyan jogú része volt a zenekarnak, mint a vörös, akkor ugye nem is lett volna szükség Mustaine-re a folytatáshoz. Az AC/DC is folytatta a pótolhatatlan Bon Scott nélkül, mert a Young tesók, tényleg lényeges részét képezték a bandának. Ellefson nem. A nélküle készített Megadeth lemezek is jók. Az Endgame az újra elindított Megadeth legjobbja, és ugye ott Ellefson a környéken sem volt. A Junior (ami az "ifjabb" mellett "alárendeltet" is jelent) becenév is arra utalt, hogy nem egyenrangú partner volt, amivel akkoriban (míg megkapta a fele tulajdonrészért járó zsetont) semmi baja nem volt. Szóval vihar a biliben. Egy out of focus guy hőbörgése, hogy "Én is itt vagyok! Tessék rám is figyelni!!!"
Ugggggggggyan már!

Tök jó, hogy te ezt innen a Kárpát-medencéből így megfejted és igazságot teszel benne.

Mivel semmit sem tudsz arról hogy valójában mi alapján osztoztak a pénzen és mi volt közöttük az ötezer szerződéssel körbe vett viszony ezért nem logikus. Nem tudhatod mint ahogy én sem tudhatom. Ők tudják meg az ügyvédeik meg a könyvelőik.

Igazából csak a véleményemet írtam le. Nem fejtettem meg semmit és igazságot sem állt szándékomban tenni. Ehhez nem kell az ügyvédeik és a könyvelőik titkait tudnom.
Idézet
 
#11 III. Rambó János 2019-05-29 10:56

#10 MeHigh 2019-05-29 09:43

#9 III. Rambó János 2019-05-29 09:19

#8 MeHigh 2019-05-29 09:04

#7 Marci 2019-05-29 07:56
Idézet - Gyuszi:
Az üzlet az üzlet, de akkor Mustaine-nek (akit zenészként csodálok és tisztelek amúgy) nem kellene azokkal a link dumákkal jönnie, hogy így a csapat meg úgy a csapat... Bezzeg Jeff Waters simán lenyilatkozta, hogy az Annihilator az ő szólóprojectje és pont. Nem korrektebb megoldás ez?

De, de ő is tudja hogy a gyermeklelkű kis metálosok gyomra nem veszi be az ilyeneket.
Idézet
 
#6 Gyuszi 2019-05-29 07:53
Az üzlet az üzlet, de akkor Mustaine-nek (akit zenészként csodálok és tisztelek amúgy) nem kellene azokkal a link dumákkal jönnie, hogy így a csapat meg úgy a csapat... Bezzeg Jeff Waters simán lenyilatkozta, hogy az Annihilator az ő szólóprojectje és pont. Nem korrektebb megoldás ez?
Idézet
 
#5 valarmorgulisz 2019-05-29 07:09
Idézet - Barcs Bence:
Idézet - valarmorgulisz:
Ellefson mindig is korrekt és jó ember benyomását keltette, amiben megerősít ez a nyilatkozat is. Mustaine összeteheti érte a kezét, lábát.

Akkor hogy is volt az az ominózus per, amelyen súlyos tízmilliókat akart leszakítani a vöröskéről?

Miért? Azt írtam, hogy a legjobb pajti evör? Azt írtam, hogy korrekt és jó ember benyomását keltette. Ebbe beletartozik az is, ha elvárja, hogy megkapja, ami jár neki jogszerűen. Ettől a megingástól független is úgy látszik ő az egyetlen kb azen a planétán, aki huzamosabb ideig meg bír maradni a szakmában Mustaine mellett.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.