Ellentétben a Kreatorrel és a Destructionnel, a német színtéren vannak olyan zenekarok is, melyek egész munkásságuk során nem voltak képesek kilépni az ún. kultikus viccbandák köréből. A Tankard tipikusan ilyen (jómagam valamelyest a Sodomot is ide sorolom), ráadásul meg mernék esküdni, hogy Gerréék nem is akarnak.
Szövegeik, borítóik, de még a színpadi előadás sem komolyan vehető, egy cseppet sem. Élőben talán ez nem is akkora baj, más tészta viszont a stúdióanyag, hiszen annak ellenére, hogy csípem a hamburgi srácokat, bevallom, a legritkább esetben van kedvem otthon épp Tankardot hallgatni. Élőben viszont sütnek, főleg ha még egy jófajta német csapolt is van a kezedben, a gyomrodban meg legalább két-három korsónyi.
Egyszóval a Tankard nem váltja meg a világot, és új anyaguk, a Thirst sem hivatott erre. Van rajta tíz sarkos, ámde korrekt thrash nóta a klasszikus német fajtából, azaz kissé hagyományőrző, száraz hangzással meg kéttucatnyi tetőszerkezet összeácsolásához elegendő szögeléssel felvértezve. Az egyetlen újdonság a When Daddy Comes to Playben hallható kissé gyér gyermekkórus. A Tankardot mondjuk pont nem az ilyesmiért szeretjük...
A szövegek a jelenkori társadalom visszásságait boncolgatják (Myevilfart vagy Sexy Feet Under), mindenki épülésére szolgál tehát a lemez szövegkönyv olvasásával együtt történő hallgatása.
