Shock!

február 25.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Suffocation: ...Of The Dark Light

suffocation_cÚjabb négy év, újabb lemez, újabb tagcserék. A Nagy Alma rohamosan rothadó belsejéből mintegy huszonkilenc éve előtekergett Suffocation nem nagy híve a változatosságnak, és ez sajnos az utóbbi néhány lemezeikre is igaz. Az egykoron szebb napokat megélt csapat mára tényleg kezd totálisan átállni a gyorsfogyasztói mentalitásra, mással legalábbis nem tudom megmagyarázni, hogy az aktuális albumuk nálam rendre elsikkad a recenzió megírása után, mert jóformán semmi nem marad meg az aktuális dalfüzérből a lyukacsos memóriámban. Profin összerakott, de kilúgozott és sablonos az a death metal, ami felé Frank Mullenék elfordultak, és ez nagy kár.

A nyolcadik lemez pedig egész pofás darabbal indít. A Clarity Through Deprivation, még ha nyomába sem ér egy Liege Of Inveracitynek, azért a nyugger death metalban, amire látszólag sorban állnak át a legendás bandák, még ki is tűnik jó érzékkel összedobott, változatos tempókat felvonultató zúzdájával. A folytatásban aztán máris előbukkan a probléma, ami miatt a mai death metal már közel sem olyan érdekes, mint amilyen lehetne. A The Warmth Within The Dark megfáradt dal, egyszerűen ötlettelen, a vége felé pedig még adtak neki a fiúk egy leállást is, ami viszont annyira ad hoc jellegű és funkciótlan, hogy először azt hittem, az ott a szerzemény vége.

megjelenés:
2017
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
5,5 /10

Szerinted hány pont?
( 13 Szavazat )

Nem vagyok biztos benne, de erősen gyanítom, hogy a csapat A Tökéletesen Középszerű Death Nótát szándékozta megírni, amikor nekiálltak összehányni a Return To The Abyss ásításra ingerlő témáit és megoldásait. Őszintén nehéz ezen az albumon dalokat kiemelni, mert bár mindvégig eléggé nyilvánvaló, hogy nem amatőröket hallunk, vastagon rutinszagtól bűzlik az egész. Előfordulnak olyan momentumok, mint mondjuk a Some Things Should Be Left Alone meglepően dallamos megközelítése, egy figyelemreméltóan érdekes és a bandától ritkán hallható középrésszel, de egyébként zeneileg semmi olyat nem találni errefelé, amit korábban ne hallhattunk volna a csapattól.

A hangzás csak tovább ront az összképen. Olyannyira szellősre sikerült ez a lemez, hogy még a dalokban néhol esetleg leledző dinamizmust is agyonvágja. Értem én, hogy itt már rég nem bizonyítani akaró tinédzserekről van szó, hanem családos apukákról, de a zene ettől még lehetne inspirálóbb is, hogy érezzem legalább egy kicskét a késztetést az újrahallgatásra. Abban az esetben persze nincs itt nagy gond, ha az ember nem hallgat túlzottan sok death cuccot, főleg nem az irányzat aranykorából, hanem alkalomadtán téved csak ilyen terepre, mert onnan nézve ez az új Suffo-korong még jobbnak is tűnhet, mint amilyen valójában. Félreértés ne essék, nem találom rossznak az új anyagot, csak épp azonnal felejthetőnek. Ami viszont mégis elég rossz.

Pedig nem asztrofizika ez a zegész zenehallgatás dolog. Ha egy harmincöt perces anyag túl hosszúnak tűnik, és már a harmadik dal környékén elveszíted az érdeklődésedet, akkor ott bajok vannak. Így volt ez a 2013-as lemezzel, és ez van a mostanival is. Legenda ide vagy oda, alapzenekar vagy sem, az ...Of The Dark Light egy játszi könnyedséggel elfelejthető Suffocation lemez, mint ahogy az előző is az volt. És bizony, ennél a pontnál már az sem fájna igazán, ha Mullenék örökre letennék a lantot, vagy csak a koncertekre összpontosítanának, abban még biztos erősek.

 
Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.