Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A ’80-as évek végének hangzását hozná vissza a feléledt Massacre

1213massacreIsmét aktív a Massacre. A ’80-as évek végének, ’90-es évek elejének kultikus death metalosainál ismét Rick Rozz gitáros a motor.

Szinte napra pontosan két évvel a legutóbbi feloszlás után ismét aktivizálta magát a Massacre, akik az első floridai deathmetal-bandák közé tartoztak a '80-as években, noha ma már elsősorban arról ismertek az utókor számára, hogy számos szállal kötődtek a Death korai időszakához. A formáció a ’90-es évek második felében széledt szét, majd 2012-ben kihoztak egy feltámadási minialbumot is Condemned To The Shadows címmel, amit 2014-ben követett a Back From Beyond nagylemez, majd az újabb szétzuhanás. Most azonban ismét aktívak.

A mai Massacre alaparca továbbra is Rick Rozz gitáros, de itt van vele Kam Lee énekes is, a felállást pedig Michael Grim basszer/énekes és Mike Mazzonetto dobos teszi teljessé – utóbbi Rozz mellett az egyetlen tag, aki a legutóbbi feloszlás idején is játszott a csapatban. A zenekar célja a korai hangzás visszahozatala, és aktív turnézást terveznek a világ minden táján.

 

Hozzászólások 

 
+1 #2 zombee 2016-12-13 23:26
Idézet - iLane:
Hát nem tudom... az a Back from beyond lemez valami botrányosan szar lett.


De most újra itt van Kam Lee is. Még Terry Butler kéne, és az már majdnem egy From Beyond. Meg persze Bill Andrews, de ő gyakorlatilag abbahagyta a zenélést. Kár, mert aki feldobolja a Leprosy-t, a Spiritual Healing-et és a From Beyond-ot, annak nem szabadna eltűnnie.
Idézet
 
 
-1 #1 iLane 2016-12-13 16:28
Hát nem tudom... az a Back from beyond lemez valami botrányosan szar lett.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.