Shock!

június 06.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Warbringer: Weapons Of Tomorrow

warbringer_cNoha a felállásuk eléggé instabilnak bizonyult az évek során, a Warbringer összességében fix pontnak tekinthető a mai színtéren. Az eddigiek alapján ennek elég egyértelműen John Kevill énekes a letéteményese, aki a legsúlyosabb személyi változások közepette, néha a teljes reménytelenségből is továbbvitte a bandát, és az idő őt igazolta. Noha a legutóbbi lemez, a kiválóan sikerült Woe To The Vanguished óta is történt náluk egy basszercsere, a Weapons Of Tomorrow ismét fényesen bizonyítja a zenekar életképességét. Konkrétan olyannyira, hogy szerintem ez az eddigi legváltozatosabb, legjobb munkájuk.

A Warbringer a sok-sok hagyományőrző ifithrasher-alakulat egyikeként startolt a nullás évtizedben, mára azonban színesebben, izgalmasabban játsszák az oly sokak szívének kedves műfajt. Én igazság szerint nem bánom ezt: a kizárólag nagyon retrós fogásokban gondolkodó bandák javarésze abból a hullámból hosszabb távon nem tudott tartósan érdekes maradni, akármilyen ígéretesen is indultak, és többé-kevésbé fel is szívódtak, legyen szó a Fueled By Fire-ről, a Bonded By Bloodról, netán a brit Evile-ról. Kevill barátunkat ugyanakkor jó arányérzékkel áldotta meg a sors, és a Weapons Of Tomorrow-n még bátrabban, magabiztosabban dolgozik azokkal az elemekkel, amelyek már a múltkor is szépen fűszerezték a muzsikát. De a zene így is kellően hagyományőrző thrash marad.

megjelenés:
2020
kiadó:
Napalm
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 13 Szavazat )

A megszólalásában is hagyományőrző – gitárilag nem a pokolba hangolt, soundra nem szétkompresszált – lemez gerincét természetesen most is a Warbringerre olyannyira jellemző durvulatok alkotják. Hallhatóan ráfeküdtek a dinamikára, néhol minden eddiginél többet sakkoznak a dalokon belüli tempóváltásokkal, de ezek a nóták ettől még vegytiszta thrashnek tekinthetők a műfaj minden jellegzetességével együtt. (A hatásaik is a mai napig kristálytisztán érezhetők a teljes Bay Areától kezdve egészen a Slayerig vagy a Dark Angelig.) A roppant agresszív, majd gitárhős szólóbetétet villantó Firepower Kills, a nagyon old school, kimértebb tempójú The Black Hand Reaches Out (személyes kedvenc) és a lassabb, üvöltözősebb Crushed Beneath The Tracks hármas nyitánya helyből jól fellövi az alapokat, és gondoskodnak róla, hogy a hallgató kellően felspannolt hangulatban várja a folytatást. Azonban nem elégszenek meg ennyivel.

Magyarán szólva akadnak a folytatásban is hasonló típusú nóták, így például a leggyorsabb témákat felvillantó Unraveling, a középtempós zúzda által dominált Power Unsurpassed, netán a kalapálós The Outer Reaches, de ezek közé nem annyira nyilvánvaló, kísérletezősebb pillanatokat is vegyítettek. A hét perc fölé kalandozó Defiance Of Fate lassú bevezetője egyszerre idézi a klasszikus Metallicát és a Slayer South / Seasons korszakát, majd jó súlyos darabbá fejlődik tökéletesen elkapott hangulattal, szinte gyászmenet-szerű, monumentális fináléval. A dal felépítése is perfekt. A szintén hét perc feletti, lassabb, sötétebb Heart Of Darkness és a tenyérizzasztó, nyomasztó Notre Dame (King Of Fools) death/black-ízű témákat sző a banda világába – az ilyesmi legutóbb is jól működött itt-ott, hallhatóan ők is így gondolták, ezért dolgoznak most már bátrabban efféle elemekkel. De nem szokványos darab a záró The Glorious End sem érdekes szerkezetével, ahol a szövegelős részek még jobban megdobják az energiaszintet.

