Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

2014-ben biztosan kapunk új Judas Priest albumot

Karácsonyi jókívánság-üdvözletében a Judas Priest ismét megerősítette: 2014-ben végre tényleg megjelenik a következő nagylemez. Mindez szokatlanul nagy rátartást jelent a csapat részéről, konkrétan a Painkiller és a Jugulator között eltelt időt leszámítva egyszer sem került ennyi évbe, hogy új albumot jelentessenek meg.

„Minden rajongónknak nagyszerű karácsonyt és nagyon fémes újévet kívánunk! Valamikor 2014-ben megjelentetünk egy új albumot, szóval maradjatok velünk!”, írta a Priest. Mindez azt jelenti, hogy a zenekar tizenhetedik stúdiólemeze 2014-ben végre tényleg megjelenik – vagyis hat évvel a 2008-as Nostradamus után ismét új dalokat kapunk minden idők egyik legnagyobb heavy metal zenekarától. Mindez szokatlanul hosszú idő, még annak fényében is, hogy a banda környékén nem teltek eseménytelenül ezek az idők: a Nostradamus periódusának lezárultával például lefolytattak egy alapos búcsúturnét – ami persze nem volt az, de ezt most hagyjuk –, de már K.K. Downing gitáros nélkül, az újonc Richie Faulknerrel a fedélzeten, hogy csak a messze legfontosabbakat említsük…

„Kemény és súlyos a lemez, olyan, aminek a rajongóink szerintem nagyon örülnek majd”, mondta korábban Rob Halford énekes a formálódó új albumról. „Tudjuk, hogy meg kell felelnünk a hírnevünknek, és egy igazán erős, masszív lemezt kell leszállítanunk. Az anyag tele lesz mindazon nagyszerű dolgokkal, amelyeket annyira szerettek a Judas Priestben – nem hinném, hogy ennél többet mondhatnék róla anélkül, hogy felnégyelnének…”

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+3 #4 Khold 2013-12-27 15:26
Pedig pl. Lemmy csodát tett az új Motörhead lemezzel, talán Robnak is sikerülni fog :-)
Idézet
 
 
+2 #3 zd 2013-12-27 14:26
Ha az Angel Of Retributionál egy fokkal jobb lesz,már elégedett leszek.Csodát már nem várok tőlük,mint ahogy a többi nagy legendától se.
Idézet
 
 
+2 #2 Khold 2013-12-27 13:31
Rob csinálhatna egy Fight kaliberű durvulatot, a War of words nagyon tetszett :-)
Idézet
 
 
+3 #1 kmaker 2013-12-27 12:24
Súlyos legyen, de ne sablonos. Ma már sokkal nehezebb metal god, electric eye és hasonló számokat írni, mert igencsak telített a rock-metal színtér.
De végül is a Priest-ről van szó. Mestermű lesz :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.