Shock!

december 18.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

DVD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Onslaught: Live At The Slaughterhouse

0114onslaughtcA brit Onslaught annak ellenére tudott kultikus státuszt kivívni magának, hogy a hőskorban mindösszesen három nagylemezre futotta erejükből, ráadásul mindhármon más és más énekes szerepelt. Bár ezeken a cuccokon gyökeresen eltérő formában és stílusban tolták a thrash metalt, mindegyik album egyöntetűen magas színvonalat képviselt. A 2004-es comebacket követően eddig három újabb stúdióanyagot hoztak ki az egyetlen konstans tényező, azaz a gitáros Nige Rockett vezetésével, de mellette szintén állandó tartóoszloppá nőtte ki magát az a Sy Keeler is, aki 1986-ban a The Force-on vált az Onslaught-rajongók legtöbbjének kedvencévé. E három újkori anyag már jóval homogénebb, de szerencsére ez nem jelenti azt, hogy lejjebb adták volna a minőséget, sőt, a 2007-es Killing Peace-t hajlamos vagyok a legerősebb anyaguknak kikiáltani, amelynek megjelenését követően kétszer is sikerült élőben elcsípnem a bandát. Természetesen lehengerlőek voltak, ahogy azt vártam is. Ez a londoni koncertanyag pedig leginkább arra lenne hivatott, hogy a banda élő intenzitását visszaadja – ám sajnos nem képes rá.

megjelenés:
2016
kiadó:
AFM
Neked hogy tetszik?
( 6 Szavazat )

A zenekar persze top formában darálja a régi és újabb keletű thrash-alapvetéseket 70 percen keresztül, produkciós szempontból azonban a Live At The Slaughterhouse nem hozza azt, amitől egy élő DVD igazán ütős lehet. Ez a felvétel ugyanis leginkább bónusz DVD-nek, netán hivatalos bootlegnek felelne csak meg, ami vélhetően a rendelkezésre álló, nem túl nagy büdzsének tudható be. Eleve kissé tompán szól a cucc, ami a kisebbik hiba, hiszen még bőven az élvezhetőség határán innen vagyunk. Igaz ugyan, hogy nem szakítja le a fejedet a hangzás, de túlzottan nem is zavaró, így ha a képanyag rendben lenne, maradéktalanul tudnék is lelkesedni ezért az anyagért. Ám sajnos ezen a téren igen komoly problémák vannak. Az csak az egyik, hogy a manapság már totál megszokott HD-videók után elég fura ez a kissé maszatos, nem mindig kifejezetten éles képi megjelenítés, aminek köszönhetően eleve kap a DVD egy fapados jelleget. Mindehhez azonban még kifejezetten amatőr operatőri munka is társul, hiszen sok esetben fej nélkül, netán félig háttal felénk gitározó arcokat láthatunk a közeliken, máskor meg alig lehet kivenni bármit is a remegő kézzel rögzített, távoli totálokból.

Ami pedig a legidegesítőbb az egészben, hogy bevetettek néhány „moshpit kamerát" is, amik nagyjából olyan felvételeket eredményeztek, mintha pogó közben mobiltelefonnal próbálnánk rögzíteni bármit is. Lehet, hogy néhány pillanatkép ezekből segített volna érzékeltetni a koncerten valószínűleg tényleg fortyogó moshpit hangulatát, otthon nézve a DVD-t azonban kifejezetten zavaró az ilyesmi. Főleg, hogy sokszor hosszú másodpercekig folyamatosan ezek a felvételek pörögnek. Kár, mert egyébként még így is lejön, hogy a zenekar húz, mint hat bivaly, Sy pedig remekül énekli a dalokat, kivéve az In Search Of Sanityt, amit a harmadik lemezre egy teljesen más karakterű torok, Steve Grimmett tolt fel anno.

Összességében a CD+DVD csomagban érkezett Slaughterhouse-buli leginkább audio formátumban forog majd nálam, bár az is igaz, hogy ha fel akarom majd idézni az Onslaught-bulik emlékét, a jövőben is inkább a Live Damnationt veszem majd elő. Utóbbi annak ellenére is köröket ver erre a koncertfelvételre, hogy alig több negyven percnél. A cucc gerincét a tizenhárom számos koncert adja, de felkerült még a DVD-re a 66 'Fucking' 6 klipje, amit e buli anyagából vágtak össze, illetve „Documentary" megjelöléssel egy 25 perces interjú is a rágózó Nige Rockettel és a kedélyeskedő Sy Keelerrel. Ezzel pedig ki is fújt a cucc.

