Shock!

szeptember 24.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Trixter: Human Era

0417trixtercMár írtam valamikor korábban: néha nem tudom eldönteni, kinek hiányzik egy-egy régi zenekar újjáalakulása. Ha tényleg valami generációs csapatról, netán igazán kultikus, kiugróan jó régi bandáról van szó, én is örülni szoktam a visszatéréseknek, amennyiben pedig nem erről van szó, de üzletileg komoly haszon várható az újonnani egymásra borulástól, egy-két extrém esetet leszámítva általában megértem a dolgot. Gyarló az ember, ugye, a pénzt meg mindenki szereti (még az is, aki egyébként a kommentekben bőszen hirdeti, hogy csak az az igazi zenész, aki az esti próbák előtt-után három műszakban gályázik a szalag mellett, ha pedig véletlenül pénzt keres a muzsikálásból, hamut szór a fejére és nagyon szégyelli magát). Néha viszont egyik fenti tényező sem jellemző igazán.

Itt van például a New Jersey-i Trixter. Pete Loranék annak idején az utolsó olyan hajmetalosok közé tartoztak, akiknek még összejött az áttörés a boldog békeidőkben, a teljes műfajt kisöprő grunge-cunami tombolása előtt. Röhejesen fiatal, jó svádájú, fotogén tagokból álló bandáról beszéltünk már akkor is, akiket a marketinggépezet elsősorban célirányosan a kiscsajok torkán igyekezett letolni, és sikerrel is járt a dolog, az 1990-es debüt bearanyozódott a tengerentúlon, miközben még a rocktáboron belül is elég komolyan köpködte őket mindenki. Aztán mint minden tinikedvenc, a Trixter is gyorsan eltűnt a süllyesztőben, a már a Nevermind után megérkezett, kettes számú Hearből ötödannyi sem ment el '92-ben, mint a bemutatkozó anyagból. Hamarosan jól fel is oszlottak, hogy aztán csak 2007 környékén térjenek vissza, és némi haknizgatás után végül 2012-ben, New Audio Machine címmel lemezt is készítettek. Most pedig itt a Human Era, és nem rossz, de alapvetően ugyanolyan, mint akármelyik korábbi albumuk, és nyilvánvalóan nem is keresik szét magukat úgy mostanság, mint mondjuk a maroknyi nosztalgiázó mellett tényleges, aktív táborral is rendelkező, nagyobb és jelentősebb egykori sztárok. Szóval érzékelek itt némi „sok hűhó semmiért"-jelleget, ezt nem akarom tagadni.

megjelenés:
2015
kiadó:
Frontiers
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 13 Szavazat )

Persze nem akarok túlzottan cinikusnak vagy rosszindulatúnak tűnni, mert végső soron a Trixter számára is bőven akad hely a színtéren. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben ezt a bandát még a rájuk húzott imázs ellenére sem egy marketing-mítingen rakták össze, és ma is az eredeti felállásban működnek: az említett frontember, Pete Loran és Steve Brown gitáros (aki mostanában a Def Leppardban szokott kisegíteni szegény Vivian Campbell kezelései idején) még gyerekfejjel, 1983-ban kezdte a közös zajongást, és P.J. Farley basszer, illetve Mark Scott dobos is évekkel az első lemez előtt szegődtek melléjük. Szóval akár még el is hihetem, hogy a srácok érett, felnőtt fejjel is jól elvannak együtt, zenélgetnek, és ha éppen úgy adódik, utazgatnak, koncerteznek is különösebb célok nélkül. Viszont ez a cél nélküli jelleg sajnos úgy csapódik le a lemezen, hogy a végeredmény elég átlagos, és ez sajnos nem újdonság náluk. Legyünk őszinték: a Trixter már huszonöt évvel ezelőtt sem volt megkerülhetetlen zenekar, pedig akkoriban tényleg ez a fajta zene jelentette a kor soundtrackjét, ma pedig valahogy még jelentéktelenebbnek tűnnek. Pedig csalóka a lemez, mert ha részletekben hallgatsz bele a dalokba, mindegyik teljesen okés. Pár hét ismerkedés után azonban sajnos azt kell mondanom, hogy megint ennyi az egész, és ennél egy szemernyivel sem több. A paneleket ma is remekül egymáshoz tudják illeszteni, zeneileg is profi az egész úgy, ahogy van, csak éppen olyan, mint egy futó nyári zápor: jön, megy, és nem hagy maga után tartós nyomokat.

