Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A negatív emberek energiái vírusként terjednek”

0711logA Lamb Of God július 24-én megjelenő új albuma, a VII: Sturm Und Drang vélhetően az év egyik legnagyobb durranása lesz a zúzósabb vonalon, és a csapat elég feszes tempóban tolja ki egymás után az előzetes dalokat. Most például egy Erase This című számot tettek meghallgathatóvá.

„Szövegileg ez a szám a negatív hozzáállású emberekről szól, meg arról, hogyan húznak le anélkül, hogy észrevennéd”, mondja a dalról Mark Morton gitáros. „Akár olyan emberek is lehetnek ezek, akik közel állnak hozzád, de beleragadtak az önsajnálatba, a saját szerencsétlenségükbe, áldozati szerepükbe. És ez a fajta energia vírusként képes terjedni. A legtöbb ember általában élete során átad és fogad is ilyen energiákat, de ahogy öregszem, úgy próbálok egyre inkább koncentrálni rá, hogy tudatosan ne álljak így a dolgokhoz. Zeneileg pedig ez egy hagyományos Lamb Of God-szám, azzal a 12/4-es groove-val, amit például az olyan dalokban is alkalmaztunk, mint a Laid To Rest, a bridge-ben pedig még egy jó kis talkboxos téma is van. Szerintem ez egy fasza nóta, az egyik kedvencem az új lemezről.”

0516logAz albumra az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Still Echoes
02. Erase This
03. 512
04. Embers
05. Footprints
06. Overlord
07. Anthropoid
08. Engage The Fear Machine
09. Delusion Pandemic
10. Torches

A zenekar Észak-Amerikán kívül mindenütt a Nuclear Blast istállójába került az eddigi Roadrunner helyett, az album producere pedig Josh Wilbur volt. A Lamb Of God júliustól szeptemberig a Slipknottal turnézik Észak-Amerikában.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 kamikaze 2015-07-11 10:23
Olyan ez is, mint a többi, jó, de sajnos nem érződik náluk számottevő fejlődés. Ezeket a dalokat az Overlord első felének kivételével, az utóbbi 3 lemezük szinte bármelyikére felrakhatták volna, ami lehet akár pozitívum is abból a szempontból, hogy hozzák a szintet, de helyben topogásnak is minősíthető. A négy nóta alapján eddig erős 8-as, kár, mert sokkal több potenciál van a bandában.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.