Shock!

február 06.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A lényegét akartuk megragadni annak, amit a rajongóink várnak tőlünk”

Earthbound címmel jelenik meg január 29-én a Nuclear Blastnél a Bury Tomorrow új albuma. Az egy dalban Jamey Jasta vendégszereplésével is ékesített lemezről eddig is ismertünk két dalt, most pedig megérkezett a harmadik is Last Light címmel.

1213bt

Utoljára tavaly adott ki új lemezt a brit Bury Tomorrow, és a brit csapat nem pihen, már január végén érkezik a Runes folytatása Earthbound címmel. „Számomra ebben a lemezben minden benne van, amiről ez a zenekar valaha is szólni akart", mondja a frontember Dani Winter-Banes. „Az első három lemezünk amolyan saját trilógiát alkotott, de erre most mindannyian úgy tekintünk, mint egy esélyre, amelynek révén megmutathatjuk, mi mindenre vagyunk képesek. A lényegét akartuk megragadni annak, amit a rajongóink várnak tőlünk, és arra törekedtünk, hogy egyetlen árva másodperc elvesztegetése nélkül adjuk meg nekik mindezt. Tempót akartunk, súlyosságot, az én részemről pedig emellett ott volt még az a törekvés is, hogy a végeredmény egy circle pit szónikus megtestesülése legyen. És szerintem el is értük ezt."

1213btcA dalok listája az alábbi:

01. The Eternal
02. Last Light
03. Earthbound
04. The Burden
05. Cemetery
06. Restless & Cold
07. 301
08. Memories
09. For Us
10. Bloodline

A 301 dalban Jamey Jasta, a Hatebreed örökmozgó frontembere vendégszerepel. A zenekar természetesen intenzív koncertezést is tervez az Earthbounddal.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.