Shock!

december 13.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Tankard: One Foot In The Grave

tankard_cA Tankard régi intézmény a germán metalszíntéren, így mindig, mindenki pontosan tudja, mire számíthat Gerréék egy-egy új albumától. Ez a megállapítás lényegét tekintve igaz, ugyanakkor – mint minden hasonló bandánál – abból a szempontból azért árnyalhatjuk egy cseppet, hogy ideális esetben az efféle markáns stílussal rendelkező, régi motorosok sem ugyanazt a lemezt szállítják le párévente más címmel. Ha már teuton Big Four, ott van például a Kreator, akik az utolsó két anyaggal határozottan igyekeztek valami másba csúszni, mint előtte, és egyébként is előszeretettel kísérletezgettek karrierjük korábbi szakaszaiban is. Ezzel ellentétben a mai Destruction például pont azért szürkült bele önmagába, mert az innováció leghalványabb szikrája is kialudt bennük az utóbbi években. Bevallom, én a Tankardot eddig inkább Schmierékhez soroltam fejben e tekintetben, mintsem Milléékhez, de a One Foot In The Grave most rámcáfolt.

megjelenés:
2017
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
7,5 /10

Szerinted hány pont?
( 8 Szavazat )

Ezzel persze nem azt mondom, hogy a négyesfogat radikális váltásra vetemedett volna, a banda stílusjegyei a helyükön vannak. Viszont határozott benyomásom, hogy összességében nem csak dallamosabb, de komolyabb, sötétebb tónusú is ez a mostani lemez, mint a legtöbb anyaguk. Vagyis hiába tért vissza némi igazolt távollét után a borítóra a zenekar kabalafigurája, Tankard-Alien – szerencsétlen igazán megérdemelne egy kevésbé béna nevet, de hát ennyi évtized után most már mindegy... –, aki a frontképen helyből egy bevásárlókocsinyi szeszt tol haza, a csapat ezúttal lényegesen kevesebbet dalol a sörről, mint szokott. Elég beszédes például, hogy a lemez egyik központi dala a Syrian Nightmare címet viseli, és már ebből sejthetően sem piálós partiindulóról van szó, hanem egy kivételesen jól sikerült, komor és agresszív melo-thrash gránátról...

Hiába szeretem nagyon én is a sört, szerintem nem tett rosszat nekik, hogy most kicsit eltávolodtak az efféle szövegi panelektől, és ez a borongósabb tónus eleve ad a lemeznek egy markáns ízt a diszkográfiában. Bár a Tankard azért persze így is megmaradt Tankardnak, kissé szögletes, száraz megszólalásukat nem bolygatták meg, csak komolyabb az összhatás. A Syrian Nightmare mellett ezt az iskolát erősíti a roppant lendületes Pay To Pray nyitószám és a másodikként elővezetett Arena Of The True Lies is. Utóbbi az album legdallamosabb szerzeménye, néhol szakasztott olyan hatást kelt, mintha Gerréék egy modernkori Accept-nótát akartak volna megírni a saját stílusukban – amit lehetett, azt ki is hozták a dologból a fogós melódiákkal és a szépen elcsípett szólóval együtt. Bár ez a szöveg azért nagyon-nagyon butuska és demagóg lett, hiába értem, mit akartak kihozni belőle.

Aztán persze akadnak hagyományosabb Tankard-thrashelések is, némelyik erősebb, némelyik átlagosabb, ahogy az már csak lenni szokott a zenekarnál. És igen, kitaláltad, abból a szempontból is tankardos a cucc, hogy a második felére kicsit megint összefolyik a lemez. Szerencse, hogy a záró Sole Grinder a fentebb említettek mellett talán a legjobb nóta az összes közül, baromi jól elkapták a tempóit, és a fülbe is gyorsan beragad a kiabálós refrén. A hangzás is kellően ütős és jellegzetes.

Semmiképpen sem klasszikus értékű, nem is tökéletes, de azért megbízható Tankard-lemez a One Foot In The Grave. A kevésbé jellemző momentumokért és a komolyabb megközelítésért pedig megszavazok nekik plusz fél pontot.

 

Hozzászólások 

 
+3 #7 zombee 2017-08-10 12:25
Lényegesen jobb dolgaik vannak, mint a Destruction-nek, akik az újjáalakulás óta nem sok jót adtak ki.

Idézet - James Smith:
Hallgattam ezt a Tankardot anno de időközben rájöttem, hogy együgyű nagy rakás szar az egész. Például a Kreatorhoz, Destructionhöz, Sodomhoz viszonyítva meg szimplán minősíthetetlen fos.

De a másodvonalasnak mondott Accuser,Dew-Scented is köröket ver rájuk.
Idézet
 
 
+2 #6 Bandi 2017-08-10 07:09
Egy magyar koncert igencsak időszerű lenne
Idézet
 
 
+2 #5 miso 2017-08-09 16:12
Nekem a 200-es lemezeik nagyon bejönnek, a B-Day, a Beast of Bourbon, a The Beauty and the Beer, meg a Thirst.

Az azóta kiadott 4 lemezüknél nagyon stagnálnak, kissé unalmassá váltak.Mellesleg így vagyok a többi német thrash bandával is.
Idézet
 
 
+3 #4 LiliMiciPanniSári 2017-08-09 12:30
Én a harmadik album vagy az Alien Ep után elvesztettem a fonalat...közbe közbe belehallgattam az aktuális önismétlő albumok egyikébe...nem várok csodát ettől sem de kitartásuk, jókedvük figyelemre méltó...ha legközelebb ismét ellátogatnak hozzánk akkor mindenképpen ott kell lennem az első sorban vagy a színpad mászó negyvenesek között....azt hogy ki milyen helyet foglal el a német thrash történelemben kár forszírozni...
Idézet
 
 
-10 #3 James Smith 2017-08-08 20:27
Hallgattam ezt a Tankardot anno de időközben rájöttem, hogy együgyű nagy rakás szar az egész. Például a Kreatorhoz, Destructionhöz, Sodomhoz viszonyítva meg szimplán minősíthetetlen fos.

De a másodvonalasnak mondott Accuser,Dew-Scented is köröket ver rájuk.
Idézet
 
 
+4 #2 Tulus 2017-08-08 19:59
Egyszer hallgattam végig a lemezt, szerintem 8 pontot simán megér, mert minőségi német Thrash Metal hallható rajta.
Idézet
 
 
+2 #1 vendég 2017-08-08 19:26
A megjelenés dátuma nem 1998 valószínűleg, gondoltam szólok :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.