Mint a legtöbb hasonszőrű zenekarok többsége, úgy a Warbringer sem feltétlenül megkerülhetetlen csapat, de egyértelmű előrelépés a Weapons Of Tomorrow, és ezt muszáj díjaznom. Főleg, hogy a dalok színvonala is kiegyensúlyozottan erős, és pár hallgatás után már jól elkülönülnek egymástól a nóták. Azt pedig nagyra értékelem, hogy tényleg tágítják a határaikat, így aztán megszavazok nekik plusz fél pontot a legutóbbihoz képest. Ha szereted a thrasht, és nem vagy nagyon szigorú purista, csalódás kizárva: ez egy élvezetes, nagy műgonddal, de közben minden kétséget kizáróan szívből megírt lemez.

 

Hozzászólások 

 
#7 recefic 2020-05-17 10:29
Az ilyen zenék miatt szeretem még ma is ezt a stílust.Ha nem is újították meg a műfajt,de legalább modern hangzással,első prő lendülettel nyomják...10 pont.
Idézet
 
 
#6 Generica 2020-05-15 15:56
Idézet - kunság:
2012-ben, egy szerda estén valamikor augusztus közepén, mikor egy nap múlva jött a Testament és a Machine Head a Fezenre, két nap múlva a Kreator, szombaton pedig a Sepu.... na azon a szerda estén voltunk vagy 30-40-en a Rocktogonban, akkor járt itt először a Warbringer (ha tévedek, elnézést kérek) és ennek a csekély számú nézőseregnek valami iszonyat atom bulit toltak. Az énekes lejött és szó szerint a képembe nyomta a mikrofont, én meg teli torokból... iszonyat nagy élmény volt, sosem felejtem. Azóta egy lemezük nem jött csak be, a Woe előtti, a címét most nem tudom és lusta vagyok utánanézni, de szívembe zártam őket a bensőség hangulatú buli miatt egy életre. A lemezkritikával egyetértek, ugyanez jött le, mint a cikkírónak. Hajrá, Warbringer!!!


A Rocktogon-os buli már a 3. magyar koncertjük volt. 2010-ben játszottak Pécsen, és Kék Yuk-ban is.
Idézet
 
 
#5 Löki Levente 2020-05-15 10:01
Na, ez klassz! Mindig öröm a shockon jó új zenét megismerni.
Idézet
 
 
#4 Chris92 2020-05-15 08:27
Kiváló lemez lett, tele technikás, agyas riffekkel, jó dalokkal, remek hangzással. Csak hajszállal marad el attól, hogy a Warbringer legjobb albumának kiáltsam ki, az nálam még mindíg a Waking into Nightmares.
Idézet
 
 
#3 TomTom86 2020-05-14 21:21
Nagyon szuper album lett. 3000AD idei lemeuet mellerakva egesz nap tudom hallgatni :)
Kicsit meglepoek ezek a black-es kikacsintasok, de hatarerteken belul mozog.
Az utolso szam pedig tokeletes lezaras
Idézet
 
 
#2 Equinox 2020-05-14 20:22
Nekem egy olyan sztorim van velük, hogy az első vagy második lemez idején (2008-10 körül), egyik barátommal elmentünk egy koncertre valahova Kolozsvárra szerintem. Mopndta hogy talált egy jó fiatal thrash bandát nézzem már meg. Mondtam neki, hogy van egy söre, ha jó a lemez amit ajánlott. Volt egy söre. :)

Ez az album is tetszik, szimpatikus, hogy nem csak a standardot nyújtják (blackes színesítés, hosszabb kifejtősebb számok)
Idézet
 
 
#1 kunság 2020-05-14 19:09
2012-ben, egy szerda estén valamikor augusztus közepén, mikor egy nap múlva jött a Testament és a Machine Head a Fezenre, két nap múlva a Kreator, szombaton pedig a Sepu.... na azon a szerda estén voltunk vagy 30-40-en a Rocktogonban, akkor járt itt először a Warbringer (ha tévedek, elnézést kérek) és ennek a csekély számú nézőseregnek valami iszonyat atom bulit toltak. Az énekes lejött és szó szerint a képembe nyomta a mikrofont, én meg teli torokból... iszonyat nagy élmény volt, sosem felejtem. Azóta egy lemezük nem jött csak be, a Woe előtti, a címét most nem tudom és lusta vagyok utánanézni, de szívembe zártam őket a bensőség hangulatú buli miatt egy életre. A lemezkritikával egyetértek, ugyanez jött le, mint a cikkírónak. Hajrá, Warbringer!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.