Nyilvánvalóan messze nem kihagyhatatlan anyag tehát a Live At The Slaughterhouse, sőt, igazából csakis feketeöves Onslaught-fanatikusoknak ajánlom.

 

Hozzászólások 

 
+1 #5 mamsiplény 2017-10-20 10:26
Idézet - Equinox:
SZerintem meg maximum másodvonal volt a banda. Az első egy Venom-nyúlás, a 2. lemezük az egyik legjobb (nem lehet nyúlásról beszélni, Slayer-Kreator-Dark Angel vonalon mozgó dolog esetén 86-ban), a 3. egy Metallica nyúlás, a negyedik (kedvencem, Killing Peace) meg Tempo-korszakos Exodus nyúlás. Láttam őket élőben, jó arcok, jól nyomják, de klasszikusok nem voltak és nem is lesznek. A brit thrash sosem volt a világelit része.

Nem értem a mínuszokat, tök adekvát hozzászólás. Jómagam az egyértelműnek tűnő hatások miatt jobban lehúztam volna őket, de most utána néztem a dátumoknak, és az első lemezük hallgatása során beugrott előadóknak (Exodus, Metal Church, Testament) kétharmada még nem is adott ki lemezt :) szóval inkább csak indult a stílus, mindenki hatott mindenkire, nevezzük pezsgésnek. (Venom nyúlást nem tudom kommentálni, majd utánahallgatok.) A második lemeznél szerintem már inspirálta őket a Metallica (3. dal - No remorse, aztán az 5. dalban is). A harmadik lemez tényleg Metallica nyúlás, tele Master ízekkel. (Az 5 perc feletti nem zenei intro meg tiszta trollkodás.) A Killing Peace-hez - érdemei elismerése mellett - anno a Kreatort jegyeztem fel, a SoV-hez meg a Lamb of God-ot.
Nem rosszak a lemezeik, de úgy tűnik, mintha nem tudták volna megtalálni igazi önmagukat, és lemezeik nagy részében mentek valaki után. Úgy meg nehéz klasszikusnak lenni.
Azért az utolsó kettő (esetleg három) lemezük nagyon bejön.
Bréking: Írás közben hallgatom az In Searc of Sanitiy-t és k. jó, tényleg. Imádnám. Csak ne jött volna ki 3 évvel korábban a Master...
Idézet
 
 
0 #4 Equinox 2017-01-15 14:48
SZerintem meg maximum másodvonal volt a banda. Az első egy Venom-nyúlás, a 2. lemezük az egyik legjobb (nem lehet nyúlásról beszélni, Slayer-Kreator-Dark Angel vonalon mozgó dolog esetén 86-ban), a 3. egy Metallica nyúlás, a negyedik (kedvencem, Killing Peace) meg Tempo-korszakos Exodus nyúlás. Láttam őket élőben, jó arcok, jól nyomják, de klasszikusok nem voltak és nem is lesznek. A brit thrash sosem volt a világelit része.
Idézet
 
 
+2 #3 DéeL 2016-05-23 09:22
Ha a brit thrashről van szó, akkor a The Force a legklasszikusab b anyag illetve a Shattered Existence. Valljuk be, a brit thrash bandák korántsem hatottak annyira a színtérre, mint a németek.
Idézet
 
 
-3 #2 zombee 2016-05-22 16:49
Sose értettem a kultstátuszt, akkoriban rengeteg jobb csapat volt. Ha csak a briteket nézzük, ott a Xentrix és a Sabbat.
Idézet
 
 
+2 #1 Jackoff 2016-05-22 09:22
Nekem pont ez az amatőrködés tetszett benne, sokkal "élőbb" így a hangulata mint valami holtprofi, agyon effektezett, meg javítgatott cuccnak. Meg hát ugye a thrash szellemisége is inkább a szemcsékhez áll közel. Az audio része tényleg bitangul szól, szeretném már az Onslaughtot Mo-n látni, sajnos nekem még nem sikerült eljutni rájuk.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.