Shock!

szeptember 21.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A Trixter gitárosa áll Vivian Campbell helyére a Def Leppardban

0926trixterSteve Brown, a Trixter gitárosa ugrik be a Def Leppardba az év hátralévő részében. Vivian Campbell, akinél tavaly diagnosztizáltak limfómát, őssejt-beültetésben részesül, így semmiképpen sem tud társaival tartani a további 2014-es koncerteken.

A nyáron a KISS társaságában bonyolított le egy roppant sikeres észak-amerikai turnét a Def Leppard, és a súlyos beteg Vivian Campbell annak ellenére is részt vett a körúton, hogy közben időről időre kemoterápiás kezelésekben részesült kiújult limfómája miatt. Campbell már tavasszal bejelentette, hogy ősszel őssejt-kezelésben részesül, ami remélhetőleg végleg leszámol majd a betegséggel, emiatt azonban akármilyen keményen is harcolt eddig, az idei hátralévő bulikon már nem tud a többiekkel tartani: helyére a Trixterből ismert Steve Brown (a képen) ugrik majd be. „Nem mondhatnám, hogy várom azt, ami rám vár, azt viszont nagyon is, hogy lehetőleg a legsikeresebben keveredjek ki ebből az egészből", írta a Facebookon Vivian. „A jövő év nagyon melós lesz a Def Leppard számára, hiszen új lemezünk jelenik meg, és világkörüli turnéra indulunk. Őszintén szólva nem hinném, hogy ugyanolyan hangosan szólnának nélkülem is, szóval nem áll szándékomban csalódást okozni nekik sem..."

Steve szeptember 28-án, azaz ezen a hétvégén lép először színpadra a Lepparddal egy oaklandi focimeccsen adandó speciális koncerten, majd ő játszik velük három további észak-amerikai fellépésen is októberben, illetve novemberben.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.