Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A Guns N’ Roses is lemondta nyári európai turnéját

0216gnrHivatalosan is törölte idei európai turnéját a Guns N’ Roses. Pótlás egyelőre nincs, de a zenekar és a szervezők gondolkodnak a következő lépéseken.

Nyilvánvalóan senki sem gondolhatta komolyan, hogy az eredeti terveknek megfelelően átjön idén májusban Európába a Guns N’ Roses, miközben a kontinensen gyakorlatilag sehol sem lehet majd tömegrendezvényeket tartani a koronavírus-járvány elleni intézkedések miatt. A zenekar most hivatalosan is bejelentette: törölték a koncerteket. „A helyzet napról napra változik, mi pedig szeretnénk biztonságban tudni a rajongóinkat, a stábtagokat és a zenekar tagjait”, írták. „Keményen dolgozunk a szervezőkkel, a helyszínekkel és az érintett városokkal, országokkal a következő lépéseken, és amint lehetséges, megtesszük a további bejelentéseket. Köszönjük a türelmet, együtt túlleszünk ezen az egészen, és remélhetőleg nagyon hamar találkozunk…”

A zenekar késő tavasszal tervezte folytatni minden idők harmadik legsikeresebb turnéját, az eddig közel 5,4 millió néző által megtekintett Not In This Lifetime-ot. Az első dátum május 20-án lett volna Lisszabonban, a zárás pedig július 27-én Dublinban, a kettő között egy június 9-ei bécsi és egy június 19-ei prágai állomással.

Amennyiben egyébként hihetünk a bandához közeli forrásoknak, a zenekar a karantén idejét dalszerzésre fordítja...

 

Hozzászólások 

 
#6 frontiers 2020-05-13 12:46
Idézet - rockart:
Mire vártak, hogy ezt még csak most jelentették be???

gondolom Axl repülőjére...
Idézet
 
 
#5 rockart 2020-05-13 09:35
Mire vártak, hogy ezt még csak most jelentették be???
Idézet
 
 
#4 Simon Zoltán 2 2020-05-12 16:13
Idézet - janomano:
En mar csak abban bizok, hogy az Ozzy nem mondja le.

....de lehet mert ő énekel az új Ac/Dc-n és már megvannak a dátumok, az Anktartiszon idul a turné nézők , hang és fellépők nélkül, hogy ne terjedjen a járvány a pingvinek így vállaták.
Idézet
 
 
#3 janomano 2020-05-12 15:13
En mar csak abban bizok, hogy az Ozzy nem mondja le.
Idézet
 
 
#2 frontiers 2020-05-12 15:00
Idézet - Eugen:
Izzy nélkül nem az igazi az AC/DC, Lars nem tud trombitálni.

de leaglább itt van nekünk Attis, aki tud repülni
Idézet
 
 
#1 Eugen 2020-05-12 13:10
Izzy nélkül nem az igazi az AC/DC, Lars nem tud trombitálni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.