Shock!

március 26.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Sully Erna: Avalon

Sully Erna a Godsmack énekeseként nemcsak arénákat megtöltő rocksztár, de igazi celeb is a tengerentúlon, így aztán nem csoda, hogy a még mindig remekül futó anyazenekar mellett idővel beindította szólókarrierjét is. A frontember saját bevallása szerint több mint hét évet dolgozott az Avalon dalain, ő írta, hangszerelte és producerelte az egész albumot, és az ének mellett a zongorázást is magára vállalta.

megjelenés:
2010
kiadó:
Universal Republic
pontszám:
5 /10

Szerinted hány pont?
( 18 Szavazat )

Vagyis tényleg önálló albumról van szó, ahol nem híres-neves sztárvendégek villantanak nagyokat, hanem a főszereplő mutatja meg olyan oldalait, amit eddig nem vagy nem annyira ismerhettünk.

A Godsmacknek inkább egyes jól elkapott dalait kedvelem, mintsem teljes lemezeit, Sully jellegzetes, erőteljes hangját azonban mindig is bírtam, így aztán kíváncsi voltam, mihez kezd egymagában. Mivel bandája a kezdetek óta leplezetlen Alice In Chains hatásokkal dolgozik, nem is tagadom, valami nyugisabb, Jerry Cantrellék akusztikus-borongós dolgait idéző lemezre számítottam, főleg, hogy a Godsmacknek is jelent már meg ilyen típusú EP-je 2003-ban The Other Side címmel. Nos, az Avalon nem ilyen lett. Annyiban nem lőttem mellé, hogy valóban nyugodt, visszafogott album született, de valahogy egészen másképp.

Díjazom, ha valaki önállóan tényleg el mer rugaszkodni azoktól a panelektől, amikből addig élt. Sully esetében már csak azért is muszáj értékelnem ezt, mivel a Godsmack idei albumát többek között éppen amiatt marasztaltam el, hogy a kezdetek óta nem mernek jelentősen változtatni a bevált recepten. Ebből a szempontból nincs is baj ezzel az anyaggal: az énekes amolyan lassan hömpölygő, meditatív hangulatzenét vezet elő szűk egy órában zömmel akusztikus hangszerekkel, szimfo-hatású aláfestéssel, perkákkal. Habár tiszta szívemből utálom azt a semmit sem jelentő szót, hogy világzene, ezúttal kénytelen vagyok használni: a finoman adagolt törzsi ritmusok, a szállós, filmzenés alapok sokszor nyíltan ilyen hatásúak, de természetesen csak annyira, hogy az senki gyomrát ne feküdje meg. Még csak azt sem mondanám, hogy Sully hangja áll a középpontban, ugyanis a továbbra is meggyőző torok csupán egy a sok összetevő közül, jól belesimul a nagy utaztatós masszába, ráadásul néhol szinte egyenrangú szerepet kap vele egy Lisa Guyer nevű énekesnő is (és legyünk őszinték, ahol megkapja erre a lehetőséget, rendesen le is énekli a színről Ernát). Emellett az egész albumot körüllengi valami homályos ezoterikus érzés, az ilyesmiért meg ugye rengetegen bolondulnak.

Az az igazság, hogy kicsit gondban vagyok az ilyen típusú albumokkal. Az amerikai zenei sajtó jószerivel egyként esett térdre Sully előtt, mondván, micsoda határok nélküli mesterművet alkotott, én azonban egyetlen pillanatra sem érzem a zsenialitást az Avalonban. Mielőtt csőlátással gyanúsítanál: nem, ennek egyáltalán nem a torzgitár teljes hiánya az oka, hanem hogy sajnos nem valami belemerülős, felfedezésre váró ezerrétegű műalkotással állunk szemben, hanem igazi okleveles háttérzenével. Tisztában vagyok vele, hogy egy csomó embernek már attól beindul a nyálelválasztása, ha kongát hall, a dzsungelhangulatú filmzene-elemeknek is megvan a maguk bája, nincs is ezzel semmi gond, de valahogy mégis olyan hatást kelt az egész anyag, mintha betévedtél volna egy fogorvosi rendelő várójába, ahol éppen ez szól halkan a hifiből, hogy ne legyen teljes csend. Néhol egyenesen reklámzene-hatása van a dolognak, ami ugyebár nem a művészi önmegvalósítás netovábbja...

Sully alapos munkát végzett, ehhez nem is férhet kétség, hallatszik, hogy sok meló fekszik az anyagban, végre elrugaszkodott a brutális laynestaleyizmusoktól is, de mégis nehéz fogást találni ezen az egészen. Sokakat kikapcsolnak az efféle nyugizenék, engem viszont hosszabb távon nemcsak untat, hanem kimondottan idegesít is az ilyesmi. Kis adagokban elmegy a lemez, sőt, egyes dalok szódával még valamennyire tetszenek is (ilyen például a szép ívet lefutó, bár erősen túlnyújtott 7 Years, netán a gyakorlatilag végig Lisa által énekelt The Rise), ha azonban egyvégtében hallgatom, már a közepe előtt menthetetlenül összefolyik a nagy lebegősdi. Ha pedig netán végigmegy, mire a fináléhoz érünk, már olyannyira felbosszant, hogy akár még Paulo Coelho audio-megfelelőjének is képes lennék nevezni.

