Shock!

Idén ünnepli tizenötödik születésnapját a hellén Suicidal Angels, akik fokozatosan építkezve Európa újgenerációs thrash-zenekarai között szép lassan vezetővé nőtték ki magukat. A szélesebb ismertséget a 2010-es Dead Again, illetve az azt követő, Death Angellel közös turné hozta meg, és én is ekkor kötöttem szoros, a mai napig tartó barátságot Nick Melissourgosszal és zenekarával. Azóta hol kicsit death metalosabban, hol vegytiszta thrash metalt nyomatva, de hozzák a megszokott hangzást és minőséget, bár számomra a Dead Again szintjét egyik azóta megjelent cuccuk sem érte el.

A Suicidal Angels tehát ragaszkodik a saját kis zenei univerzumához, a thrash megújítását pedig nem tőlük kell várni. Ennek ellenére ha figyelmesen hallgatod az új lemezt, nem mondhatod azt sem, hogy pontosan ugyanaz lenne, mint elődei. Ahogy a Bloodbath lépett egyet a death metal felé, úgy ez az anyag a másik irányba kalandozik el kissé. Bár felületes hallgató számára furcsa lehet, hogy ezt írom, de egyértelműen dallamosabb lett a Division Of Blood, mint az eddigi SA-anyagok. Persze semmi olyasmire ne gondolj, hogy telerakták volna akusztikus balladákkal vagy negédes melódiákkal, de tény, hogy a fordulatszámból visszavettek, és Nick énektémái is kifejezetten fogósak lettek ezúttal.

Míg eddigi életművük alapján a Suicidal Angels egy fékevesztetten száguldó thrash-szörnyetegként élt bennem, addig a Division Of Blood karakterét leginkább a középtempós súlyosságok határozzák meg, aminek határozottan örülök. Amellett, hogy karakteresebbek és emlékezetesebbek lettek így a dalok, a váltás is jót tett, kezdtek ugyanis kissé összefolyni számomra a görögök kiadványai. A bőrükből azért nyilvánvalóan nem bújtak ki, így az első két, visszafogottabb tempójú tétel után az Eternally To Suffer egy régi időket idéző, gyors darab, ahogy a három percet alulról súroló Image Of The Serpent is. Középtájt tehát túlsúlyba kerültek a gyors tételek, majd a Front Gate megint inkább a nyitó kettős hangulatvilágát hozza, a Bullet In The Chamber szuper-melodikus szólói pedig a klasszikus Testament-anyagokat idézik, amiért a csapathoz frissiben csatlakozott gitárost, a Paradoxban is aktív Gus Draxet illeti dicséret. Tulajdonképpen a legutóbbi Divide And Conquer folytatásának is tekinthető a hatodik nagylemez, érzésem szerint azonban ezúttal egyszerűen jobb dalokat tudtak írni. Nem húzzák túl a dolgot, a kilenc tételes anyag alig veri a 30 percet, de ebből a – még mindig a Slayer és a Kreator örökségére építő – muzsikából ennyi elég is.

Bár számomra továbbra is a Dead Again az etalon, szorosan ott lohol a nyomában a Division Of Blood is. Ráadásul a limitált verzió egy bónusz DVD-t is tartalmaz, rajta egy teljes koncerttel, így érdemes erre beruházni. Az októberi, a Skull Fist az Evil Invaders és a Mortillery vendégeskedésével megrendezésre kerülő bulijuk erősen kihagyhatatlannak tűnik.