Ha nem hallottál még Trixtert, egy törzskönyves dallamos hard rock-bandát képzelj el a rágógumisabb vonalról, a stílus minden egyes kliséjével együtt. Amennyiben ismertebb nevekkel kell körbelőnöm őket, a régi, első négy lemezes Bon Jovi meg a klasszikus Def Leppard nyilván megkerülhetetlen, a saját kortársak, a '80-as és a '90-es évek fordulója környékén alkotó bandák közül pedig talán a Slaughter a legközelebbi párhuzam, és az arányok is hasonlóak: kellően gitárcentrikus a muzsika, de azért nem annyira. Vagyis ha 1990-et írnánk, a Rockin' To The Edge Of The Night, a Not Like All The Rest, az Every Second Counts, a Midnight In Your Eyes vagy a Soul Of A Lovin' Man sem feküdné meg a közép-nyugati háziasszonyok gyomrát, ha steaksütés közben meghallanák őket a rádióban a Born To Be My Baby, az Every Rose Has Its Thorn meg a Sweet Child O' Mine között. Különösebb károsodások nélkül hallgatható, kommersz rockmuzsika ez, de egyik pillanata sem kiugró vagy jelentőségteljes. Még azzal együtt sem, hogy a Trixter egyébként ma is tök jól zenél, sok finom hangszerelési megoldás, ízes szóló, szépen kidolgozott vokáltéma akad a dalaikban, és lényegesen egészségesebben, természetesebben is szól a lemez, mint a Frontiers kiadványainak nagy része.

Mint mondtam, nálam ez a csapat abban a korszakomban sem számított különösebben nagy kedvencnek, amikor tényleg betegesen begyűjtöttem mindent, ami amerikai hajmetal volt a '80-as évekből, pedig akkoriban még lényegesen kevésbé voltam finnyás, mint manapság. Viszont a Trixter javára írandó, hogy egy szemmel sem rosszabbak 2015-ben, mint 1990-ben voltak, tényleg megbízhatóan hozzák magukat. Vagyis ha kedveled őket, nem fogsz csalódni a Human Erában, ez egy korrekt album a sorban a banda és a stílus összes jellemzőjével. Valószínűleg én is elő-előszedem majd, ha éppen olyanom van, mert okés annak, ami, amennyiben viszont nem vagy a szűkfarmeres-veszkócsizmás-megszaggatottpólós éra megveszekedett fetisisztája, aki tényleg mindent ismerni akar ebből a rég tovatűnt korszakból, nyugodtan kihagyhatod a csapatot úgy, ahogy van.

 

Hozzászólások 

 
#5 Wildhearted 2016-08-08 12:14
Nagyon jó lemez, meg a New audio machine is, fikázásnak nincs helye. A idősebb korukra még jobb számokat írnak mint régen, és néztem fotókat a neten, jól érzik magukat. Ez a lényeg!
Idézet
 
 
+1 #4 Laci 2015-09-04 15:48
Idézet - laci:
Teljesen jó album.


Még mindig jó album! ;)
Idézet
 
 
+2 #3 Levike 2015-09-04 14:29
Kiváncsiságból meghallgattam.
Teljesen jó lemez lett. Továbbmegyek, ha ez "fölösleges", akkor a Crazy Lixx és HEAT lemezek vagy egyéb új, agyonhájpolt fiatal csapat lemeze nem tudom milyen.
Semmi bajom azokkal sem, de szerintem ez is bőven van olyan, sőt.
Külön tetszik, hogy jól szól és változatosak a dalok.
Van Bon Jovira, Whitesnake-ra, sőt Crazy Lixxre emlékeztető dal is, de mindez csöppet sem unalmasan, vagy másolás-szagúan.
Szóval nekem bejött.
Idézet
 
 
#2 laci 2015-07-23 22:00
Teljesen jó album.
Idézet
 
 
+5 #1 queensryche999 2015-07-22 12:01
Én azért a biztonság kedvéért széthallgattam júniusban. :)

A kritika zárógondolatáva l ellentétben szerintem a "szűkfarmeres-veszkócsizmás-megszaggatottpó lós éra megveszekedett fetisisztája" mellett annak sem érdemes kihagyni, aki szereti a frankó, tökös, dallamos hard rockot. Simán kiemelkedik az ebben a szegmensben hetente tonnaszám megjelenő felhozatalból. Zeneileg nem nagyon hallok gyenge pontot. Oké, nem világmegváltó, de a stílus sem az egy ideje. Igaz, hogy a zenei lehetőségek tárháza nagy, egyes stílusokban azonban ha azt akarod, hogy "olyan legyen", meg van kötve a kezed. Bizonyos zenei elemek-klisék részei kell legyenek. Én egyébként sosem úgy állok neki egy rocklemeznek, hogy mennyire maradandó, vagy jelentőségtelje s a zene, hanem hogy milyen hatást ér el nálam abban a pillanatban. Hogy dörren meg az anyag, hogy szuperálnak a hangszeresek, milyen az énekhang, mennyire kapnak el a dalok. Itt szerintem minden egyben van. Sokszor elő fogom még venni. Főleg, ha továbbra is ilyen középszer lesz a felhozatal, tisztelet a kivételeknek.

"a Trixter egyébként ma is tök jól zenél, sok finom hangszerelési megoldás, ízes szóló, szépen kidolgozott vokáltéma akad a dalaikban, és lényegesen egészségesebben , természetesebbe n is szól a lemez, mint a Frontiers kiadványainak nagy része."

Nekem ennyi elég.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.