Az Avalon tehát leginkább kimerült családanyák és napi mítingekben megfáradt topmenedzserek relaxációs zenéje a fürdőkádba süppedéshez illatgyertyával, füstölővel meg minden egyéb hasonlóval. A maga nemében akár igényesnek is tekinthető, de pont az a szikra hiányzik belőle, amitől túlléphetne a saját árnyékán. Így sajnos kissé felszínes és semmilyen marad.

 

Hozzászólások 

 
+4 #7 Gérnyi Tamás 2011-10-03 11:11
Hát, azért az Oracle pontszám nagyon "erős" lett (negatív értelemben). :)
A Te írásaidat kedvelem (Oravecz Úréval fej-fej mellett) amúgy a legjobban, nemcsak itt a Shock-on, hanem úgy ám blokk a magyar portálokon, de akkor először éreztem azt, hogy más, sokkal jelentékteleneb b oldalakon jobban elkapott írások születtek az albumról.
A pontszám meg nekem nagyon fájt. :) :) :)
(Tudom-tudom, egyéni szoc.-problem)
Idézet
 
 
+1 #6 Draveczki-Ury Ádám 2011-10-03 11:03
Csak példaként hoztam fel, a zene nyilván nem hasonlít. Az effektus viszont nagyon is.

Ugyan miért ne? Esküszöm, nem vagyok ellendrukker.
Idézet
 
 
+4 #5 Gérnyi Tamás 2011-10-03 10:47
Akkor az Oravecz kolléga által kivesézett Karl Sanders-t se vedd elő. Ha ez nem jön be akkor az se fog... :) (Pedig az is nagyon jó.)
Mondjuk az Avalonnak a Ghost-hoz zeneileg annyi köze van, mint geológusnak a teológiához... tudod. :)
Viszont a Godsmack - Oracle pontszám és ez alapján szerintem legközelebb ne Te írj Sully dolgairól.. :) :) :) :) :)
Idézet
 
 
+2 #4 Draveczki-Ury Ádám 2011-10-03 09:02
Nem tudom, egy régi Stinget akármikor meg tudok hallgatni és garantáltan tetszik is, az nekem nem hangulatzene, hanem szimplán jó zene. Ez az album meg hangulatzene, csak éppen abból sem meggyőző. Devin Townsend Ghostjához tudnám inkább hasonlítani: ilyen tartalmasnak tűnő, ezo-szósszal leöntött izé, ami nekem totál üresnek tűnik.

Szeretem Sully hangját, ezért is hallgattam meg relatíve sokszor, amikor kijött, de a véleményem a kritika megírása óta sem változott.
Idézet
 
 
+4 #3 Gérnyi Tamás 2011-10-03 08:04
UI: Ha megnézed a youtube-on van 1 hosszabb interjú, amiben Sully alaposan elmondja, miért pont nem a kiszámítható akusztikus vonalat erőltette, és miért csinált egy ilyen lemezt, miért vállalta fel ezt a nehéz anyagot, amit annyira szeretett volna kiadni.
Amúgy meg pont ott van a Godsmack - The Other Side EP, amit gondolom nyilván hallottál. Mégegyszer ugyanazt a zenei világot elsütni szerintem nagyon átlátszó trükk lett volna, nem?
Idézet
 
 
+4 #2 Gérnyi Tamás 2011-10-03 08:02
Azt hiszem erre mondják, hogy hangulatzene.
Szerintem ez egy nagyon szépen és alaposan megírt, kidolgozott számokkal rendelkező album, nagyon különleges atmoszférával. Ám pont emiatt tényleg nagyon hangulatfüggő, amit ha nem megfelelő pillanatban tesz fel az ember, akkor nagyon zavaró tud lenni, viszont arra alkalmas állapotban meg nagyszerű hallgatni való. Még ha utóbbi ritkábban is jön el egy rockzene kedvelőnél. :)
Tipikusan olyan Sting, Springsteen vagy éppen az itt is (remekül) kielemzett Karl Sanders cucc mellé tehető anyag ez, ami tényleg csak a megfelelő hangulatban működik. Akkor viszont nagyon.
A pontszámot viszont nem értem, mert ha vetted a fáradtságot, hogy alaposan belemerülj akkor az 5 pont inkább a nem megfelelő hangulatot tükrözi, szerintem.
Igényesség, kidolgozottság, minőség és hangulat alapján én inkább olyan 8-9 pontra tenném a lemezt, persze kiemelve a lényeget az első mondatból: HANGULATZENE.
Idézet
 
 
+4 #1 alma 2011-05-24 19:08
sztem kiraly!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.